100px|right bélyegkép|A Takarazuka Nagy Színház színpada Takarazuka Revü (宝塚レビュー), vagy Takarazuka Operatársulat (宝塚歌劇団, Takarazuka Kagekidan) a neve Japán több, mint száz éves múlttal rendelkező, csak női színészekből álló japán musical-színházának. Eredetileg egy fürdőváros népszerűsítésére hozták létre, az akkor népszerű kórusok mintájára. Mára egy két színházépülettel és saját TV-csatornával rendelkező, fényűző, nyugati stílusú darabjairól híres színházzá nőtte ki magát.
Alapvetően kétféle színész van: otokojaku, aki férfi szerepeket játszik, illetve muszumejaku, aki lány szerepeket játszik.
Története Az alapítás 1913-1920 bélyegkép|Az első előadás – Donburako Kobajasi Ichizó (小林一三), a Minó-Arima Elektromos Vasút vezetője 1913-ban alapította meg Takarazuka városban a Takarazuka Revü elődjét, a Paradise fürdőt. Takarazuka város egy, Oszakához közeli fürdőváros, amely a Kobajasi által vezetett vasúttársaság Hankju-vonalán található. A fürdő – és a város – népszerűsítésének céljával alapította meg a Takarazuka Kórus (Takarazuka Sókatait). Ennek ihletője a Tokióban, a Micukosi gofukuten szupermarket által 1910 körül alapított, nyugatias stílusú fiúbanda nők és gyerekek körében való népszerűsége lehetett.
Kobajasi kifejezetten figyelt arra, hogy az akkoriban fennálló előítéleteket eloszlassa. A Edo-kor osztályrendszere szerint az előadókat a társadalom peremére szorították. Ugyan 1913-ra ez az osztályrendszer már nem volt érvényben – ahogy 1877-től a nőket a színpadtól eltiltó 1629-ben létrehozott törvény sem -, az emberekben mégis maradtak fenntartások a színésznőkkel szemben. Kobajasi kifejezetten a jó családokból (rjóke, 領家) származó lányok jelentkezését szorgalmazta, hogy ezzel is biztosítsa a kórus jó hírnevét. Továbbá, szigorúan tiltotta a diákok és a (nem a kórusnak dolgozó) férfiak közötti kapcsolatot, hogy elkerülje a rosszindulatú pletykákat.
1913 decemberében Kobajasi átnevezte a társulatot, ami ez után Takarazuka Leányok Operaképzési Egyesülete (Takarazuka sódzso kageki jószeikai) néven futott – mivel úgy gondolta, hogy egy kórushoz képest egy operatársulat nagyobb vonzerővel bír.
A társulat 1914 áprilisában tartotta első előadását.
1919-ben megnyitotta kapuit a takarasienne-képző Takarazuka Zenei és Operaiskola (Takarazuka ongaku kageki gakkó, 宝塚音楽歌劇学校), egy privát iskola, ahol két évet tanulnak a diákok színpadra lépés előtt. Jogilag az összes előadó diáknak minősül, amíg a társulatnál van – ezért is hívják a társulattól való távozást “ballagásnak”. Az eddig Takarazuka Leányok Operaképzési Egyesületének (Takarazuka sódzso kageki jószeikai) hívott társulatot ekkor nevezik át Takarazuka Leányok Operatársulatának (Takarazuka sódzso kagekidan).
Az első japán revü korszaka 1921-1933 A társulat előadói először 1921-ben oszlottak ketté – a Virág és a Hold (Hana, 花 és Cuki, 月) társulatokra -, hogy minél több előadást tudjanak tartani. 1924-ben jött létre a Hó (Juki, 雪) társulat, 1933-ban a Csillag (Hosi, 星), és végül 1988-ban az Ég (Szora, 空).
1923-ban leégett mind az addig használt színpad, mind az iskola épülete – így lett lehetőség megépíteni Takarazuka Nagyszínház (Takarazuka daigekidzsó, 宝塚大劇場) első verzióját. A ma álló épületet 1993 januárjában adták át – az előző színházat lebontották és egy 2500 fős nézőtérrel rendelkező színházat építettek a helyére. bélyegkép|Parisette, 1930 1927-ben revü-stílusú előadás, a Mon Paris színpadra kerül.
Kezdetekben a színpadon kívül az összes előadó nőiesen öltözködött – kimono és fölötte viselt olívazöld hakama, az 1930-as évekig hosszú hajviselettel. Az első otokojaku, aki rövid frizurát vágatott Katoda Asiko volt, egy rivális revü színészének példáját követve. A legtöbb diák gyorsan követte Katoda példáját, és hamar a rövid haj lett az norma az otokojakuk számára.
1930-ban lett megfogalmazva a társulat mottója “tisztán, helyesen és gyönyörűen” (清く、正しく、美しく, kijoku, tadasiku, ucukusiku), részben azért, hogy az addigra már a színpadon kívül is férfiasan öltözködő otokojakuk moralitását megvédje.
