Quarteira (portugál kiejtése [kwɐɾˈtɐjɾɐ] vagy [kwɐɾˈtejɾɐ]) város Portugália déli partján, az Algarve régióhoz tartozó Faro kerületben, Loulé municipiumban. Lakossága 2011-ben 21,798 fő volt.

Éghajlata A város éghajlata óceáni, jellemző az állandó szél. Évi középhőmérséklete 16,3 °C, a legmagasabb átlaghőmérséklet augusztusban jellemző (25 °C), a legalacsonyabb februárban (10,8 °C). Átlagos csapadékmennyisége 430 mm.

250px|balra|bélyegkép|Római romok, Cerra de Vila Története A terület a római kor óta bizonyítottan lakott, ennek ma látható nyom a Cerro de Vila romkert, ahol az egykor a környéket uraló luxusvilla romjai tekinthetők meg. Gyakran összetévesztették Carteia római várossal. A feltételezések, amelyek szerint már a föníciaiak megtelepedtek itt, egyelőre nem bizonyítottak. A középkor elejétől 3 km hosszan elnyúló, fenyőfákkal körülvett halászfalu állt a helyén, amelyet Dénes király emelt önálló tanácsi rangra 1297. november 15-én. A 15. században I. János parancsára ültettek először cukornádat a település környékén.

1916-ban aztán freguesia (civil egyházközség) lett, ezt a parlament Dr. José Maria de Pádua algarve-i küldött beterjesztésére fogadta el. 1984. június 28-ától vila (község), 1999. május 13. óta cidade (város) a rangja.

Nevezetességek Aquashow Cerro de Vila (római villa romjai)

Események Jelentősebb események: Carnival (február) A város napja (május 13) Halász fesztivál (május 31-hez legközelebb eső hétvége) Marchas dos Santos Populares (nevezetes szentek felvonulása, június/július) Szardínia fesztivál (augusztus) Könyv- és kézműves vásár (augusztus) Szeplőtelen fogantatás ünnepe (december 8): a város búcsúnapja Szilveszter: zenés ünnepség a parton, éjfélkor tűzijáték

Gazdasága A város fő bevételi forrása a turizmus. Öt golfpályája mellett strandja és Vilamoura jachtkikötője és luxusszállodája vonzza a turistákat. Népszerű a Marchas Populares fesztivál és az Aquashow akvapark is.

Közlekedése bélyegkép|balra|250px|Quarteira halászkikötője, a háttérben Vilamoura épületei balra|250px|bélyegkép|Loulé-Praia de Quarteira vasútállomás A város az N125-ös főút mellett fekszik, az A22 autópálya közelében. Busszal Faro felől az Eva Bus vagy a Frotazul Algarve járatai közlekednek. Van helyi buszjárata is, ami a belvárosban jár körbe óránként. Vasúton a Loulé határában lévő Loulé-Praia de Quarteira vasútállomásig lehet eljutni, ám az messze van a várostól. Faro nemzetközi repülőtere mindössze 25 perc autóútra van a városközponttól. Kis halászkikötőjét csak a helyiek használják.

Szervezetek Associação Humanitaria das Ambulancias da Quarteira Associação Humanitaria Doentes Parkinson Alzheimer Peniel - Associação de Assistencia Social Policromia Associação Cultural

Sport Academia de Judo de Quarteira (dzsúdó-akadémia) Associação Regional de Pesca Desportiva do Algarve (Algarve-i Sporthorgász Szövetség) Centro Desportivo de Quarteira Clube de Ténis de Quarteira (Quarteira Tenisz Klub) Quarpesca - Associação de Armadores e Pescadores de Quarteira (vadász- és horgásszövetség)

Források

Fordítás

Jegyzetek

Külső hivatkozások Quarteira uncovered (angol nyelvű turisztikai oldal) Quarteira a hatvanas években (Youtube)

Kategória:Portugália települései