Charlotte Lucy Gainsbourg (London, 1971. július 21. –) kétszeres César-díjas brit–francia színésznő, énekesnő.
Fiatalkora és családja 1971-ben született Londonban, Jane Birkin és Serge Gainsbourg gyermekeként. Párizsban nőtt fel. Anyai nagyanyja Judy Campbell színésznő, nagybátyja Andrew Birkin forgatókönyvíró, aki többek közt A cementkert rendezője is. Apja zsidó, anyja protestáns háttérrel rendelkezik.
Gainsbourg a párizsi École Active Bilingue Jeannine Manuel és a svájci Collège Alpin International Beau Soleil iskolákba járt.
Pályafutása Film 1984-ben a Paroles et musique című filmben tűnt fel először, Catherine Deneuve lányaként. 1986-ban a legígéretesebb színésznőnek járó César-díjat vehette át A csitri című francia vífjáték-drámában nyújtott alakításáért. Angol nyelvű debütálására 1993-ban került sor nagybátyja, Andrew Birkin jóvoltából, annak A cementkert című rendezésében. A színpadon 1994-ben mutatkozott be, David Mamet Oleanna nevezetű darabjában. 1996-ban a címszereplőt játszhatta Charlotte Brontë 1847-es Jane Eyre című regényének filmadaptációjában. 2000-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó César-díjat nyerte el Karácsonyi kavarodás-béli szerepéért. 2003-ban a 21 gramm szereplője volt, többek közt Naomi Watts, Benicio del Toro és Sean Penn mellett. 2006-ban Az álom tudományában tűnt fel Gael García Bernal oldalán. 2007-ben az I'm Not There – Bob Dylan életei című életrajzi filmben Heath Ledger feleségét alakította, a Just Like a Woman című Dylan-feldolgozással a filmzenei albumon is helyet kapott.
2009-ben Lars von Trier Antikrisztus című rendezésében szerepelt. Gátlásaitól teljes mértékben meg kellett szabadulnia az alkotás kedvéért, de fizikailag és lelkileg is megterhelő munkája kifizetődött: a film megosztó fogadtatása ellenére a legjobb színésznő díjával jutalmazták a 2009-es cannes-i fesztiválon. A rendezővel a közös munka olyannyira jól alakult, hogy Trier következő, 2011-es Melankólia című művében is feltűnt, ahol Kirsten Dunst depressziós karakterének higgadtabb, józan gondolkodású nővérét formálta meg. Trier híres a színészekkel való durva bánásmódról, de Gainsbourg – saját bevallása szerint – nehézségek nélkül dolgozott vele. A 2013-ban két részletben bemutatott A nimfomániás főszerepét is megkapta, mely a rendező talán minden eddiginél provokatívabb filmje lett. Charlotte az egyetlen színésznő, aki ilyen sokáig bírta Trier mellett, hiszen az említett mű már a harmadik közös munkájuk volt. A rendező korábbi nagy sikerű filmjeinek főszereplőnői (többek közt Nicole Kidman, Björk, Kirsten Dunst és Emily Watson) csak egy alkotást vállaltak.
Zene Zenei debütálására apja 1984-es Lemon Incest című dalában került sor. Két évvel később megjelent első, bemutatkozó albuma, a Charlotte for Ever, a produceri feladatkört apja látta el.
2000-ben Madonna Music című nagylemezének What It Feels Like For A Girl címet viselő kislemezén működött közre egy intró erejéig – ez A cementkert című filmből való, ami egyébként a dal címét is inspirálta. 2004-ben duettet énekelt Étienne Daho francia popsztárral, annak If című kislemezén. 2006-ban érkezett meg második albuma, az 5:55, mely kritikai és kereskedelmi siker lett. Franciaországban elérte az első helyet és a platina státuszt, az Egyesült Királyságban viszont csak a 78. helyig jutott. A korong első kislemeze a The Songs That We Sing volt, melyet a Rolling Stone magazin beválasztott 2007 száz legjobb dala közé.
2009 végén jelent meg harmadik stúdiólemeze, az IRM, Beck produceri közreműködésével. 2011-ben pedig negyedik albuma, a Stage Whisper látott napvilágot.
Trick Pony című dalát felhasználták A Grace klinika című kórházi drámasorozat Újra a műtőben című részében. A szám később helyet kapott a FIFA 11 videójáték betétdalai között, és egy 2012-es Super Bowl-reklám alatt is felcsendült.
Magánélete 1991 óta Yvan Attal francia–izraeli színész-rendező élettársa, három gyermekük született.
