A Pepita-díjat 2008 óta adják át minden évben a magyar színjátszás kiemelkedő alakjainak. A Pepita Magazin olvasói szavazataikkal döntik el, hogy mely három magyar színész részesüljön díjazásban, mely mellett négy különdíjat a szerkesztőség és a lap kiadója adományoz egy-egy további színésznek.
Története A Pepita-díjat a Pepita Magazin alapítói, Szűcs Balázs és Simándi Etelka hozta létre 2008-ban azzal a céllal, hogy a közönség a taps mellett szavazás útján is kifejezhesse elismerését színjátszásunk kiemelkedő művészeinek. Minden évben a magazin felhívására – szavazószelvényen vagy sms-ben – voksoló közönség dönti el, melyik három magyar színész kapja a Pepita-díj arany, ezüst és bronz fokozatát, mely mellett egy „szerkesztőségi különdíj”-at is kiosztanak a lapkiadó munkatársainak döntése alapján. Az olvasók közül is egy-egy további különdíjban részesül. A díjakat minden évben decemberben, a Pepita Magazin születésnapjához (első számának megjelenéséhez) közeli napon adják át.
2011 óta a lap kiadója, a Trimedio Csoport is különdíjat adományoz egy-egy további művésznek. A Pepita-díj népszerűsítésében nyújtott kiemelkedő partneri együttműködésért alapított díj, a „Köszönet-díj”. 2013-ban a Pepita-díj alapítói további két új különdíjról is döntöttek, melyek: az „életmű” és az „50 éve a pályán” különdíj.
A minden évben decemberben megrendezésre kerülő Pepita-díjátadó gála főtámogatója 2008 óta a CBA.
A fődíj („arany fokozat”) egyedi, üvegből készül.
Mottója A méltán nagy hírű, több évszázados múltra visszatekintő magyar színjátszás támogatása napjainkban fontosabb, mint bármikor korábban. A valódi értékeket, erkölcsnemesítő tartalmakat közvetítő színházra és színészeikre hatalmas feladat hárul: estéről estére tanítják, formálják, szórakoztatják és elgondolkodtatják a nézőket. Nagy munka ez, melynek taps és elismerés a jutalma, de a Pepita-díj alapítói szerint ennél többre van szükség.
A magyarországi színház- és filmvilág eseményeit, kiemelkedő alakjait bemutató havilap - a Pepita Magazin - szándéka szerint a néző és a színész közötti kapcsolat jelentőségét szeretné ezzel visszaadni. Ez a színművészeti díj lehetősséget teremt arra, hogy a színjátszó művészek ne csupán kritikusoktól és a szakma prominenseitől, hanem a nézőktől is visszajelzést kapjanak ilyen formán is.
Pepita- díj 2008 arany: Bodrogi Gyula színész ezüst: Bajor Imre színész bronz: Fodor Zsóka színésznő szerkesztőségi díj: Schubert Éva színésznő
Ezen az eseményen Brunner Márta és Ács Bálint két gyönyörű dallal ajándékozta meg a vendégeket. Föllépett továbbá Magic Márk is. A Pepita Magazin megalapításának egyéves évfordulója is.
Pepita-díj 2009 arany fokozat: Pécsi Ildikó ezüst fokozat: Lorán Lenke bronz fokozat: Feke Pál szerkesztőség különdíj: Csomor Csilla
A Pepita Magazin által szervezett exkluzív gálaest két műsorvezetőja Peller Mariann és Szujó Zoltán volt. A nagyérdemű MCDC, alias Veres Robi és Jammal produkcióját láthatta, Zalatnay Sarolta három dallal lépett föl, majd Peller Anna és Bálint Ádám egy fantasztikus musicalprodukcióval lepte meg a jelenlévőket.
Pepita-díj 2010 arany fokozat: a József Attila Színház örökös tagja, Láng József. ezüst fokozat: Kálloy Molnár Péter bronz fokozat: Beleznay Endre. szerkesztőségi különdíj: Cseke Katinka
A műsorvezető, Bálint Antónia volt. Sihell Ferry előadásában először hangzott el a Pepita-dal, melyet az énekes erre a kivételes alkalomra komponált. A kellemes dallamú „himnusz” meghódította a közönség szívét, vastapssal jutalmazták az énekest.Fellépett továbbá az első díjas énekesnő, Pintér Tibor, illetve Pálos Zsuzsa színművésznő Radnóti Miklós verseiből adott elő egy csokorral, Lakatos Yvett pedig a Keresztapa című film betétdalát. Az arany fokozatú elismerést Irtó Zsolt adta át.
Pepita-díj 2011 arany fokozat: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze ezüst fokozat: Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze bronz fokozat: Forgács Gábor színész, humorista szerkesztőségi különdíj: Pintér Tibor, a Komáromi Lovas Színház művésze és egyben művészeti vezetője Köszönet-díj: Paor Lilla, az LP Média Stúdió főszerkesztője és Cserháti Pál, a stúdió főszerkesztő-helyettese, kommunikációs igazgatója.
A „köszönet-díj”-at Ajtai L. Péter, a Trimedio Invest Zrt. elnöke adta át.
Pepita-díj 2012 arany fokozat: Várkonyi András ezüst fokozat: Stohl András bronz fokozat: Bánfalvy Ágnes szerkesztőségi különdíj: Fodor Zsóka kiadói különdíj: Maros Gábor
A támogatók jóvoltából 500-800 ezer forint értékű ajándékokat adtak át.
Pepita-díj 2013 arany fokozat: Törőcsik Mari ezüst fokozat: Magyar Attila bronz fokozat: Pikali Gerda szerkesztőségi különdíj: Körtvélyessy Zsolt kiadói különdíj: Rák Kati életmű különdíj: Schubert Éva „50 éve a pályán" különdíj: Vajda Márta
A rendezvény szervezői a vendégek közül két születésnapos művészt is felköszöntöttek, az éppen december 7-én 76 éves Verebély Ivánt és az 56 éves Tarján Pétert.Kontakt Rádió Ott voltunk: Pepita Gála 2013 , 2014. március 11.
Pepita-díj 2014 arany fokozat: Faragó András ezüst fokozat: Madár Veronika bronz fokozat: Gyebnár Csekka szerkesztőségi különdíj: Csongrádi Katalin kiadói különdíj: Nyertes Zsuzsa
Jegyzetek
Források https://web.archive.org/web/20190809165513/http://pepitadij.hu/ A Pepita Magazin hivatalos honlapja Pepita Magazin: Átadták a 2011-es Pepita-díjakat , Viva la Musical - 2011. december 14. EH, Pepita Magazin: Bodrogi Gyula ismét Pepitában, estihirlap.hu - 2011. december 15. Trimedio Kiadó: V. Pepíta-díj Gála, 2012. December 13. operettszinhaz.hu Díjat kapott Mészáros Árpád Zsolt és Szabó P. Szilveszter - 2011. december 20. PM: Kultúra Színészek közönségdíja a CBA főtámogatásával (39. oldal) Cba Magazin XIII. évfolyam, 1. szám - 2014. január
Kategória:Magyar színházművészeti díjak