A háború korszaka 1934-1945 Az 1930-as évek második felében a Revü már filmek készítésével is próbálkozott. Az első filmet 1938-ban adták ki, ebben még takarasienne-ek játszották a mind a férfi, mind a női szerepeket. Viszont hiába lett ez a megoldás elfogadott a színpadon, a mozivásznon nem lett sikeres, így a 40-es évektől már csak női szerepeket játszottak.
Az első film kiadásával egy évben, 1938-ban indult első tengerentúli turnérája a társulat – 30 takarasienne adott elő összesen 26 városban Németországban, Lengyelországban és Olaszországban. 1939-ben 40 előadó és 60 fő kisegítő személyzet turnézott a Hawaii-szigeteken és Amerikában – a nyugati parton nagy népszerűségük volt, New Yorkban viszont megbukott az előadás, részben a kellő reklámozás hiánya miatt, részben a növekvő japán-ellenesség miatt.
Ahogy egyre közeledett a háború, egyre több kritikát kapott a Revü – a fényűző ruhák, kimonók, frizurák és kozmetikumok, amiket a színpadon használtak, mind szembe mentek az akkori irányelvekkel. Emiatt a több iskola is megtiltotta a diákjainak, hogy az előadásokra járjanak. A színészeket megvádolták azzal, hogy nem hazafiasak, a darabokról pedig azt állították, hogy a nyugati gondolatok és liberalizmus melegágyai. A Revü megoldása erre végül az lett, hogy több japán stílusú/japánban játszódó előadást (nihonmono, 日本物) tartottak – illetve vannak darabok, amikről feltételezik, hogy vagy katonai szervek megrendelésére, vagy katonai szervek által lettek írva.
A takarasienne-ek hivatalos, színpadon kívüli egyenruhája ekkor változott a selyemkimonó fölött viselt hakamáról műszálas anyagból készült, blézeres-szoknyás egyenruhára.
1944-ben az iskola távolról érkezett diákjait hazaküldték, mivel nem tudták a biztonságukat garantálni – a helyi lakosokból pedig létrehozták a Takarazuka Zenei és Tánciskola [Női] Önkéntes Alakulatát(Takarazuka Ongaku bugjó gakkó [dzsosi] teisintai), és egy közeli repülőgépalkatrész-gyárban dolgoztak, amikor nem adtak elő. Végül 1944 március 1-én az összes nagy színházat bezáratták, köztük a Takarazuka mindkét színpadát, ezért a Revü a háború végéig csatlakozott a Japán Mozgó Színházak Szövetségéhez.
A háború utáni időszak 1945-1970 1945 szeptemberétől a megszállói cenzúrához illeszkedve elhagyták a nemzeti témájú darabokat, és a háborút dicsőítő revüket, és fokozatosan visszaemelték a nyugati témájú előadásokat. A Takarazuka városban állomásozó külföldi katonák körében nyert népszerűségnek köszönhetően jóval hamarabb kaphatták vissza a Nagy Színházat, mint egyéb társulatok. A tokiói színházukat (Tóhó gekidzsó, 東方劇場) 1954-ben kapták vissza.
Az 1960-as évektől a Revü fokozatosan átvesz színdarabokat a Broadway-ről, 1965-ben pedig sor került az első háború utáni külföldi turnéra, ezúttal Párizsba. A nyugati darabok átvétele erős hatással volt a nemek reprezentálására, és a színjátszás módjára is. Több híres külföldi rendező is vendégrendezett: Gemze de Lapp (Oklahoma), Sammy Bayes (West Side Story), Tommy Tune (Grand Hotel) és Linda Habermann (Takarazuka Jume).
Gazdasági buborék 1970-1994 Az 1970-es évektől fogyatkozott mind a nézők, mind az iskolába jelentkezők száma – ennek oka feltehetőleg a televíziózás és mozik növekvő népszerűsége volt. Ekkor vezették be azt a szokást, hogy az elsőévesek fegyelmezésében a másodévesek is közreműködnek – ebbe beleértendő, hogy innentől az osztálytermek, és az iskola környékének takarítása az elsőévesekre hárult, a másodévesek felügyelete mellett. bélyegkép|Szobor a Versaille rózsája c. darab két főszereplőjéről 1974 döntő változást hozott a Takarazuka Revü történelmében: Augusztusban adták először elő a Versailles rózsáját (Beruszaiju no bara, ベルサイユのばら) – az Ikeda Rijoko népszerű mangája alapján írt darabot. Ennek a darabnak több szövegkönyve is létezik – mind Ueda Shindzsi írta, különböző szereplők nézőpontjára fókuszálva. A darabok ma is népszerűek, gyakran egy évben több verzió is újra előadásra kerül – 2014-ben például 3 különböző verzió, 4 szereposztásban került színpadra.
