Besztercei Pál, névváltozat: Beszterczey Pál (Budapest, 1924. január 21. – Budapest, 1993. december 19.) Jászai Mari-díjas magyar színész.

Életpályája Az Országos Színészegyesület színiiskolájának elvégzése utánEgyes források szerint a Színművészeti Akadémián végzett, neve azonban nem szerepel az SZFE archívumában. 1946-tól először vidéki vándortársulatban szerepelt. 1949-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1954-től a Fővárosi Operettszínház, 1957-től a Jókai, a Petőfi és az Irodalmi Színpad, 1960-tól a Thália, 1966-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1972-ben rövid ideig az Állami Déryné Színháznál is játszott.Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975) Színészek szerepkatalógusa 1951 - 1975 1968-tól nyugdíjba vonulásáig, 1984-ig a Honvéd Művészegyüttesnek volt a tagja. Nyugdíjas művészként is fellépett a Pesti Színházban, a Vígszínházban és a Játékszínben is. Operettekben és vígjátékokban is játszott. 1993-ban hunyt el 69 éves korában.

Felesége Görög Mara színésznő volt. Leányuk, Besztercei Zsuzsa is a színészi pályát választotta.

Színpadi szerepeiből Főszerepet alakított például a Pettyes, A szelistyei asszonyok, vagy a Sárga liliom című művekben. 1958. április 4-én mutatták be a Jókai Színházban a Szélvihar című előadást, ahol Gobbi Hilda és Görbe János színművészekkel játszott együtt. További szerepeiből: Ismeretlen szerző: Ketten egy személyben... Arleccino, mint fagylaltos; Arleccino, mint varrónő Ismeretlen szerző: A maszka tánca... Arleccino William Shakespeare: II. Richard... Bushy, a király híve Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek... Grigorij Thomas Mann: Fiorenza... Pulci Nyikolaj Fjodorovics Pogogyin: Arisztokraták... Mitya Iszaak Emmanuilovics Babel: Alkony... Fomin, vállalkozó Erwin Piscator: Amerikai tragédia... Wiggham Franz Werfel: Jacobowsky és az ezredes... Pére Clairon Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci... Kakuk Marci, kültelki amoroso Móricz Zsigmond: Betyár... Dambó Lukács Heltai Jenő: A néma levente... Mátyás király Bíró Lajos: Sárga liliom... Dr. Peredy Jenő Szomory Dezső: Györgyike drága gyermek... Második szobapincér Mikszáth Kálmán – Semsey Jenő – Benedek András: A szelistyei asszonyok... Mátyás király Sós György: Pettyes... Kormos László Vészi Endre: Don Quijote utolsó kalandja... Énekmester Kolozsvári Grandpierre Emil: A ló két oldala... Pali Ábrahám Pál: Bál a Savoyban... Musztafa bey, a párizsi török követség attaséja Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Bóni Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Zwickli

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Brávó emberke! (1959) – Fiú Timur és csapata (1960) – Garajev A szaxofon (1961) – Bőgős Hagymácska (1962) – Katonaság Síratásra készül az ég… (1962) – Katona A Tenkes kapitánya (1963; tévésorozat) – Bisteritz hadnagy Két találkozás (1964) Délután ötkor (1965) Der Zigeunerbaron (1965) – Ottokar A revizor (1969) Bors II. (1970; tévésorozat) Só Mihály kalandjai (1970) Talpig úriasszony (1970) – Bentley Valaki a sötétből (1970) Gránátköves karék (1972) – Nyomozó Különös vadászat (1972) – Mesterházi Átmenő forgalom (1973) Nász a hegyen (1974) Férfiak akiket nem szeretnek (1975) Sztrogoff Mihály (1975; tévésorozat) (1977-es szinkron)

A vád tanúi (1976) Beszterce ostroma (1976; tévésorozat) Megtörtént bűnügyek 4-5. (1976; tévésorozat) A fantasztikum betör a detektívregénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása (1977) – Pincér Illetlenek (1977) – Pincér a vonaton Ketten a tavon (1977) Volt egyszer egy színház (1977) Holló a hollónak (1978) Mire megvénülünk 1-6. (1978; tévésorozat) Zokogó majom 1-5. (1978) Karcsi kalandjai (1980) Ha majd mindenünk meglesz… (1981) Az emlékmúzeum (1983) Utasvédelem (1983) Különös házasság 1-4. (1984) A fészek melege (1987) – Lajos apja Szomszédok (1988-1991) – Postás (5 részben) Veszélyes áruk fuvarozása Vasúti helybiztosítás

Szinkronszerepei Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1949 Menekülés Franciaországba rowspan="5" 1955 1952 Hölgy kaméliák nélkül Jegyszedő 1981 1954 A Zsurbin-család rowspan="3" 1955 Frígiai csillag alatt Keresem az igazságot 1955 Két kapitány Válja Zsukov Anatolij Adoszkin 1956 Ők ketten rowspan="3" rowspan="3" 1956 A benderathi eset 1957 1958 Rendkívüli történet 1959 1960 Különleges megbízatás Vedernyikov Nyikita Podgornij 1960 1962 Egy óra Alfred Hitchcockkal – I/4. rész: Láttam mindent… Malcolm Stuart John Fiedler 1970 1963 Gól büntetésből rowspan="3" 1964 1968 Indiánkaland OntarióbanA szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. május 5-én mutatták be. Kocsis 1976 1973 Felismerés 1974 Hurrikán Hank Stoddard Barry Sullivan 1993 1977 Talán jövőre Matous Karel Augusta 1981 1980 Megszállás rowspan="6" rowspan="6" 1990 1983 Comenius élete 1987 1984 Reno és a Doki 1992 1987 Halálos szerelem 1988 Pascali szigete (2. szinkron) 1993 1989 A halál utcája 1992 A verseny Ernst Kovács Dénes 1989 Linda – III/4. rész: Erotic show Portás a Rendőrtiszti Főiskolán Fillár István 1990 Bivaly nagy John (2. szinkron) 1993

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1955)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar színészek Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek