Sang-ti vagy Sang Ti (kínaiul: 上帝; hangsúlyjelekkel: Shàngdì) jelentése: „magasságos úr”, „legfőbb ős”, „legfőbb istenség”. A legkorábbi szövegekben gyakorta csak 帝 formában szerepel. Ő a legfontosabb, legfőbb isten az ókori kínai mitológiában és népi vallásban. A ról alkotott elképzelések minden bizonnyal a -korban születtek az i. e. 2. évezredben. Az európai misszionáriusok Kínában a prédikációik során, valamint a Biblia-fordításaikban a kifejezést használták a keresztény „Isten” fogalmának jelölésére is.
Etimológia bélyegkép|jobb|300px
A fogalma már a kínai írás legkorábbi emlékei között, az i. e. 13. századtól az i. e. 11 század közepéig terjedő időszakban, a -dinasztia második felében keletkezett jóslócsont-feliratokon is gyakorta szerepel. nevében szereplő kifejezés nem keverendő össze a szócikkben szintén gyakran felbukkanó -dinasztia elnevezésének szavával. Bár a két írásjegy latin betűs átírása egybeesik a „felső”, ”fent” jelentésű ot a 上 írásjeggyel, míg a dinasztia nevét a 商 írásjeggyel írják. Sok esetben csak 帝 formában jelenik meg, elhagyva a „felső”, „legfelsőbb”, „magasságos” jelentésű 上 jelzőt. Legkorábbi piktogram formájában a modern kínai értelmezés szerint egy virágfejet ábrázol magházzal, a szirom- és fészeklevekkel, valamint a kocsány egy részével.A írásjegy változatai és jelentései:
A -dinasztia idején, amikor alakja összeolvadt a 天, „Ég” fogalmával, a korai piktogramban sokkal inkább egy álló emberi alakot, egy uralkodót véltek felfedezni, és az írásjegy grafikai kinézetét is ebbe az irány változtatták. A pecsétírás-változatokon már jól felismerhető a hosszú ujjú díszes köpenybe öltözött emberi alak. Ekkor kapja az írásjegy a mai formájában is látható 巾 fogalomjelölő radikális elemet, melynek jelentése: „kendő”, „turbán”. A piktogram -dinasztia idején született értelmezése nyilvánvalóan egyfajta kései belemagyarázás, amely a korai formájában csakugyan emberi alakot ábrázoló 天 írásjegy jelentésbeli rokonítását szolgálta. (Erről lásd lentebb.) A piktogram modern értelmezése sem általánosan elfogadott. Nem tisztázott ugyanis, hogy a bronzkori panteon legfontosabb alakját miért éppen egy virág formájában ábrázolták volna.
David W. Pankenier amerikai sinológus, a -dinasztia idején látható égbolt rekonstrukcióját követően arra a következtetésre jutott, hogy a piktogram tulajdonképpen az égbolt északi pólusát szimbolizálja. Pankenier rekonstrukciójában a piktogram formája csakugyan jól felismerhető az Ursae Minoris, vagyis a Kis Medve csillagképben található Kochab („Őr”) nevű és a Draco, vagyis a Sárkány csillagképben található Thuban nevű csillagok bevonásával megrajzolható hipotetikus csillagképben. A szintén amerikai sinológus, Robert Eno azonban szkeptikus Pankenier megállapításával kapcsolatban, szerinte ugyanis ez bármennyire is vonzó elmélet, a -kori jóslócsont szövegek nem igazolják a csillagokkal, csillagképekkel kapcsolatos vallási érdeklődést.Az elmélet cáfolatával, valamint a -kori vallással (benne a szerepével) kapcsolatban lásd még:
Története A Sang-dinasztia idején thumb|right|150px|A jóslócsont-feliratokon található, a királyok ősének tekintett Ku 嚳 (vagy más néven 夒) Császár nevének piktogramja. thumb|right|150px|Ku 嚳 Császár Han-kori ábrázolása. eredeti, -kori szerepét csak a jóslócsont-feliratokon fennmaradt szövegek alapján célszerű értelmezni, hiszen alakjának későbbi, az Éggel () történő összemosása miatt - a sok hasonlóság ellenére is - félrevezető lenne.
Kínában a -kortól kezdve megszámlálhatatlanul sok kisebb és nagyobb hatalmú isten jelent meg, melyek közül a leghatalmasabb minden kétséget kizáróan volt. A jóslócsont-szövegek alapján hatásköre a következőkre terjedt ki: hatásköreit a vonatkozó jóslócsont-szövegek fordításaival illusztrálva lásd:
az eső irányítása a szelek irányítása a felhők eloszlatása aszály küldése katonai és egyéb támogatás biztosítása élelemmel való ellátás döntések jóváhagyása katasztrófákkal való sújtás a termés elősegítése vagy elpusztítása a király befolyásolása a települések és városok befolyáslása más istenek, istenségek, szellemek irányítása
A bronzkori Kína lakóinak az élete teljes mértékben attól függött tehát, hogy megparancsolja-e az esőnek, hogy essen, nem küld-e aszályt, vagy más katasztrófával, betegségekkel nem sújtja-e az embereket és az állatokat. Egyszóval t a legfelsőbb főistennek tekintették, akinek az égben éppúgy mindenki ellentmondás nélkül köteles volt engedelmeskedni, mint ahogy a földön valamennyi ember engedelmeskedett a mindenkori uralkodó, a 王 akaratának.
