Witold Józef Szalonek (Czechowice-Dziedzice, 1927. március 2. – Berlin, 2001. október 12.) lengyel zeneszerző és zenepedagógus volt.

Élete Gyermekkora, tanulmányai Szülővárosa, Czechowice-Dziedzice három kulturális régió – német, lengyel, cseh – határán fekszik. A család a két világháború közötti időszakban vitatott hovatartozású Zaolzie vidékről származott, de politikai okokból Łagiewnikiben (Alsó-sziléziai vajdaság) telepedtek le. Sanyarú gyermekkora volt a nácik által megszállt Lengyelországban. Édesapját egy náci munkatáborba internálták.

Első zenei leckéit otthon kapta. Olyan környezetben nőtt fel, amely egész művészi pályájára kihatással volt. Piekary Śląskie bazilikájának harangjai egész életére megragadták. Kialakította „saját łagiewniki” hangtájánakEgy érdekes kritikát olvashatunk a magyarországi hangtáj kompozíciós próbálkozásokról itt. eszméjét, amely egész művészetében megfigyelhető, különösen a berlini időszakában, amely a leginkább sziléziai. A gyermekkori harangok zenéje hatással volt arra is, ahogyan Szalonek Chopin muzsikáját értelmezte. A Chopin Társaság fórumainak egyikén előadást tartott arról, hogy a harangok szava olyan ősformának (archetípusnak) tekintendő, amely például Chopin zongoramuzsikájának is előképe

A háború kitörése miatt megtorpant a gyermek Witold zenei képzése. Hosszas erőfeszítések árán sikerült bekerülnie egy bizonyos Hanzel asszony magán zeneiskolájába Bytomban, így valamennyire kapcsolatban maradt a zenével, bár a zongoratudása nem sokat fejlődött. A következő lépés a katowicei zenei líceum volt, ahol 18 évesen a harmadik évfolyamra iratkozott be. Kemény munka következett: elméleti tudását is gyarapította és zongorát is tanult, Wanda Chmielowska keze alatt. Ebben az időszakban már érdekelte a komponálás is: Chopin hatása alatt megírta saját mazurkáját, az intézmény igazgatójának születésnapjára. 1949-ben letette az érettségi vizsgáit. Ezután a katowicei Állami Zeneművészeti Főiskolára ment, ahol másodévesnek vették fel, Wanda Chmielowska zongora osztályába. Az állandó küzdelem, hogy behozza a háború alatt elveszett időt és hogy tökéletesítse zongoratudását, oda vezetett, hogy megerőltette a kezét és ínhüvelygyulladást kapott a könyökében. Az, hogy lehetetlenné vált hangszeres tanulmányainak folytatása, örök nyomot hagyott benne. Felesége, Beata beszélt arról, hogy „Witold mindennek ellenére tett néhány próbát, és első zeneszerzői élménye után, (1951-ben, Władysław Markiewicz professzor biztatására, aki megmutatta neki a saját kompozícióit), Bolesław Woytowicznál folytatta a tanulmányait. A zeneszerző-zongoraművész-tanár sokoldalú képzettsége mély benyomást tett Witoldra. Amikor pedig azt mondta neki: »zeneszerző leszel, akár akarod, akár nem«, megerősítette abban, hogy jó úton jár, és segítette bepótolni a háború miatt elveszített öt évet. Keveset írt és állandóan cizellált, így a professzor nem sokat javított bele. De minden javasolt módosítás alatt mindkét kezével alá tudta írni a nevét.”

Woytowicznél diáktársa volt Wojciech Kilar. Bár művészi felfogásuk radikálisan különbözött, kölcsönösen inspirálták egymást. Megigéző volt Kilar vitalizmusa, Szalonek pedig harcos avantgárdista volt. Akárcsak az 50-es évek többi komponistáját, őket is a weberni konstruktivizmus, majd a szonorizmusSzonorizmus: forradalmi esztétikai eszmék, melyek a hangzás kizárólag színbeli kifejezési lehetőségeivel és az azon alapuló zeneszerzési technikával kapcsolatosak. Úttörő kezdeményezője Krzysztof Penderecki volt. Forrás: fidelio.hu érdekelte igazán. Következésképpen ők is az alkotás új útjait és eszközeit keresték. Kilar rajongott a lengyel és világirodalomért és költészetért, Szaloneket különösen foglalkoztatta Norwid művészete. Élete végéig ismételgette magában: „a művészet a szerelem egy formája” – a költő értelmezésében: a művészet mutatja fel a szerelmet az ember számára. Ez minden emberi tevékenység egyik legfőbb alapértéke, a vezérfonala minden forradalmi és szabadságtörekvésnek. Szalonek szerint az ember, a szabadság és a béke szeretete a három fő meghatározó tényezője az emberi lét lényegének, mivel csak a teljes béke teremt megfelelő körülményeket az ember teremtő géniuszának kibontakoztatásához. Az ember szeretetének jegyében ezért a békéért küzdött, küzd és fog mindig is küzdeni a művészet. Ez volt Szalonek vezérfonala az alkotásban, gondolatainak papírra vetésében, hogy a hangok által szóljon mindenkihez.

