bélyegkép|200px|Zasiki varasi szobrocska, Szakaiminató, Tottori prefektúra A Zasiki varasi (japánul: 座敷童/座敷童子 | zashiki warashi) a japán folklór egyik Ivate prefektúrából származó jószerencsét hozó, gyerek képében megjelenő jókaija. Hasonló az orosz folklórban megjelenő Domovoi-hoz.
Megjelenés
A folklór szerint ahhoz, hogy a zasiki varasi-t otthonunkba csalogassuk, és ott is tartsuk, szükséges, hogy a szellemet figyelembe vegyük, megbecsüljük, és megfelelően bánjunk vele, úgy ahogy azt a gyereknevelés megkívánja, ellenben a túl sok figyelem elűzheti őt a háztól. Gyermekies természetének köszönhetően hajmalos ártatlan csínytevések elkövetésére, ezzel bajt és bosszúságot okozva a ház lakóinak. Előszeretettel üldögél például vendégek futonjain, babrál a lakók párnáival, illetve kagura zenéhez hasonló dallamot idéz elő olyan szobákban, amelyeket senki nem használ. Emberek előtti megjelenése a házban tartózkodók, vagy néha gyerekekre korlátozott. Általában 5-6 éves piros arcú, rövidre vágott hajú kisgyerek formájába jelenik meg. Lakóhelyéül lehetőleg nagyobb, jól rendezett házakat választ. Úgy tartják, a zasiki varasi beköltözésével jószerencsét hoz a házhoz, ellenben távozása a háztartás gyors hanyatlását vonja maga után.
Etimológia A jókai elnevezése zasiki-re, általában tatami-s nappalira, és varasi-ra, különösen Északkelet-Japánban használatos gyerekre vonatkozó archaikus kifejezésre bontható.Daijirin (3rd edition ed.), Sanseido Books, 2006, A Kindaicsi-Onszenben található Rjókufúszó intézmény, amely 2009. Október 4-én porig égett, híres volt az ott tartózkodó zasiki varasiról. Zasiki varasihoz hasonló jókai-ok közé tartozik Isikava Prefektúrában található makuragaesi, Tokusima Prefektúrában található akasaguma vagy kura bokkó, valamint a Kotohira szentélyben élő akasaguma.
Előfordulás a popkultúrában xxxHolic (manga, 2003–2010) Mononoke (anime, 2007) Nura: Rise of the Yokai Clan (manga, 2008, 2013) White Album (anime) (anime, 2009) Szajonara, Zecubó-szenszei (manga, 2005–2012) Kimi ni Todoke (manga, 2005–) Hell Teacher Nūbē (manga, 1993–1999) Ninja Sentai Kakuranger (televíziós sorozat, 1994–1995) Inu x Boku SS (anime, 2012)
Fordítás
Jegyzetek
Külső hivatkozások On Zashiki Warashi The Last of the Zashiki Warashi The Story of the Zashiki Warashi no geta Zashiki Warashi Home of a zashiki warashi
Kategória:Japán mitológia