A 2013–2014-es magyar női kosárlabda-bajnokság a hetvenhetedik magyar női kosárlabda-bajnokság. Az A csoportban tíz csapat indult el.

Az alapszakaszban öt magyar, öt szlovák és egy horvát csapat a Közép-európai ligában indult el, a csapatok oda-visszavágó alapon játszottak egymással. A magyar bajnokság alapszakaszában 5 másik csapat vett részt. A bajnokság lebonyolítása a Győr csapatának tragédiája után a következőképpen alakult ki: 4 csapat oda-visszavágó alapú kört játszott egymással, majd a Győrrel kiegészülve az 5 csapat egy kört játszott egymással. Ezután a középszakaszban a 10 magyar csapat az egymás elleni eredményeket továbbvitte, a maradék mérkőzéseket játszották le (csapatonként 5-5 mérkőzést). Az első 8 helyezett play-off rendszerben játszott a bajnoki címért, a bajnoki döntő 3, minden más párharc két győztes mérkőzésig tartott. A 9-10. helyezett csapatok szintén 2 győzelemig tartó párharcot vívtak a kiesés elkerüléséért.

A Közép-európai liga alapszakaszának 4 legjobb csapata a döntőben játszott a bajnoki címért.

Változás az előző szezonhoz képest

Az Euroleasig-Vasas nem esett ki, és nem jutott fel csapat a másodosztályból. A BSE-FCSM csapata egyesült az MTK csapatával és MTK-Budapest néven szerepelt.

Alapszakasz Közép-európai liga

NB I/A alapszakasz

Középszakasz

Rájátszás 1–8. helyért

5–8. helyért HAT-AGRO UNI Győr – MTK-Budapest 2–0

Atomerőmű KSC Szekszárd – ZTE 2–1

5. helyért HAT-AGRO UNI Győr – Atomerőmű KSC Szekszárd 0–2

7. helyért ZTE – MTK-Budapest 0–2

9. helyért Ceglédi EKK – MKB Euroleasing Vasas 2–0

Végeredmény PINKK-Pécsi 424 PEAC-Pécs UNIQA-Euroleasing Sopron Aluinvent DVTK Atomerőmű KSC Szekszárd UNI Gyõr MTK-Budapest ZTE NKK Ceglédi EKK MKB Euroleasing Vasas

Jegyzetek

Források Hivatalos MKOSZ oldal

Kategória:Női kosárlabda-bajnokság évei Magyarno~ikosarlabdabajnoksag Magyarno~ikosarlabdabajnoksag