Agárdy Ilona (Budapest, 1940. október 4. – Budapest, 2001. július 30.) Aase-díjas magyar színésznő.
Életpályája 1963-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán. 1963–1964 között a Győri Nemzeti Színház tagja volt. 1964–1965 között a kecskeméti Katona József Színház színművésze volt. 1965–1967 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1967–1971 között a Mikroszkóp Színpad színésze lett. 1970–1971 között, valamint 1973–1975 között a Békés Megyei Jókai Színházban volt látható. 1971–1973 között a szolnoki Szigligeti Színházban dolgozott. 1975–1987 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1987-től haláláig az egri Gárdonyi Géza Színházban szerepelt.
Munkássága Első jelentős színpadi sikerét még növendék korában a Nemzeti Színház akkori pesterzsébeti Vasas Művelődési Házban Szabó Magda Leleplezés (1962) című színdarabjában érte el. Ugyancsak ezen a színpadon Lope de Vega: A furfangos menyasszony (1963) című komédiájának címszerepében vígjátéki képességeivel aratott sikert. A Pesti háztetők (1961) rokonszenves, de íróilag meglehetősen vérszegény figurája után Rényi Tamás munkásfilmjében, a Mindennap élünkben (1963) már sokkal érdekesebb nőalakot kelthetett életre.
Magánélete Szülei: Agárdy Gábor és Tóth Ila színművészek.[Napló, 1965. szeptember (Veszprém, 21. évfolyam, 1965-09-08 / 211. szám - A színház új tagja Agárdy Ilona][Csili, 1963. 7. évfolyam, 2. szám 1963-02-01 Bemutatjuk Agárdy Ilonát] 1963–1999 között Pethes György (1934–1999) rendező volt a férje.
Színházi szerepei Agárdi-ként Szakonyi Károly: Életem, Zsóka...!... Éva Arthur Miller: A salemi boszorkányok... Mary Warren William Shakespeare: Lear király... CordeliaItt szerepelt először együtt édesapjával Halasi Mária: Az utolsó padban... Kovács Viola Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör... Kormányzóné Görgey Gábor: Lilla és a kísértetek... .Lilla Anton Csehov: Három nővér... Natalja Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig... Ilonka Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, avagy: lássuk, uramisten, mire megyünk ketten... Vinczéné
Agárdy-ként
Miller: A salemi boszorkányok... Parris Betty; Abigail Williams; Rebecca Nurse García Lorca: Marianita... Amparo Gorkij: Kispolgárok... Polja; Jelena Nyikolajevna Krivceva Szabó Magda: Leleplezés... Juli García Lorca: Don Cristobal meg Rosita kisasszony tragikomédiája... Rosita Lope de Vega: A furfangos menyasszony... FenisaItt dolgozott először együtt férjével Shaw: Blanco Posnet elárultatása... Bobsy Schnitzler: A zöld kakadu... Georgette Schubert-Berté: Három a kislány... Brametzbergerné Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül... Pólika Király Dezső: Az igazi... Cica William Shakespeare: Romeo és Júlia... Júlia Pogogyin: Kék rapszódia... Tilda Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom... Mira Tímár Máté: Élet a küszöb felett... Sárika Deval: A potyautas... Barbara William Shakespeare: A makrancos hölgy... Bianca Tolsztoj: Feltámadás... Katyerina Maszlova Swinarski: Szűzek lázadása... Béta Madách Imre: Mózes... Amra Tabi-Szigligeti: Párizsi vendég... Erzsi Gyárfás Miklós: Kényszerleszállás... Az Angyal Darvas József: Szakadék... Klári Szigligeti Ede: A trónkereső... Judit Victor Eftimiu: A csavargó... Alice Lope de Vega: Dacból terem a szerelem... Juana de Nevada Gyárfás Miklós: Dinasztia... Éva Wilde: Hazudj igazat!... Fairfax Gwendolen Csurka István: Szájhős... Tilda Görgey-Lengyel: Sancho Pansa királysága... Donna Rosita Németh László: Villámfénynél... Sata Shaw: Caesar és Cleopatra... Cleopatra Wilder: A mi kis városunk... Emily Illés-Vas: Trisztán... Brangwain Tamási Áron: Énekes madár... Gondos Regina Kertész Ákos: Névnap... Juli Szép Ernő: Lila ákác... Bizonyosné nagyságos asszony Páskándi Géza: A diákbolondító, vagy sok lúd disznót győz, avagyfinomabban Bábuk közt egy ember... Iromba Rézi Rózewicz: Kartoték... Nő a paplan alatt; Pincérnő; Titkárnő Barta Lajos: A sötét ház... Bora Szabó Magda: Régimódi történet... Klári Ghelderode: Barabbás... Jokhábet Sztratiev: Autóbusz... A nő Karinthy Ferenc: Ősbemutató... Lantos Andrea Remenyik Zsigmond: 'Vén Európa' Hotel... Helén Örkény István: Pisti a vérzivatarban... Rizi Kesselring: Arzén és levendula... Martha Háy Gyula: Tiszazug... Képesné Miller: Az ügynök halála... Linda Ahlfors: Színházkomédia... Matilda Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Mirigy Arden: Gyöngyélet... Kárász Mama Miller: Két hétfő emléke... Ágnes Shaw: Pygmalion... Pearce-né Osztrovszkij: Tehetségek és tisztelők... Domna Pantyelevna Zahora Mária: A fekete esernyő... Baumann néni Arisztophanész: A nők ünnepe... Hatodik nő; Papné Erdman: A mandátum... Nagyezsda Petrovna Csiky Gergely: Ingyenélők... Szederváry Kamilla Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak... Karnyóné Scarnicci-Tarabusi: Kaviár és lencse... Matilde Giraudoux: Trójában nem lesz háború... Hekuba Szomory Dezső: Hagyd a nagypapát!... Berta Örkény István: Macskajáték... .Orbánné Szigligeti Ede: Liliomfi... Camilla William Shakespeare: III. Richárd... Margit királyné
Filmjei Pesti háztetők (1961) Nem ér a nevem (1961) Urak és emberek (1962) Mindennap élünk (1963) Az én kortársaim II. (1964) Matematika (1965) Szentjános fejevétele (1966) Nyaralók (1967) Mi és ők (1968) Őrjárat az égen I.-IV. (1969-1970) Házasodj, Ausztria! (1970) A fekete esernyő (1990)
Díjai, elismerései Aase-díj (1990) Déryné-díj (1993)
Jegyzetek
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 18. old.
További információk Névpont.hu Filmkatalógus.hu
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Aase-díjasok Kategória:Déryné-díjasok Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek