Az első tanító Andrej Koncsalovszkij orosz-szovjet rendező első, 1965-ben készült fekete-fehér filmje.
A film tartalma A történet 1923-ban, közvetlenül az oroszországi polgárháború befejezése után játszódik Kirgiziában, ahol a szovjet hatalom épphogy megvetette a lábát. Egy tegnap még vöröskatona naív fiatalember, Gyujsen érkezik a faluba, hogy a betűvetést oktassa. Ennek támogatottsága az elmaradott vidéken a nullával egyenlő. A változást képviselő tanító konfrontálódik a hagyományt mereven tisztelő közösséggel. A világnézetek kibékíthetetlen ellentéte súlyos emberi összecsapáshoz vezet.
Fogadtatása A film ideológiai tisztasága mindmáig megőrizte drámai művészi erejét, korában jelentős sikert aratott, Koncsalovszkijt pedig nemzetközileg ismertté tette.
Főszereplők A film címszerepét, Gyujsent, a tanítót a kirgiz születésű Bolot Bejsenalijev (1937–2002) alakította, aki később Kirgizisztánban a „Nemzet Színésze” cím birtokosa lett. A női főszerepet, Altinajt, a házasságra kényszerített gyermekleányt a forgatás idején 19 éves, kazah-lengyel származású Natalja Arinbaszarova (* 1946) balerina–színésznő kapta, aki 1965–1969 között Koncsalovszkij rendező (második) felesége volt.
Díjak 1966: Velencei Filmfesztivál – ezüstérem, legjobb női főszereplő 1966: II. Római Filmszemle 1966: Kijev 1967: Hyères – különdíj
Jegyzetek
További információk
Kategória:Szovjet filmdrámák Kategória:1965 filmjei