Az ének iskolája című televíziós énekes tehetséggondozó második évfolyama 2014. április 13-án vette kezdetét a TV2-n. A műsor házigazdája Friderikusz Sándor, a zsűritagok Szulák Andrea, Szandi, Hajós András és Király Viktor.
A 2013-as Sztárban sztár ötödik adásában jelentették be, hogy 2014-ben ismét indul Az ének iskolája. A jelentkezés 2013. november 15-én kezdődött meg. A második évadra kétszer annyian jelentkeztek, mint az elsőre, a válogatóra érkezett Kárpátalján, Líbiában, vagy éppen Kenyában született diák is.
Az évad tíz részes volt, vasárnaponként sugározta a TV2, 20:00-es kezdéssel. A fináléra 2014. június 15-én került sor, ahol a második évad győztese Berki Artúr lett.
Tanulók Tanáronként négyen-négyen, tehát összesen 16 tanuló szerepelt a műsorban. A tanárok feladata az volt, hogy tanulóikat felkészítsék a következő adásra.
Hajós András Szulák Andrea Király Viktor Szandi Berki Artúr Karczagi Józsika Boudny Lídia Rghei Sarah Hajdú Luca Sztojka Vanessza Varga Vivien Bordács Arnold Rózsa Rita Sikholya Jónás Szabolcs Malaczkó Anna Tóth Kiara Kenedi Veronika Mata Ricsi Radics Jani Dénes Roland
Összesített eredmények
– Hajós András tanulói – Szulák Andrea tanulói – Király Viktor tanulói – Szandi tanulói
– A tanuló osztályelső az adásban – A tanuló 2. helyezett az adásban – A tanuló 3. helyezett az adásban – A tanuló nem szerepelt az adásban
Tanuló 1. adás(április 13.) 2. adás(április 20.) 3. adás(április 27.) 4. adás(május 4.) 5. adás(május 11.) 6. adás(május 18.) 7. adás(május 25.) 8. adás(június 1.) 9. adás(június 8.) 10. adás(június 15.) Berki Artúr Felvették — 1. — Továbbjutott Továbbjutott Győztes Sztojka Vanessza Felvették 3. — 1. Továbbjutott Továbbjutott 2. Varga Vivien Felvették 3. 1. 2. Továbbjutott Továbbjutott Mata Ricsi Felvették 2. — 1. Továbbjutott Továbbjutott Radics Jani Felvették — 3. 3. Továbbjutott Továbbjutott Tóth Kiara Felvették 2. — — Továbbjutott Továbbjutott Karczagi Józsika Felvették — 2. 2. Továbbjutott Nem jutott tovább Nem jutott be a döntőbe Kenedi Veronika Felvették — 3. — Továbbjutott Bordács Arnold Felvették — — — Nem jutott tovább Nem jutott be a középdöntőbe Boudny Lídia Felvették 3. — — Dénes Roland Felvették — — — Hajdú Luca Felvették — 2. — Jónás Szabolcs Felvették — — — Malaczkó Anna Felvették — — 3. Rghei Sarah Felvették 1. — — Rózsa Rita Sikholya Felvették 1. — —
Adások
1. felvételi (április 13.) # Tanuló Dal 1 Karczagi Józsika Hajmási Péter 2 Boudny Lídia Whole Lotta Love 3 Berki Artúr Let It Be 4 Hajdú Luca Ajándék 5 Rghei Sarah Mama Do 6 Bordács Arnold Kell ott fenn egy ország 7 Varga Vivien Torn 8 Sztojka Vanessza The Slience
2. felvételi (április 20.) # Tanuló Dal 1 Malaczkó Anna Love you like a love song 2 Tóth Kiara Most kéne abbahagyni 3 Radics Jani Törj ki a csendből! 4 Jónás Szabolcs Casino Twist 5 Rózsa Rita Sikholya Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen 6 Kenedi Veronika Price tag 7 Dénes Roland Sorry seems to be the hardest word 8 Mata Ricsi Várj, míg fel kel majd a nap
A felvételik során csak azokat a gyerekeket mutatták be, akik bejutottak Az ének iskolájába.
3. adás (április 27.) #TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Radics Jani Hagyd meg nekem a dalt 4/5 4/5 5 4/5 — 2 Hajdú Luca Álomtánc 4/5 4/5 4/5 5 — 3 Tóth Kiara Cry Cry 5 5 5 5 2. helyezett 4 Varga Vivien From Sarah with Love 5 5 5 53. helyezett 5 Karczagi JózsikaTölcsért csinálok a kezemből 4/5 4/5 5 4/5 —6Rózsa Rita SikholyaIndulj el egy úton...5555Osztályelső 7 Dénes Roland Beautiful Girls 4/5 4/5 4/5 4/5 — 8 Sztojka VanesszaVadonatúj érzés 55* 553. helyezett
Jutalomduettként Hajós András és Rózsa Rita Sikholya énekelte a You've Got A Friend (Carole King) című dalt.