1956-ban kitüntetéssel diplomázott és ugyanabban az évben tagja lett a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének. Rögtön bekapcsolódott a zenei élet szervezésébe. A saját elveinek megfelelő eseményeket szervezett rendszeresen az Egyesület katowicei körében. Ő indította útjára egyebek közt a „Śląskich Trybun Kompozytorów” (Zeneszerzők Sziléziai Fóruma), Górnośląski Festiwal Kameralistyki (Felső-sziléziai Kamarazenei Fesztivál), „Rainbow Music” (Szivárvány Muzsika) rendezvényeket. Rendszeresen jelentek meg írásai napilapokban és folyóiratokban (Trybuna Robotnicza”, „Dziennik Zachodni”, „Życie Bytomskie”) és a Lengyel Rádióban is népszerűsítette a kultúrát.

1962-63-ban Nadia Boulanger-nál tanult zeneszerzést Párizsban. Hogy ez milyen hatással lehetett a fiatal komponista fejlődésére, ahhoz idézzük felesége visszaemlékezéseit:

Katowice Diploma után Szalonek a katowicei Állami Zeneművészeti Főiskolán kezdett dolgozni tanársegédként. Ezzel párhuzamosan egyik szenvedélyével is foglalkozni tudott: két kórust is vezetett. A HejnałHejnał jelentése: déli trombitajáték. együttest Łagiewnikiben, az Echo nevűt Chropaczewben, de kapcsolatban állt a Bytom Łagiewniki Nepomuki Szent János egyházközség Szent Cecília énekkarával is. Szépen emlékezett meg erről Ryszard Gabryś,Zeneszerző, zenetudós, pedagógus, 1973-2003 között a katowicei Zeneakadémia tanára. Bytom Łagiewnikiben, a templomkertben tartott ünnepségen:

A komponistát a kórusokhoz nem csupán érzelmi szálak kötötték, ő maga is sokat köszönhetett nekik. A művek, amelyeket a számukra írt, fejlesztették kórusművészetét. E darabokban gyakran merített a lengyel népzenéből, jelentősen hozzájárulva Szilézia kultúrájához.

1967-ben docensi kinevezést kapott. Zeneszerzést, zeneanalízist, kompozíciós technikákat, partitúra olvasást és hangszerelést tanított. Már ebben az időben úgy ismerték, mint kiváló, hihetetlenül karizmatikus és inspiráló hatású tanárt, aki köré nézeteinek és alkotó művészetének számos követője csoportosult.

1970 és 1974 között a zeneelméleti és zeneszerzési tanszék vezetőjeként dolgozott. 1970-ben elnyerte a Német Akadémia csereösztöndíját, és egy évig Nyugat-Berlinben dolgozott. 1972-ben kinevezték a katowicei Zeneakadémia rektorának. Egy interjúban így beszélt erről:

A berlini évek

Miután Boris Blacher halálával 1973-ban megüresedett a berlini Hochschule der KünsteA világszerte jó nevű intézményt Johannes Brahms barátja, Joachim József alapította, és ő volt az első rektora 1869 és 1907 között. Jeles lengyelek tanultak itt, mások mellett Mieczysław Karłowicz, Ludomir Różycki és Stanisław Moniuszko. Mai neve: Universität der Künste Berlin. zeneszerzés osztályának vezetői posztja, nemzetközi pályázatot írtak ki, és Szalonek a mintegy negyven pályázó között elnyerte ezt az állást.

