200px|bélyegkép|jobb|Sérült vándorsólyom A sukorói vadmadárkórház célja a Magyarországon honos, az itt költő madarak, valamint az ezen a területen áthaladó vándormadarak védelme és a sérült példányok gondozása, ellátása, gyógyítása, azt követően pedig – ha lehetséges – a szabad természetbe való visszaengedése; az ezen tevékenységekkel kapcsolatos oktatás, nevelés és ismeretterjesztés; állat-, természet-, és környezetvédelem. Alapítója és vezetője Berkényi Tamás állatorvos.
Története, feladata A vadmadárkórház története 1992-re nyúlik vissza. Az állatszerető emberek gyakran vittek sérült, beteg, az út szélén talált madarakat a székesfehérvári állatkórházba. A kórház akkori vezetőjének, Berkényi Tamásnak össze kellett egyeztetnie az üzleti alapon működő állatkórház érdekeit a bevételt nem hozó, vadon élő madarak gyógyításával. A megoldásként a Vadmadárkórház Természetvédelmi Alalpítvány létrehozása lett. 2014 óta Sukorón működik a kórház, ott veszik át személyesen a sérült madarkat: hétfő: 10-14 óra, kedd: 15-19 óra, szerda: 10-14 óra, csütörtök 15-19 óra, péntek: 10-14 óra között, szombaton: ZÁRVA!, vasárnap: ZÁRVA! (Cím: Sukoró, Ivókút u.14.).
A Vadmadárkórház kizárólag magánadományokból működik. Ebből fedezik a fenntartását, a gyógyszerek megvásárlását, az állatok ellátását. Ha a Vadmadárkórház munkáját hasznosnak tartja, és lehetősége van rá, kérjük segítse a madarak gyógyítását!
Tevékenysége A kórház évenet mintegy 1500 madarat lát el, a természetbe való visszaengedések aránya pedig 47%. Komoly feladattá vált a madarak rendszeres kezelése, ápolása és elhelyezése. A vadmadarak esetében sajnos komoly gond, hogy a betegek egy része gyógykezelésük sem engedhető szabadon, mert a gyógyulásuk után visszamaradó maradandó károsodások nem teszik lehetővé számukra az önálló életet. Az ilyen madarak egész életükön át emberi gondoskodásra szorulnak. Ebben a HEROSZ Fejér megyei Állatotthona segített, ahol a mai napig működik a Vadmadárkórház rehabilitációs részlege. Élnek ott egerészölyvek, vércsék, szarkák, galambok, további kezelést már nem igénylő, de szabadon nem engedhető, sokszor szaporodóképes madarak.
A kórház Madármentés – lélekmentés című oktató programja keretében a város óvodáiban és iskoláiban tartanak foglalkozásokat, melynek során a gyermekek megtudják, mi a teendő a különböző sérüléseket szenvedett madarakkal.
A Vadmadárkórház további célja egy madárpark létrehozása , ahol lehetőség nyílik a szabad életre alkalmatlan madarak élethosszig való tartására, a veszélyeztetett fajok továbbtenyésztésére, a madarak bemutatására.
Jegyzetek
Források http://www.vadmadarkorhaz.hu/ https://web.archive.org/web/20140728083517/http://madarsztori.blogger.hu/
További információk
Kategória:Székesfehérvár Kategória:Állatorvos-tudomány Kategória:Magyarországi civil szervezetek