4. adás (május 4.) #TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Kenedi Veronika We All 5*555 — 2 Malaczkó Anna Call Me Maybe 5 5 5 5 — 3 Berki Artúr Altass el 5 5 5 5 — 4 Rghei Sarah Tchiki tchiki5*5*5* 5* Osztályelső 5 Jónás Szabolcs Állj meg kislány 5 5 4/5 5 — 6 Bordács Arnold Ha itt lennél velem 5 4/5 55* — 7 Boudny Lídia Ironic 5* 5* 5* 5 3. helyezett 8 Mata Ricsi Úgy szeretném meghálálni 5 5 5 5 2. helyezett
Jutalomduettként Szandi és Rghei Sarah énekelte a Read All About It (Emeli Sandé) című dalt.
5. adás (május 11.) #TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Kenedi Veronika és Radics Jani Ragyog a szívem 5 5 5 5 3. helyezettek 2 Malaczkó Anna és Bordács Arnold Szólj rám, ha hangosan énekelek 4/5 4/5 5* 5* — 3 Rghei Sarah és Rózsa Rita Sikholya 7 Seconds 5* 5* 5 5 — 4 Sztojka Vanessza és Boudny Lídia Wrecking Ball 5* 5* 5* 5* — 5 Hajdú Luca és Karczagi Józsika Sohase mondd 5* 5 5 5* 2. helyezettek 6 Tóth Kiara és Mata Ricsi Szerelem első vérig 5 4 4/5 5 — 7 Jónás Szabolcs és Dénes Roland Őrizd az álmod, míg élsz! 5 5* 5 5* — 8 Varga Vivien és Berki Artúr Dream a little dream5* 5*5* 5* Osztályelsők
Jutalomduettként Hajós András, Berki Artúr, Király Viktor és Varga Vivien énekelte az End of the Road (Boyz II Men) című dalt.
6. adás (május 18.) #TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Rghei Sarah Can't Let Go 5 5 5* 5* — 2 Jónás Szabolcs Ciao Marina 5 5 5 5 — 3 Varga Vivien Marta's Song 5* 5* 5* 5* 2. helyezett 4 Kenedi Veronika Put Your Records On 5* 5 5* 5 — 5 Malaczkó Anna Jungle Drum 5* 5* 5* 5* 3. helyezett 6 Berki Artúr Rise and Fall 5 5 5 5* — 7 Dénes Roland Kerek egész 5* 5 5* 5* — 8 Mata Ricsi Nézz az ég felé5* 5*5* 5* Osztályelső
Jutalomduettként Szulák Andrea és Mata Ricsi énekelte a Játszom (Hooligans) című dalt.
7. adás (május 25.) #TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Tóth Kiara Fight For This Love 5 4/5 5 5* — 2 Karczagi Józsika Meseautó 5* 5* 5* 5* 2. helyezett 3 Boudny Lídia Wake Me Up 5 5 5* 5* — 4 Bordács Arnold Nem jön álom a szememre 5 5 5 5* — 5 Sztojka Vanessza I Will Love Again5* 5*5* 5* Osztályelső 6 Hajdú Luca Nekem a Balaton a Riviéra 5 5 5 5* — 7 Rózsa Rita Sikholya Ha én szabad lennék 5* 5 5 5* — 8 Radics Jani Impossible 5* 5 5* 5* 3. helyezett
Jutalomduettként Szulák Andrea és Sztojka Vanessza énekelte a When you believe (Mariah Carey és Whitney Houston) című dalt.
8. adás – elődöntő (június 1.) A 8. adás az elődöntő volt, az eredmények alapján a legjobb nyolc tanuló jutott tovább a középdöntőbe.
