A Tűzhányó (eredeti cím: Volcano) 1997-ben bemutatott amerikai katasztrófafilm Mick Jackson rendezésében, Tommy Lee Jones és Anne Heche főszereplésével. A film zenéjét Alan Silvestri szerezte.

Az Egyesült Államokban 1997. április 25-én, Magyarországon pedig 1998. január 8-án mutatták be a mozikban.

Cselekmény Mike Roark, a Katasztrófavédelem munkatársa éppen szabadságát tölti lányával, Kellyvel, amikor földrengés rázza meg Los Angelest, néhány munkás pedig halálra ég a föld alatt. Mike egyik munkatársával lemegy az alagútba ahol a baleset történt, és pokoli hőséggel találják szembe magukat. Egy geológusnő, dr. Amy Barnes figyelmezteti őket, hogy egy vulkán lehet a város alatt, ám nem hallgatnak rá. Éjszaka hamarosan újabb földrengés jön, a Wilshire Boulevardon található kátránytóból pedig hatalmas füst gomolyog elő és izzó kőzetdarabok záporoznak belőle. Roark lányával a helyszínre megy, éppen időben, hogy szemtanúja legyen, ahogy a tóból óriási oszlopban elkezd lövellni az izzó láva, elárasztva az utcát és elégetve mindent és mindenkit aki az útjába akad.

Többen meghalnak, a tűzoltók tehetetlenek, a magma elönti a környező utcákat és a metróvonalat is. Roark az égési sérülést szenvedett lányát és a több ezer másik sebesültet a Cedar kórházba küldi, ő maga pedig a rendőrök és tűzoltók élére áll a tűzhányóval szembeni védekezésben. Az egyik kereszteződésnél betonból és járművekből patkó alakú gátat építenek, ami megrekeszti a lávát, több tucatnyi helikopter és rengeteg tűzoltó pedig sok száz köbméter vizet zúdít rá egyszerre, így az hajnalra megszilárdul és nem folyik tovább az utcán.

Időközben dr. Barnes azonban rájön, hogy a veszély még korántsem múlt el: a láva másik utat keres magának, és a metróalagúton átfolyva épp annál a kórháznál tör fel, ahová Roark a sebesülteket és a lányát küldte. Roarknak az az ötlete támad, hogy döntsék le a még épülő hatalmas toronyházat, így a lávát beleterelhetik a csatornarendszerbe, amely a Csendes-óceánba vezet. Az épületet rekordgyorsaságú robbantással le is döntik, Mikenak pedig sikerül megmenteni a lányát, akivel egy elkóborolt kisfiút keresve épphogy megmenekülnek a lezúduló toronyháztól. A láva sikeresen eléri az óceánt, ahol a víz megszilárdítja, és végül az eső is elered, így a város megmenekül a további pusztulástól, ám így is több százan meghaltak, az anyagi kár pedig több milliárd dollár.

Szereplők Színész Szerep Magyar hangja Tommy Lee Jones Mike Roark Vass Gábor Anne Heche Dr. Amy Barnes Rudolf Teréz Gaby Hoffmann Kelly Roark Haffner Anikó Don Cheadle Emmit Reese Kálid Artúr Jacqueline Kim Dr. Jaye Calder Tóth Ildikó Keith David Ed Fox rendőrhadnagy Varga Tamás John Corbett Norman Calder Bede-Fazekas Szabolcs Michael Rispoli Gator Harris Juhász György John Carroll Lynch Stan Olber Kőszegi Ákos Marcello Thedford Kevin ? Laurie Lathem Rachel Kiss Virág Bert Kramer Tűzoltóparancsnok ? Dayton Callie Roger Lapher Bácskai János Valente Rodriguez Metróvezető Pálfai Péter Darnell Suttles Sindelar rendőrfőnök hangja Imre István Richard Schiff Haskins Vizy György Brian Markison Katasztrófavédelem munkatársa Holl Nándor Robert Wisdom Katasztrófavédelem munkatársa Csík Csaba Krisztián

Jegyzetek

További információk

Kategória:1997 filmjei Kategória:Amerikai katasztrófafilmek Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek Kategória:Tűzoltókról szóló filmek