Co Csiu-ming (kínai: 左丘明; hangsúlyjelekkel: Zuǒ Qiūmíng) valamikor az i. e. 5. században, a Tavasz és ősz korszakban élhetett, Konfuciusz kortársa és Lu 鲁 állam udvari írnoka volt. Életéről rendkívül kevés adat áll a rendelkezésre, azonban a történeti hagyomány két rendkívül fontos korai történeti mű szerzőségét is neki tulajdonítja. Az egyik a Konfuciusznak tulajdonított Tavasz és ősz krónika ( 《春秋》) három fennmaradt kommentárja közül az egyik, amely az állítólagos szerző neve után a címen ismert, a másik pedig A fejedelemségek történetei, amely a Nyugati -dinasztia idején létezett államok uralkodóinak és minisztereinek a mondásait tartalmazza.
Élete és munkássága életéről rendkívül kevés adat áll a rendelkezésre. Valamikor az i. e. 5. században élhetett, Konfuciusz kortársa és Lu 鲁 állam udvari írnoka volt. Személyére vonatkozó egyetlen rövidke forrás a Konfuciusz tanítását összegző Beszélgetések és mondások című műben olvasható, amelyből az derül ki, hogy Konfuciusz igen nagyra becsülte:
A történeti hagyomány neki tulajdonítja a valamint A fejedelemségek történetei című művek szerzőségét.
Jegyzetek
Irodalom Anne Cheng. "Ch'un ch'iu 春秋, Kung yang 公 羊, Ku liang 穀 梁 and Tso chuan 左 傳". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 67–76. Kínai filozófia, Ókor I. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Lásd még Kuo jü Co csuan
Kategória:Kínai történetírók Kategória:Ókori kínai költők, írók