Egy igen elterjedt és népszerű tudományos elmélet szerint nem más, mint a ok ősének tekintett legendás Ku 嚳 (vagy más néven 夒) császár. Csakhogy a jóslócsontokon látható Ku ábrázolása egyáltalán nem hasonlít a piktogramra. Az elméletnek ellentmondanak továbbá azok a jóslócsont-feliratokból kiolvasható tények, miszerint gyakorta hagyta jóvá vagy épp ellenezte az uralkodó döntéseit, ám Kuval kapcsolatban nem jegyeztek fel ilyesmit; parancsol más isteni lényeknek, elhunyt ősök szellemeinek, Ku viszont nem; Ku elfogadja az emberek felajánlott áldozatait, azonban soha.
Egy másik elmélet szerint nem egyetlen entitás, hanem több természetfeletti erő isteni megjelenítése, egyfajta közösség, amely magában foglalja az elhunyt ősök, királyok szellemét is. Tény, hogy az elhunyt királyok halotti nevéhez gyakorta hozzáillesztették a jelzőt, amivel egyfajta megistenülésüket fejezték ki. Ehhez az elmélethez kapcsolódik Vasziljev szovjet-orosz sinológus elképzelései is, aki szerint kultusza megmaradt a törzsi-nemzetségi vezetőréteg kultuszának, akik benne a saját ősüket látták. Ezért kultusza éppúgy, mint Kínában más nemzetségi ősök kultusza, inkább racionális, mint emocionális jellegű volt. Más ókori népek isteneivel ellentétben, nem volt valamiféle eszme (kegyesség, szeretet stb.) megtestesülése, sem pedig valamiféle természeti erő megszemélyesítése, hanem egyszerűen az elhunyt ősatya volt. A korábbiakban ismertette szempontok azonban ezt az elméletet is cáfolni látszanak.
thumb|right|400px|A 饕餮 maszk egy -kori szertartási bronzedény díszítőmotívumaként. val kapcsolatos másik probléma az ábrázolásának hiányából fakad. Az ókori kínai művészetben valamennyi istenség és szellem rituális jelképének ábrázolása nagy jelentőségre tett szert, különösen a szertartási bronztárgyakon. ikonográfiai ábrázolását azonban mégsem sikerült felfedezni. Épp ezeknek a - és korai -kori bronztárgyaknak jellegzetes díszítőmotívuma az úgy nevezett 饕餮 maszk, amely egyfajta szörnyfej domborműszerű megjelenítése. Hatalmas golyószerű kidülledő szemei, dús szemöldöke és szarvai vannak, fülekkel, agyarakkal és karmokkal rendelkezik. E motívum eredetével, rendeltetésével kapcsolatban máig nincs egységes tudományos álláspont. A elnevezés is csupán -kor végéről (kb. i. e. 4-3. sz.) származik, és mohó, falánk szörnyet jelent. Számos elképzelés született, hogy mit ábrázolhat egy szörnymotívum. A már hivatkozott Vasziljev meggyőződéssel állítja, hogy maszk az ókori kínai ikonográfiában szimbólumának az ábrázolása volt. Vasziljev elképzelése azonban nem vált széles körben elfogadottá, s a maszk körüli kérdések máig tisztázatlanok.