2007 szeptemberében Gainsbourg agyvérzés miatt került kórházba, miután hosszú ideig fejfájás gyötörte egy kisebb vízisíbaleset után.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1984 Az élet megy tovább Paroles et Musique Charlotte Marker 1985 La tentation d’Isabelle gyermek A csitri L’ effrontée Charlotte Castang Bíró Kriszta Bogdányi Titanilla 1986 Charlotte for Ever Charlotte 1988 Kung fu mester Kung Fu Master Lucy Zsigmond Tamara Jane B. par Agnès V. Jane Birkin lánya A kis tolvajlány La Petite Voleuse Janine Castang 1990 The Sun Also Shines at Night Matilda 1991 Kösz, megvagyok Merci la vie Camille Pelleveau Aux yeux du monde Juliette Mangin 1992 Amoureuse Marie 1993 A cementkert The Cement Garden Julie Bíró Kriszta 1994 Segítség, csaló! Grosse Fatigue önmaga 1996 Jane Eyre Jane Eyre Jane Eyre Kiss Virág Anna Oz Anna Oz Love Etc. Marie 1999 A betolakodó The Intruder Catherine Girard Gubás Gabi Karácsonyi kavarodás La Bûche Milla Robin Bogdányi Titanilla 2000 A szenvedély szigete Passionnément Alice Almeida Zsigmond Tamara 2001 Félix et Lola Lola Színésznő a feleségem Ma femme est une actrice Charlotte Ruttkay Laura 2002 La merveilleuse odyssée de l'idiot Toboggan ismeretlen szereplő hangja 2003 21 gramm 21 Grams Mary Rivers Báthory Orsolya Zsigmond Tamara2004 Une star internationale (rövidfilm) önmaga Változatok a házasságra Ils se marièrent et eurent beaucoup d'enfants Gabrielle 2005 L'un reste, l'autre part Judith Lemming Lemming Bénédicte Getty Csondor Kata 2006 Aranykapu Nuovomondo Lucy Reed Törtei Tünde Ruttkay Laura Igen, akarom? Prête-moi ta main Emma Solecki Janka Az álom tudománya La science des rêves Stéphanie Németh Borbála 2007 I'm Not There – Bob Dylan életei I'm Not There Claire Clark Ruttkay Laura 2008 Az otthon túl messze van The City of Your Final Destination Arden Langdon Kiss Virág 2009 Antikrisztus Antichrist nő Németh Borbála Hajsza Persécution Sonia 2010 A fa The Tree Dawn Kiss Eszter 2011 Melankólia Melancholia Claire Kisfalvi Krisztina 2012 Confession of a Child of the Century Brigitte Ne zavarjanak! Do Not Disturb Lilly 2013 A nimfomániás Nymphomaniac Joe 2014 Jacky a nők országában Jacky au royaume des filles La colonelle Son épouse Catherine de Rosa Samba Samba Alice Ruttkay Laura 3 szív 3 cœurs Sylvie Berger Sipos Eszter Anna Lány macskával Incompresa anya 2015 Every Thing Will Be Fine Kate 2016 Ils sont partout Mathilde Bensoussan A függetlenség napja – Feltámadás Independence Day: Resurgence Dr. Catherine Marceaux Németh Kriszta Norman: Egy New York-i szélhámosmérsékelt felemelkedése és tragikus bukása Norman Alex Green Németh Borbála Sötét bűnök Dark Crimes Kasia 2017 Ismael szellemei Les Fantômes d'Ismaël Sylvia Hóember The Snowman Rakel Fauke Bánfalvi Eszter Hajnali ígéret La Promesse de l'aube Nina Kacew 2018 I Think We're Alone Now Violet 2019 Lux Æterna Charlotte Kutyabaj Mon chien Stupide Cécile Mohen 2020 Suzanna Andler Suzanna Andler 2021 Jane by Charlottefilmrendező és forgatókönyvíró önmaga Sundown Alice Bennett A vád Les Choses humaines Claire Farel 2022 Éjszakai átutazók Les Passagers de la nuit Elisabeth Mandula és csikóhal The Almond and the Seahorse Toni Mészáros Blanka Halványkék szemek The Pale Blue Eye Patsy Bánfalvi Eszter 2023 Az igazi élet La Vie pour de vrai Roxane 2024 Belle Cléa Utazás válás ellen Nous, les Leroy Sandrine Leroy 2025 A föníciai séma The Phoenician Scheme Első feleség Németh Kriszta
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000 Nürnberg Nuremberg Marie Claude Vaillant-Couturier Nyomorultak Les Misérables Fantine 2020 Hívd az ügynökömet! Dix pour cent önmaga 1 epizód 2022 En thérapie Claire Brunet 6 epizód Le Late avec Alain Chabat Joueuse Pierre-Feuille-Ciseaux 1 epizód 2023 Alphonse Margot 6 epizód 2025 Étoile Geneviève Lavigne 8 epizód
Diszkográfia Stúdióalbumok 1986: Charlotte for Ever 2006: 5:55 2009: IRM 2011: Stage Whisper
Kislemezek 2006: The Songs That We Sing 2007: 5:55 2007: The Operation 2007: Beauty Mark 2009: Heaven Can Wait 2010: Time of the Assassins 2010: Memoir 2010: Terrible Angels 2011: Anna 2011: Paradisco
Díjak és jelölések bélyegkép|210px|jobbra|A 2017-es cannes-i fesztiválon
César-díj 1986: díj – legígéretesebb fiatal színésznő – A csitri (1986) 1989: jelölés – legjobb színésznő – A kis tolvajlány (1989) 1997: jelölés – legjobb színésznő – Szerelem és... (1997) 2000: díj – legjobb mellékszereplő színésznő – Karácsonyi kavarodás (2000) 2007: jelölés – legjobb színésznő – Igen, akarom? (2007) 2011: jelölés – legjobb színésznő – A fa (2011) 2018: jelölés – legjobb színésznő – A virradat ígérete (2018)
Cannes-i Filmfesztivál 2009: díj – Legjobb női alakítás – Antikrisztus (2009)
Európai Filmdíj 2009: jelölés – Legjobb színésznő – Antikrisztus (2009) 2011: jelölés – Legjobb színésznő – Melankólia (2011)
Bodil-Díj 2010: díj – legjobb színésznő – Antikrisztus (2009) 2012: jelölés – legjobb női mellékszereplő – Melankólia (2011) 2014: díj – legjobb színésznő – A nimfomániás (2013), A nimfomániás 2. rész (2013)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színésznők Kategória:Francia gyerekszínészek Kategória:Francia énekesek Kategória:César-díjasok Kategória:Londoniak