Cse Ju

thumb|-ábrázolás egy i. sz. 2. század közepéről származó sír reliefjén Cse Ju (kínaiul: 蚩尤; hangsúlyjelekkel: Chī Yóu) a neolitkorban létezett egykori „kilenc li” ( 九黎) törzs vezére, törzsfője volt a mai Kína területén. A történeti források lázadó vezérként mutatják be, aki rátámadt a később Sárga Császár néven ismertté vált ra. Kettejük harca a kínai mitológia és a kínai történeti hagyomány egyik jelentős, sokat hivatkozott eseménye. A hagyomány nak tulajdonítja jó néhány fegyver feltalálását is, kultusza a történelem során sokáig jelentős volt. A Dél-Kínában élő hmongok hagyományai szerint egy bölcs király volt, akit ősüknek tekintenek.

Leírása Személye egyik legkorábbi említése az i. e. 100 körül összeállított A történetíró feljegyzései című műben bukkan fel. Ekkor még csak „kegyetlennek”, „ádáznak” ( 暴) nevezik, de nyoma sincs annak, hogy valamiféle szörny lett volna, A későbbi források legtöbbje azonban már egyértelműen kihangsúlyozza nem-emberi, szörnyeteg, fenevad jellegét. Az ugyancsak Han-kori Sárkányokkal és halakkal teli folyók albuma ( 《龍魚河圖》) című műben például ez olvasható:

A forrás érdekessége, hogy nem csak szörnyjellegének leírását tartalmazza, hanem bizonyos fegyverek feltalálását is neki tulajdonítja. Az ilyetén kultúrhéroszi szerepe a hagyományban később általánossá vált.

A kb. 5. században íródott Meglepő dolgok leírása ( 《述異記》) című gyűjtemény beszámolója szerint kinézete még bizarabb:

A -kori Zene könyvében ( 《樂書》) az olvasható:

A ra vonatkozó tengernyi leírás, utalás és hivatkozás közül csak a legjellemzőbbek olvashatók itt. A forrásokból annyi világosan kiderül, hogy az egykori, feltehetően a újkőkorszak vége felé, a bronzkor elején (kb. 3. évezred közepe) élt idegen, barbár törzsfő alakja a történelemben, a mitologizáció során egyre jobban állati, zoomorf alakot öltött.

Egy Han-kori, az i. sz. 2. századból származó sír egyik reliefjén, amely t ábrázolja, már félig emberként, félig állatként jelenik meg, párducfeje van, tigriskarma, a feje fölött pajzs, egyik kezében fejsze, a másikban kard, a bal lábával számszeríjon, a jobb lábával pedig bárdon tapos.

Törzse A legtöbb forrás egyetért abban, hogy az úgy nevezett „kilenc li” ( 九黎) törzs vezére, törzsfője lehetett. Azonban a törzs etnikai hovatartozásának megállapítása nem könnyű, és azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy egy etnikailag nem homogén közösségről lehetett szó.

A kb. az i. sz. 4. században íródott A fejedelemségek történetei című mű szerint li népe az ősi 三苗, vagy "három miao" néppel állt rokoni kapcsolatban. A Dél-Kínában élő hmong nép a mai napig t tekinti az ősének. A hmongok a miao nép ( 苗族) egyik alcsoportját alkotják.De la Cadena, Marisol. Starn, Orin. Wenner-Gren Foundation for Anthropological Research. (2007). Indigenous experience today. Berg Publishers, 2007. . pg 239. A kínai tudós, úgy véli, hogy mind a „kilenc li”, mind pedig a törzs a déli barbároknak tartott ősi man 蠻 néphez tartozhattak. Olyan források is léteznek, melyek a keleti barbár 東夷 nép tagjának tekintik.