A Csou-dinasztia idején Miután, valamikor i. e. 1050 és 1025 között, a mai -tartomány területén létezett állam megdöntötte a -dinasztia hatalmát, és területeit fokozatosan a saját befolyása alá vonta, a legyőzött uralkodóház kultúrájának számos elemét átvette. Az írásrendszer, a jóslási praktikák, a bronzöntés technikájának, a bronztárgyak forma- és motívumvilágának átvétele mellett a panteont is adaptálták. Ennek köszönhető, hogy a -dinasztia első évszázadaiban kultusza továbbra is elterjedt és népszerű maradt. A ma ismert legkorábbi művek számos helyen hivatkoznak ra. előfordulásának gyakorisága a konfuciánus kánon öt szent könyvében Kínai cím Magyar cím Előfordulás 《書經》 Írások könyve 32-szer 《詩經》 Dalok könyve 24-szer 《禮記》 Szertartások feljegyzései 20-szor 《春秋》 Tavasz és ősz krónikája 8-szor 《易經》 Változások könyve 2-szer
Ekkor a rituális címe már úgy hangzik, hogy a „Hatalmas Ég Magasságos Ura” ( 昊天上帝), aki valamennyi isten és szellem feje, az emberek és istenek ura. Ember formájú óriás, aki rendszerint az égben lakik. Ha leszáll és a földön jár, akkor például a Dalok könyve szerint, olykor óriás lábnyomokat hagy maga után. A földi világban is vannak rezidenciái: bizonyos nagy sziklák lakomákra alkalmas teraszai, ahol a vendégeit tiszta források italával kínálja. (Hegyek és vizek könyve) Az igazi palotája azonban a Nagy Medve csillagképben, a kilenc égi emelet legtetején található, amelynek bejáratát éberen őrzi az Égi Farkas ( 天狼), a Szíriusz csillag. Itt él a családjával együtt. Felesége ugyan semmilyen különösebb szerepet nem játszik, de leányai ( ) közül többen leszálltak a földre és istennőkké lettek. (Dalok könyve) A legnevezetesebb a Nyugati Királyi Anya ( 西王母), a tigrisfogú, párducfarkú, aki ott él, ahol a Nap lenyugszik, és a járványok úrnője. (Hegyek és vizek könyve) A másik lánya a Wuyang a varázslónő, a harmadik pedig, Yaoji, a Wu-hegyen halt meg és csodafűvé változott. (, Hegyek és vizek könyve) Két másik lánya a -folyó istennője lett. (Hegyek és vizek könyve)
azonban továbbra sem csak az ég ura, s a holtak parancsolója, hanem a földi dolgok legfőbb irányítója is. Mindent szemmel kísér a négy világtájon, ő hozza létre az országokat és királyokat, ő adja a birodalmat a királyi családoknak; ő ad bölcs minisztereket a fejedelmeknek, általában ő az ura a lent élő embereknek, s ő vigyáz rájuk felülről. (Dalok könyve, Írások könyve) Ünnepélyes eskük alkalmával szokás volt az ő nevére felesküdni, egy áldozat felajánlása után az ég felé, a lakhelye felé fordítva a fejet, hogy az eskü egyenesen eljusson hozzá. ()
nak a feladatok ellátására egy egész sor segítője volt, akiket ugyanúgy nek neveztek, mint őt. Egyesek ezek közül meghalt királyok lelkei voltak, akik maguk is a halott minisztereik lelkétől támogatva segédkeztek továbbra is a világ kormányzásában, amely fölött életükben uralkodtak. Mások azonban istenségek voltak, még ha rangban, méltóságban alatt is maradtak. Az öt világtáj mindegyikének megvolt a maga ura ():
Azúr vagy Zöld Úr ( 蒼帝 vagy 青帝) - kelet Fehér Úr ( 白帝) - nyugat Vörös vagy Lángszínű Úr ( 赤帝 vagy 炎帝) - dél Sötét vagy Fekete Úr ( 玄帝 vagy 黑帝) - észak Sárga Úr ( 黃帝) - közép
Vasziljev szerint az egykori főistenég, kultusza, a nemzetségalapító totemősként felfogott isten kultusza a -dinasztia megalapítását követő évszázadokban két részre hasadt. Az egyik ága az őskultusz lett, a másik pedig az Ég kultusza. A védelmező ősként tisztelt val ellentétben az Ég absztrakt szabályozó erő lett, az értelem, a célszerűség és a legmagasabb rendű igazságosság megtestesítője.
Későbbi dinasztiák idején Már a -dinasztia idején létezett az a gyakorlat, hogy az elhunyt királyokat a titulussal látták el, és szellemükre a továbbiakban így hivatkoztak. Az i. e. 221-ben, a kínai birodalmat első ízben egyesítő 秦 király uralkodói névként a 秦始皇帝 címet választotta magának, melynek jelentése: „ Első Felséges Ura”, vagyis funkcióját tekintve az első császár. A 皇帝 titulus, és maga a 帝 önmagában is ekkortól kezdve nyerte a nyugati értelembe vett „császár” (Emperor, Empereur, Kaiser, император stb.) jelentést.Ez alapján vált gyakorlattá, hogy a nyugati szakirodalomban a -dinasztia idején a 帝 címmel felruházott ősöket, kultúrhéroszokat ugyancsak „császárként” fordítják (lásd pl. Sárga Császár), jól lehet, politikai értelemben a „császár” cím használata ezen esetekben nem teljesen indokolt.
A taoista vallásban, majd később a vallási szinkretizmus rendszerében, és a népi mitológiában az egyik legelőkelőbb hely a Jáde Császárt ( 玉皇上帝 vagy 玉皇大帝) illette meg, sőt gyakran az egyetemes kínai panteon fejét látták benne, mivel azonosították az ókori val. A Jáde Császárt a címmel a nyolcadik császára, császára (1082-1135) ruházta fel.
Keresztény fogalomként