Törökország űrkutatása más nemzetekhez hasonlóan a technikai lehetőségek alkalmazására összpontosított. Az űrtechnológiát elsősorban katonai és államigazgatósági célokra (távközlés, térképészet, meteorológia) alkalmazták, majd folyamatosan lehetővé tették a polgári felhasználást (távközlés, meteorológia, oktatás).

Történelem Törökország (elsősorban) katonai és polgári űrkutatását állami szervezet, a Tudományos és Műszaki Kutatási Tanács (Bilimsel Türkiye ve Teknik Arastirma Kuruma – TUBITAK) felügyeli, irányítja.

Együttműködés francia hordozóeszközzel emelték magasba az első sikeres török távközlési műholdat, 2004. június 15-től van együttműködési megállapodása az Európai Űrügynökséggel (ESA), több nemzetközi (katonai) együttműködést kötött műholdjai üzemeltetéséhez (vevő-, adattovábbító állomások), Brazíliával kötött kétoldalú együttműködésben (öt munkacsoport) az űrkutatással kapcsolatos eredmények (indítóállomások, műholdak- és szolgáltatásuk, kommunikációs- és Föld megfigyelő űreszközök) adatainak cseréjére, értékelése. Törökország a vezetés és irányítás témakörében a katonai kommunikációra- és navigációra helyezi a hangsúlyt. egy orosz hordozórakéta emelték pályára a BilSat–1-et, az első hazai tudományos űregységet,

Feladata az állami űrkutatás közeli- és távlati elképzelésének kialakítása, távközlési (távoktatási) szükségletek megteremtése, GPS navigáció széles körű alkalmazása, természeti erőforrások feltérképezése, meteorológiai adatszolgáltatás (katasztrófa előrejelzés), összefogni, támogatni, nyilvántartani az egyetemi, intézményi bázisok, valamint a hazai ipar tudományos munkáit, fejlesztéseit, elősegíteni a nemzetközi egy- és többoldalú kapcsolatokat, a hazai űrkutatás kibontakoztatása érdekében, képviseletet biztosítani a nemzetközi szervezetekben, kialakítani- és működtetni a hazai űrkutatás infrastruktúráját,

Műholdak Türksat–1A sikertelen pályára állítás, Türksat–1B az első sikeresen pályára állított török műhold, kommunikációs űreszköz, Türksat–1C távközlési műhold, BilSat–1 (Bilten Satellite) az első hazai tudományos Földmegfigyelő miniműholdat,

Források

Kategória:Törökország űrkutatása