– Továbbjutott a középdöntőbe
#TanulóDalÉrdemjegyEredményHajósAndrásSzulákAndreaKirályViktorSzandi 1 Rózsa Rita Sikholya I Say a Little Prayer 5* 5 5* 5 Nem jutott tovább 2 Boudny Lídia Szálljunk fel 5* 5* 5* 5* Nem jutott tovább 3 Berki Artúr When I Was Your Man 5* 5* 5 5* Továbbjutott 4 Jónás Szabolcs Valami Amerika 5 5* 5* 5* Nem jutott tovább 5 Tóth Kiara One Moment in Time 5 5* 5* 5* Továbbjutott 6 Kenedi Veronika Burn 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 7 Malaczkó Anna Micsoda nő ez a férfi 5 5 5* 5 Nem jutott tovább 8 Dénes Roland As Long As You Love Me 5 5 5 5* Nem jutott tovább 9 Karczagi Józsika Találkozás egy régi szerelemmel 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 10 Varga Vivien Girl on Fire 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 11 Bordács Arnold Szállj fel magasra 5 5 5 5* Nem jutott tovább 12 Hajdú Luca Táncolj 5* 5 5 5 Nem jutott tovább 13 Mata Ricsi Hazám 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 14 Rghei Sarah Only Girl (In the World) 5 5 5 5* Nem jutott tovább 15 Sztojka Vanessza Let It Go 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 16 Radics Jani Jelenés 5* 5* 5* 5* Továbbjutott
9. adás – középdöntő (június 8.) A 9. adás a középdöntő volt, a tanulók egy ismert zenésszel énekeltek duettet. Az eredmények alapján a legjobb hat tanuló jutott tovább a döntőbe.
– Továbbjutott a döntőbe
#TanulóDalÉrdemjegyEredmény HajósAndrás SzulákAndrea KirályViktor Szandi 1 Radics Jani és Király Linda Counting Stars 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 2 Karczagi Józsika és Bangó Margit Elmegyek 5* 5* 5* 5* Nem jutott tovább 3 Rózsa Rita, Boudny Lídia és Rghei Sarah Say It RightNincs osztályozás 4 Varga Vivien és Kállay-Saunders András Running 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 5 Mata Ricsi és Hevesi Tamás Ezt egy életen át kell játszani 5 5* 5 5 Továbbjutott 6 Kenedi Veronika és L.L. Junior Empire State of Mind, Pt. 2 5* 5 5* 5 Nem jutott tovább 7 Tóth Kiara és Heincz Gábor Biga Vigyél el 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 8 Dénes Roland és Bordács Arnold CandyNincs osztályozás 9 Sztojka Vanessza és Feke Pál Nézz rám Istenem 5* 5* 5* 5* Továbbjutott 10 Berki Artúr és Takács Nikolas Feeling Good 5* 5* 5* 5* Továbbjutott
Extra produkció: Caramel és a második évfolyam tanulói – Süss fel nap! (Caramel)
10. adás – döntő (június 15.) A 10. adás a végső döntő volt, ahol a tanulók egy szólóprodukcióval és Az ének iskolája első évfolyamának egyik diákjával alkotott duettel lépett színpadra.
Extra produkció: A második évfolyam tanárai és tanulóik – Rather Be (Clean Bandit)
#TanulóDalÉrdemjegyEredmény HajósAndrás SzulákAndrea KirályViktor Szandi 1 Tóth Kiara Elég volt 5* 5* 5* 5* — 2 Radics Jani és Kurcz Szandi Szerelem, miért múlsz? 5* 5* 5* 5* — 3 Sztojka Vanessza és Arany Timi Love On Top 5* 5* 5* 5* — 4 Mata Ricsi Honfoglalás 5* 5* 5* 5* — 5 Berki Artúr és Rubay Laci Vidéki sanzon 5* 5* 5* 5* — 6 Varga Vivien Bleeding Love 5* 5* 5* 5* — 7 Tóth Kiara és Izsó Bogi Valaki mondja meg 5* 5* 5* 5* — 8 Radics Jani Love Me Again 5* 5* 5* 5* — 9 Varga Vivien és Farkas Zsolti Ha volna két életem 5* 5* 5* 5* — 10 Malaczkó Anna, Hajdú Luca és Jónás Szabolcs Csíkos napernyőNincs osztályozás 11 Mata Ricsi és Bari Lacika Somebody to Love 5* 5* 5* 5* — 12 Berki Artúr Father Figure5* 5*5* 5* Győztes 13 Sztojka Vanessza Without You 5* 5* 5* 5* —
Az ének iskolája második évfolyamát a 15 éves Berki Artúr nyerte.
Nézettség A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18–49-es adatok a célközönségre vonatkoznak.
Epizód Vetítés Teljes lakosság (+4) Célközönség (18–49) Forrás AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés 1. felvételi 2014. április 13. 2. 3. 2. felvételi 2014. április 20. 3. 4. 3. adás 2014. április 27. 1. 2. 4. adás 2014. május 4. 1. 1. 5. adás 2014. május 11. 1. 5. 6. adás 2014. május 18. 1. 1. 7. adás 2014. május 25. 1. 2. 8. adás 2014. június 1. 1. 1. 9. adás 2014. június 8. 1. 1. 10. adás 2014. június 15. 1. 1.
Jegyzetek
További információk A műsor hivatalos oldala A műsor hivatalos Facebook-oldala
2 Kategória:2014 a zenében