Mészöly Gábor (1940. május 22. – 2021. szeptember 23.) magyar író, dramaturg.

Életpályája

Pályáját rövid kitérőt követően (rakodómunkás, esztergályos) kulturális újságíróként kezdte, ezután a Mafilm Katonai Stúdió dramaturgja (1976–1978), majd a Honvéd Együttes dramaturgja és színész tagozatának vezetője (1978–2007), közben a megújult Esztergomi Várszínház alapító művészeti vezetője (1990–1994) és a Budavári Nyár művészeti igazgatója (2005–2006), majd ismét a Honvéd Együttes dramaturgja (2009–2012).

Színpadi szerzőként a hetvenes évek végén a Vidám Színpad kabaréiban mutatkozott be, ezután számos, különböző műfajú színpadi műve került bemutatásra. Írt filmforgatókönyveket, közreműködött jelentős televíziós munkákban-sorozatokban és több kulturális nagyrendezvény ötletgazdája volt. Felfedezője és elindítója volt Zemlényi Zoltánnak és Böszörményi Gyulának, utóbbival közösen írt Kucó című monodrámája az Edinburghi Fringe Fesztiválon (2006), mint a fesztivál történetének első magyar nyelvű előadása került színre.

Családja Színházi családban született, dédapja Ditrói Mór, a Vígszínház alapító művészeti igazgatója. Nagyapja Milch Ármin komáromi fakereskedő. Szülei Mészöly Tibor (1908–1999) színész, dramaturg, színházigazgató és Ditrói Ilona (1909–1996) színésznő. Első felesége Mészöly (Pergely) Katalin opera-énekesnő volt, közös gyermekük Tamás; második felesége Rontó Magdolna, harmadik felesége: Simon Mari színésznő.

Színművei A szélhámoskirály, zenés vígjáték (Fővárosi Operett Színház /1985/, rendező Kerényi Miklós Gábor; Békéscsabai Jókai Színház /1987/, rendező Balogh Gábor) Hoppárézimi, színmű (Madách Kamaraszínház /1990/, rendező Huszti Péter; Székesfehérvári Vörösmarty Színház /2003/, rendező Kuna Károly) Áni Máni, mesejáték (Székesfehérvári Vörösmarty Színház /1993/, rendező Novák Ferenc; Nagyváradi Szigligeti Színház /2011/, rendező Tóth Tünde) Szerencsemalac, zenés vígjáték (Székesfehérvári Vörösmarty Színház /1995/, rendező Bodrogi Gyula) Az aranyember, dramatizálás, dalszövegek (Komáromi Jókai színház /1996/, rendező Bor József) Balassi, történelmi fikciós játék (Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház /1997/, rendező Iglódi István) Kucó, monodráma (Komédium /1997/, Új Színház, Budapesti Kamaraszínház, rendező Radó Gyula) A lovagkirály, szertartásjáték (Honvéd Együttes /2001/, rendező Vándorfi László) Don Q, táncjáték – forgatókönyv (Nemzeti Táncszínház /2004/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor) Karul, történelmi játék (Egri Gárdonyi Géza Színház /2005/ felolvasó színház, rendező Blaskó Balázs) Sakk, táncjáték – forgatókönyv (Thália Színház /2009/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor) A Guru, zenés játék – script /Sándor Annával/ és dalszöveg (Spinoza Színház /2009/, rendező Fischer Gábor) Mester és Zuriel, táncjáték – forgatókönyv (Nemzeti Táncszínház /2011/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor) Somnakaj, etno ballada – alapján készült az azonos című roma sorsjáték (Művészetek Palotája /2014/, Budapesti Tavaszi Fesztivál) Emlék és varázslat, dokumentumjáték (Holokauszt Emlékközpont /2014/, rendező Radó Gyula) A bőrönd és ők – Kabaré a pokolban (Spinoza Színház /2015/, rendező Radó Gyula)

Játékfilmek Szerelmes szívek, forgatókönyv (1991) , rendező Dobray György Bánk bán, operafilm, forgatókönyv (2002), rendező Káel Csaba

Televíziós munkák Mintegy 300 tévés produkcióban sorozatszerkesztő, forgatókönyvíró

Könyvek Írószemmel/1978, antológia (Kossuth Könyvkiadó, 1979) Hoppárézimi! ZZ's diary. Játék két részben. Zemlényi Zoltán naplója alapján írta Mészöly Gábor; Madách Színház, Bp., 1990 (Madách Színház műhelye) A legendás Honvéd Együttes igaz története (Honvéd Együttes, 1999) Honvéd Együttes 70 – Művészet és történelem (Zrinyi Kiadó, 2019)

Díjai, elismerései Magyar Írószövetség és HM irodalmi pályázatának II. díja (1999) Egri Gárdonyi Géza Színház jubileumi drámapályázatának II. díja (2005) Jósika Miklós irodalmi díj (2006)

Származása +Mészöly Gábor családfájaMészöly Gábor(Budapest, 1940. máj. 22.–2021. szept. 23.)író, dramaturgApja:Mészöly Tibor Ignác(1953-ig Milch)(Komárom, 1908. febr. 19.–Budapest, 1999. szept. 3.)színész, dramaturg, műfordítóApai nagyapja:Milch Ármin(Újszőny, 1873. jan. 26.–Budapest, 1922. dec. 2.)fatermelőApai nagyapai dédapja:Milch EmánuelfakereskedőApai nagyapai dédanyja:Spitzer FranciskaApai nagyanyja:Neuberger Jozefin(Jászberény, 1880. nov. 9.–Budapest, 1942. febr. 4.)Apai nagyanyai dédapja:Neuberger AdolffanagykereskedőApai nagyanyai dédanyja:Schlesinger JankaAnyja:Ditrói Ilona(1897-ig Himmelstein)Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 9005/1897. Forrás: MNL-OL 30791. mikrofilm 876. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1897. év 8. oldal 36. sor(Szeged, 1909. jún. 14.–Budapest, 1996. jún. 10.)színésznőAnyai nagyapja:Ditrói Nándor(1876.–Budapest, 1941. júl. 31.)felsőkereskedelmi iskolaigazgatóAnyai nagyapai dédapja:Ditrói Mór(1915-ig Himmelstein Móric)(Kolozsvár, 1851. okt. 5.–Budapest, 1945. febr. 16.)rendező, színigazgató, színészAnyai nagyapai dédanyja:Eibenschütz MariSzekszárd, 1856. aug. 8.–Budapest, 1938. aug. 10.)színésznőAnyai nagyanyja:Bodor Ilona(Kolozsvár, 1884. jún. 5.–Budapest, 1966. aug. 3.)Anyai nagyanyai dédapja:Bodor AntalügyvédAnyai nagyanyai dédanyja:szárazajtai Incze Ida(1853–Szeged, 1914. dec. 29.)

Jegyzetek

Források

www.szinhaziadattar.hu www.magyar.film.hu Huszti Péter: Emlékpróba, Budapest, Welcom Kiadó, 1995

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar dramaturgok