Harca Az egyik legkorábbi, de mindenképpen a legteljesebb beszámoló a lázadó harcáról a Sárga Császárral művében, A történetíró feljegyzéseiben olvasható:

Későbbi források további részleteket is tudni vélnek a legendás ütközetről. Az i. sz. 4-5. században összeállított Régi és mostani feljegyzések ( 《古今注》） arról tudósít, hogy a Sárga Császárnak tulajdonított egyik találmány is, a „délre mutató szekér” ( 指南車)A délre mutató szekér egy tájolásra használt mechanikus szerkezet volt, amely párhuzamosan létezett az iránytűvel. Az iránytűt azonban a kínaiak sokáig nem használták a közlekedés vagy a katonai tevékenység során. Később az iránytű kiszorította a délre mutató szekeret, így az egy ideig egyfajta uralkodói státuszszimbólum volt, majd pedig teljesen eltűnt. Csak a 20. században kísérelték meg újra a rekonstrukcióját. A délre mutató szekérre vonatkozó források egyike sem régebbi a Han-kornál (i. e. 206–220), így a megalkotása hitelt érdemlően aligha tulajdonítható a legendás Sárga Császárnak. Az első olyan személy, akinek jól dokumentált képességei és mérnöki teljesítménye alapján elképzelhető, hogy csakugyan megalkotta a délre mutató szekeret 張衡 (i. sz. 78–139) volt. Emellett ő az első szeizmoszkóp, a vízhajtásos éggömb és sok más egyéb mechanikus szerkezet feltalálója is. Lásd Needham 1965. 286–303. o. megalkotását épp csodás képességének semlegesítése indokolta a nál vívott csatában:

Az i. sz. 3. században íródott Széles körű beszámoló a dolgokról （ 《廣博物誌》） nem csak a délre mutató szekér feltalálásról tesz említést, de a két fél által használt haderőnemet is megnevezi:

Olyan későbbi beszámolók is vannak, melyek szerint a Sárga Császár és hetvenkétszer vagy hetvenötször csaptak össze seregeikkel nál, ami végül a Sárga Császár győzelmével zárult. A források zöme megemlíti a támasztotta ködöt, ami egyes forrásokban három napig tartott, más források szerint pedig 3 800 kínai mérföld (li 裏) kiterjedésű volt. Valamennyi forrás egyetért abban, hogy a harcot követően t elfogták és kivégezték, esetenként azzal is találkozni, hogy a kivégzést lefejezés formájában hajtották végre.Ezeket a forrásokat lásd:

A Sárga Császárnak ez volt a második dicsőséges haditette. Az elsőt császárral vívta a 阪泉 pusztában. Vannak olyan feljegyzések is, amelyek szerint császár egyik vezére vagy leszármazottja volt, és bosszúból támadt a Sárga Császárra. Más változatok szerint előbb császárt győzte le, majd a déli területek elfoglalását követően a Sárga Császár ellen fordult.

Hatása A történetíró feljegyzései szerint a harc és a háború isteneként tekintett ra. A Han-dinasztia megalapítója, 劉邦 (i. e. 256/247 – i. e. 195) pedig szentélyében mutatott be áldozatot, mielőtt harca indult volna 項羽 (i. e. 232–202) ellen.

A 18. században olyan elmélet is született, amely szerint az ókori szertartási bronzedények jellegzetes díszítőmotívuma, a szörnyfejet ábrázoló, úgynevezett maszk levágott fejét szimbolizálja. Erről tanúskodik a -dinasztia idején élt festő, 羅聘 (1733–1799) leírása is:

Mindent összevetve elmondható, hogy kultusza Kína északi részén volt a legelterjedtebb, itt még az i. sz. 6. században is áldozatot mutattak be a tiszteletére. Az i. sz. első századokban ábrázolásait éhoz hasonlóan a gonosz szellemek elleni védekezésül használták. kapcsolatba hozható a vas elemével, neki tulajdonítják egyes fegyverek feltalálását. A középkorban azonban t már egyértelműen lázadónak tekintették, aki az emberséges Sárga Császárra rontott. Alakját többször ábrázolták az irodalomban is, többek között a 13–14. századi színművekben.

Megjegyzések

Jegyzetek

Irodalom Magyarul „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. II. kötet Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977.

Idegen nyelven 杜文玉 (szerk.). 《图说中国古代兵器与兵书》 („A régi Kína fegyvereinek és katonai műveinek illusztrált története”). 世界图书出版, 西安, 北京, 广州, 上海 2007. Joseph Needham. Science and Civilization in China: Volume 4, Physics and Physical Technology, Part 2: Mechanical Engineering. Cambridge: Cambridge University Press.

Kapcsolódó szócikkek Kínai mitológia Sárga Császár Tao-tie

Kategória:Kínai mitológia