Hadics László (Budapest, 1927. február 11. – Budapest, 1991. november 27.) kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész.
Életpályája A Fővárosi Operettszínházban kezdte pályafutását 1949-ben. 1953-ban kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi pályáját végig a Fővárosi Operettszínház társulatában töltötte, de vendégművészként játszott többször a Kamara Varietében (1962 és 1972 között többször), a Bartók Gyermekszínházban (1965 és 1969 között), a Budapesti Gyermekszínházban (1974-1975-ben) és az Irodalmi Színpadon (1967) is. A Szegedi Szabadtéri Játékok 1978-as János vitéz című előadásán a Strázsamestert szerepét játszotta. Zenés játékok, operettek főszerepeit, valamint humoros karakterszerepeket keltett életre. Alakításait két alkalommal, 1957-ben és 1966-ban Jászai Mari-díjjal, 1975-ben Érdemes Művész díjjal is elismerték. 1984-ben a Kiváló Művész díjat is megkapta.
Fontosabb színházi szerepei Johann Strauss: Bécsi diákok … Gábor diák Johann Strauss: A denevér … Frank Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban … Orfeusz Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő … Pudding, főszakács Franz von Suppé: Boccaccio … herceg Hervé: Nebáncsvirág … Loriot őrmester Kálmán Imre: Csárdáskirálynő … Feri bácsi; Főherceg; Herceg Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő … Pinelli, cirkuszigazgató Kálmán Imre: Marica grófnő … Dragomir Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya … Durand Jacobi Viktor: Leányvásár … Harrison Lehár Ferenc: A mosoly országa … Csang bácsi Lehár Ferenc: A víg özvegy … Báró Zéta Mirkó, nagykövet Lehár Ferenc: Cigányszerelem … Dragojan Péter Huszka Jenő: Mária főhadnagy … Kászonyi ezredes Kacsóh Pongrác: János vitéz … Strázsamester Fényes Szabolcs – Bacsó Péter – G. Dénes György: Szerdán tavasz lesz … Simon Ignác Ránki György – Romhányi József: Muzsikus Péter … Fagott Leonard Bernstein: West Side Story … Schrank John Kander – Fred Ebb: Chicago … Amos Hart Molnár Ferenc – Oscar Hammerstein: Carousel … Doktor Seldon Joseph Stein – Sólem Aléchem – Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn … Csendbiztos Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady … Doolittle / Pickering Schönthan testvérek – Kellér Dezső – Horváth Jenő – Szenes Iván: A szabin nők elrablása … Bányai Márton tanár Jókai Mór: A kőszívű ember fiai … Baradlay Kázmér Görgey Gábor – Illés Lajos: Egy fiú és a tündér … Dimitir, mozgó italárus Csiky Gergely: A nagymama … Örkényi báró
Filmjei Játékfimek 1951: Ütközet békében 1953: Kiskrajcár 1954: 2×2 néha 5 – 1. Fogadást kötő munkás 1954: Fel a fejjel 1954: Pár lépés a határ 1956: Tanosztály (rövid játékfilm) – 1. Rendőr főhadnagy 1958: Tegnap 1961: Amíg holnap lesz 1963: Férjhez menni tilos – Harry 1965: A kőszívű ember fiai 1-2. – Pandúr 1966: Minden kezdet nehéz 1-2.
Tévéfilmek, televíziós sorozatok 1959: Veréb utcai csata 1962: Fáklyaláng – Vukovics Sebő, igazságügy-miniszter 1962: Síratásra készül az ég… – Baka 1963: Honfoglalás 1-2. – Keserű 1967: Princ, a katona – Zoltán őrnagy 1971: Egy óra múlva itt vagyok – Főhadnagy 1973-1981: Zenés TV Színház A szüzek városa (1973) – Joe, korcsmáros Egy csók és más semmi (1975) – Robicsek Lili bárónő (1975) Koldusdiák (1979) – Katonatiszt Sybill (1981) – Borcsakov 1975: Bach Arnstadtban – Wender orgonalészítő 1976: Csaló az üveghegyen 1976: Hungária Kávéház – Színész 1978: Ebéd 1983: Fürkész történetei 1-11.