Három évvel később, 1977-ben Ueda ismét egy nagyon népszerű előadást írt – az Elfújta a szél (Kaze to tomo ni szarinu, 風と共に去りぬ) feldolgozására összesen 1,34 millió jegy kelt el az első két évben.
Az 1995-ös Hansin-Avadzsi földrengés után átmenetileg visszaesett a nézőszám, de a következő években visszaállt a földrengés előtti állapot. A gazdasági buborék kipukkanása nem volt negatív hatással a színházra – átlagosan 93%os volt a kihasználtsági arány, feltehetőleg azért, mert a Takarazuka alkalmas volt a hétköznapokból való elmenekülésre. Ezt alátámasztja, hogy a Takarazuka Revü egyik definíciója önmagáról az, hogy "álmokat ad el" (jume o uru, 夢を売る).
Az ötödik társulat létrehozása 1994- 1994-ben, amikor eldőlt, hogy a Tokiói színházban (Tokió takarazuka kageki, 東京宝塚歌劇) is állandóan lesznek előadások, létrehozták az ötödik, Szoragumi nevű társulatot a Revün belül.
A Takarazuka Revü 2004-ben ünnepelte az első előadás 100. évfordulóját – ennek ünneplésére több, régi darabot is újra előadtak, illetve a 100 éves évfordulót ünneplő revüt is írtak.
Miért tudott ennyire sikeres lenni? Kobajasi felismerte, hogy a 20. század elejére a nőknek és a gyerekeknek is rendelkezésére állt mind idő, mind elegendő jövedelem ahhoz, hogy egy új szolgáltatás célcsoportjai lehessenek. A Revü a mai napig a családanyák szabadidejéhez igazítja az előadásait, nagy arányban késő délelőtti és kora délutáni időpontok vannak, a négy óra utáni időpontok az előadások maximum negyedét teszik ki.
Ekkoriban nagyon népszerű volt a Singeki színház is (nyugatias stílusú, nőket is színpadra állító Új Színház), amihez – nyugati sémája miatt hasonlított a Takarazuka Sótakai is.
A jelenleg is tartó sikerhez hozzájárult, hogy 1958-tól rendszeresen megjelentek Takarazukával foglalkozó műsorok a Kanszai Televízión – mind előadások, mind talk show-szerű programok -, majd végül 2002-ben saját csatornát is kapott a színház Sky Stage néven, így az egész országban lehetőség volt népszerűsíteni a Revüt.
A Revü boltjában – a Quatre Rêvesben – a rajongók megvehetik az előadásokról készült DVD-ket, CD-ket, az előadások szövegkönyveit, magazinokat és az egyes takarasienne-ekhez vagy társulatokhoz kapcsolódó egyéb árukat (tollakat, táskákat, naptárakat). A DVD-k, a saját csatorna és a Hankjú-vonal vonatain elhelyezett hirdetések mind nagyban elősegítik a Revü népszerűsítését.
Szerkezeti felosztás
Top Star rendszer Minden társulatnak van két Top Star ranggal rendelkező tagja – egy otokojaku és egy muszumejaku -, együtt ők a Golden Combi. Ők állnak a társulaton belüli hierarchia tetején, minden főszerepet meghallgatás nélkül ők kapnak. Őket követi a nibante, a második legmagasabb rangú otokojaku (esetenként a sanbante is, a harmadik legmagasabb rangú otokojaku); illetve a kumicsó, aki a társulat legidősebb tagja. Előfordul, hogy a kumicsó nem az adott társulat állandó tagja, hanem egy, a Szenka társulattól kölcsönkapott színész.
A ranglétrán csak felfelé lehet menni – ezért a Top Star számára a következő lépés már a ballagás, a színház elhagyása.
A társulatok 1913-as alapításakor egy társulat volt a színházon belül; ez mára 5+1 re bővült. Ennek a bővülésnek több oka is van: egyrészt ahogy nőtt a színház népszerűsége, úgy lett lehetőség bővíteni, másrészt, mivel a hierarchia nem enged egy társulaton belül kettőnél több Top Star rangú színészt, ezért idővel szükség volt az eredeti társulaton kívül is helyekre, ahol a népszerű színészek Top Starok lehettek.
Virág társulat (花組 Hanagumi) bélyegkép|60x60px|Virág társulat 1921-ben jött létre. Gyakran mondják, hogy a Takarazuka Revü szerencséje a Virág-társulat szerencséjét követi. A tagok általános készségein kívül népszerű színpompás előadásai miatt – ahogy a nevéhez illik. Több otokojaku Top Star is került ki innen a társulat hosszú pályafutása alatt.
Top Star: Aszumi Rio
Top Muszumejaku Star: Hana Juki
Hold társulat (月組, Cukigumi) bélyegkép|60x60px|Hold társulat