A Berlinbe költözés kétségtelenül fontos mérföldkő volt a komponista életében. A kezdetek nagyon nehezek voltak: nehezen fogadták el, és ehhez még hozzájött a magányosság érzete az új zenei környezetben. Nem volt egyszerű zeneszerzőként érvényesülni a nyugati piacon. Ezek az összetett problémák nyomot hagytak a komponista művészetében is. Műveiben mindig hangsúlyozta nemzeti identitását és sziléziai eredetét. Amikor csak tehette, hazautazott Sziléziába, és évekig tanított mindkét intézményben, 1980-ban azonban lemondott a katowicei posztjáról. Gyakran beszélt erről interjúkban: „Kezdetben megpróbáltam összeegyeztetni a Hochschule der Künste professzori feladatait a katowicei Zeneakadémián ellátandókkal, de ez hosszú távon nem volt lehetséges. Ne érjen azonban szemrehányás, hogy nem erősítem az átmenetileg meggyengült kapcsolataimat az alma materemmel.”

Berlini időszaka alatt Szalonek kereste a lengyel zene elismertetésének lehetőségeit. A látszat ellenére a német környezetben alig ismerték a lengyel zenét, Chopin, Szymanowski és a Nyugaton alkotó Andrzej Panufnik, Roman Palester és Antoni Szałowski művészetétől eltekintve. Szalonek teljesen meglepődött, hogy teljesen ismeretlen Spisak, Malawski, Woytowicz vagy Szabelski munkássága. Hogy ezen a helyzeten változtasson, többszintű munkába fogott. Társalapítója volt 1982-ben Berlinben a Szymanowski Társaságnak, amelynek célja általánosságban a lengyel zene támogatása volt, fókuszban a legújabb művekkel.

Szalonek soha nem szakadt el a szülőhazájától. Évente többször utazott Lengyelországba, ez volt a hazája és itt voltak a barátai. Kihasználta a fesztiválok alkalmait, ahol bemutatták a műveit, és nagyon vágyott vissza a hőn szeretett Łagiewnikibe.

Művei számos fesztiválon szerepeltek, köztük a darmstadti Nyári Nemzetközi Új Zenei Kurzuson, a Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság Zenei Világnapok rendezvényén, a „Varsói Ősz” fesztiválokon, a „Time of Music” fesztiválon a finnországi Viitasaariban, a Gulbenkian Music Festivalon Lisszabonban, az „Inventionen” műsorán Berlinben, illetve moszkvai és lwówi fesztiválokon.

Rövid lengyelországi hazatérésétől eltekintve Berlinben maradt. Ott is hunyt el 2001. október 12-én, csendesen, hosszú betegségével való elszánt küzdelme után. Rá nagyon jellemző humorérzékét és alkotókészségét mindvégig megőrizte.

Főbb díjai, elismerései

Witold Szalonek számos díjat és kitüntetést kapott, műveiért és munkásságáért. A fontosabbak:

II. helyezés a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének versenyén a Pastorale oboára és zongorára című művéért, 1952. Katowice városának Zenei Díja, 1964. III. helyezés az Artur Malawski Zeneszerzői Versenyen, a „Quattro monologhi per oboe solo” című kompozíciójáért, 1966. A Kulturális és Művészeti Minisztérium díja, 1967. II. helyezés az Artur Malawski Zeneszerzői Versenyen, a Mutazioni (Átváltozások) című kamarazenekari művéért, illetve III. hely a Proporzioni (Arányok) című, fuvolára, brácsára és hárfára írt darabjáért, 1968. Díszdoktori cím a münsteri Westfälische Wilhelms-Universitäten A Lengyel Zeneszerzők Egyesületének díja, 1994. „Kulturpreis Schlesien”-díj, melyet Alsó-Szászország kormánya alapított a sziléziai kötődésű német és lengyel művészek számára, Oldenburg, 1999.

2010-ben, halálának 9. évfordulóján Bytomban teret neveztek el róla, a Mieczysław Romanowski illetve a Cyryl és Metod utca kereszteződésében.Forrás: A Lengyel Zenei Információs Központ honlapja

Művészete

Witold Szalonek a háború utáni kortárs lengyel zene legvitatottabb és legszínesebb egyénisége volt. Korai művei a lengyel népzene modális jellegzetességeit őrzik, de Bartók hatását is tükrözik, mind a harmóniai nyelvezetükben, mind a formai felépítésükben. A végeredmény érzelemmel teli zene, terjedelmes, már-már könyörtelen rétegekkel, amelyek fullasztó és reménytelen hangulati intenzitást teremtenek, mint például a Nocturne baritonra, hárfára és vonószenekarra (1955), vagy a monumentális és technikailag virtuóz Cselló-zongora szonáta (1958), amely a komponista korai időszakának csúcspontja.