Szinkronszerepei Filmek Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1931 Éljen a szabadság! rowspan="2" rowspan="2" 1983 1936 Rokonok 1981 1938 A jégmezők lovagja Domasz Tverdiszlavics, novgorodi bojár Nyikolaj Arszkij 1973A szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1974. december 29-én adták le. 1941 Modern Pimpernel Dr. Beckendorf Allan Jeayes 1979 1945 FérfiszenvedélyA szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1974. május 7-én adták le. Nat Howard Da Silva 1972 Kék rapszódiaA szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1973. július 10-én adták le. Paul Whiteman 1948 Biciklitolvajok (1. szinkron) rowspan="3" rowspan="3" 1983A szinkron 1983-ban készült, és a hazai mozikban 1985. december 26-án mutatták be. 1952 Kuszó Maxi 1967 1953 Bűnösök 1954 1954 A hét szamuráj Hajasida Heihacsi Csiaki Minoru 1976 A hűség próbája rowspan="3" rowspan="3" 1955 A rakparton 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. július 26-án adták le. 1956 Halhatatlan garnizon 1957 1959 A béke első napja Nefedov kapitány Pjotr Scserbakov 1960 A púpos (1. szinkron) rowspan="2" rowspan="2" 1970 Emberi sors (1. szinkron) 1959 1960 A hét mesterlövész (1. szinkron) Henry, ruhakereskedő Val Avery 1976 Kísértetkastély Spessartban rowspan="6" rowspan="6" 1973 1963 A halál neve: Engelchen (1. szinkron) 1964 Banánhéj (1. szinkron) 1974 Keressétek a bálványt! 1965 A Crossbow-akció 1978 Párizs augusztusban 1975 Verseny a javából Ceremóniamester Charles E. Fredericks 1977rowspan="2" rowspan="2" 1967 Nyugodjanak békében 1981 1968 Briliáns kéz Mihail Ivanovics kapitány Sztanyiszlav Csekan 1972 1969 Óh, az a csodálatos háború! (1. szinkron)A szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1979. augusztus 22-en adták le. 1975 1970 Ki ölte meg Miss Amerikát? Peralta Mario Alcalde WUSA (1. szinkron) Clotho Moses Gunn 1972 1971 Egy év házasság Golonkas Neville Brand 1975 Minden lében két kanál – 2. rész: A Napóleon arany (2. szinkron) rowspan="3" rowspan="4" 1985 Puskaporos hordó 1979 Vásárra viszem a bőröd (1. magyar szinkron) 1985 Volt egyszer egy zsaruA szinkron 1973-ban készült, és a hazai mozikban 1974. május 2-án mutatták be. Manoni személyi titkára 1973 1972 Folytassa külföldön! (1. szinkron)A szinkron 1973-ban készült, és a hazai mozikban 1974. június 13-án mutatták be. Bernard testvér Bernard Bresslaw 1973 A kikötő Kovtun Anatolij Szolovjov 1977 Ketten egy lányért rowspan="3" rowspan="3" 1974 Nem adom a lányom 1975 1974 Mussolini végnapjai (1. szinkron) Szenzáció! (1. szinkron) Jacobi rendőr Cliff Osmond 1980 1975 Felkavart víz James, a szomszéd Richard Derr 1977A szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. augusztus 10-én mutatták be. 1976 A bíró és a gyilkos (1. szinkron) 1978 Fekete fülű fehér Bim Szerij Mihail Dadiko 1979 1977 A milliomos Wolcz rowspan="3" 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. június 28-án adták le. Éljenek a kísértetek! rowspan="2" 1979 Férfiak, akik szeretik a nőket 1978 A nagy vonatrablás Sharp felügyelő Robert Lang 1981 1979 A játékszer rowspan="3" rowspan="3" Moszkva nem hisz a könnyeknek 1981 Arany a tó fenekén (1. szinkron) 1984 1982 Ha egymásra találunk… Jan Ogrodek Krzysztof Kowalewski 1989 1989 A rózsák háborúja 1990
Sorozatok Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1961 Turpi úrfi (rajzfilmsorozat) (1. szinkron) Ordibál (hang) 1969 1971 A rendőrség száma 110 I. Peter Fuchs Peter Borgelt 1972-1974 Erdei ház Tanító Maurice Pialat 1976 1974 Volt egyszer egy ház 1-5. Václav Ulc Josef Větrovec 1977 1978 Meghökkentő mesék I. (1. szinkron) Az ezredes Richard Greene 1981 1980 Ma egy házban Július Bednár Július Pántik 1985 1982 Marco Polo Öreg tengerész Jack Watson 1984 1984 Sherlock Holmes kalandjai 1-4, 6-7. (1. szinkron) Dr. Grimesby Roylott Jeremy Kemp 1986
Magyar Rádió Kemény Egon – Szász Péter – Romhányi József: „Talán a csillagok” (1949. december 31.) Rádióoperett. Szereplők: Gyurkovics Mária, Bán Klári, Gyenes Magda, Rátonyi Róbert, Hadics László. A Magyar Rádió Szimfonikus zenekarát Lehel György vezényelte. Kemény Egon – Ignácz Rózsa – Soós László – Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” (1955) Rádiódaljáték 2 részben. Szereplők: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Kerekes Máté – Simándy József, női főszerepben: Petress Zsuzsa, további szereplők: Mezey Mária, Tompa Sándor, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Bende Zsolt, Horváth Tivadar, Kovács Károly, Hadics László, Gózon Gyula, Csákányi László, Dénes György és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc. A Magyar Rádió (64 tagú) Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus 40 tagú férfikara. 2019 – Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző halálának 50. évfordulója esztendejében CD-újdonságként jelentek meg a "Hatvani diákjai" és a "Komáromi farsang" című daljátékai eredeti rádió-hangfelvételeinek (1955, 1957) digitalizált (2019) dupla-albumai. kemenyegon.hu
Díjai Jászai Mari-díj – 1957, 1966 Érdemes művész – 1975 Kiváló művész – 1984
Jegyzetek
Források Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
További információk
Kategória:Magyar színészek Kategória:1927-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek