Radu Beligan (Galbeni, 1918. december 14. – Bukarest, 2016. július 20.) román színész, állami díjas, népművész, színházigazgató, egyetemi tanár.

Életpályája Édesapja színész, édesanyja görög száramzású volt. A középiskola elvégzése után Bukarestben a konzervatóriumban Lucia Sturdza-Bulandra (1873–1961), a neves színésznő tanítványa volt, s már elsőéves korában színpadra lépett. Az 1930-as években jogot és filozófiát tanult. 1937-ben a Bűn és bűnhődés című darabbal állt először színpadon. 1939-ben kapta meg első szerződését Victor Ion Popa társulatához. Filmen az 1940-es évek eleje óta szerepel, amikor Caragiale egyik vígjátékában (Zűrzavaros éjszaka, 1943) lépett a kamera elé. 1948–1960 között a Caragiale Nemzeti Színház tagja volt. 1950–1965 között a Színművészeti Akadémia tanára volt. 1961-ben került át a Teatrul Comediához, amelynek igazgatója lett 1961–1969 között. 1969–1990 között a bukaresti Nemzeti Színház igazgatója volt. 2002-ben a francia Becsületrend tiszti fokozatával tüntették ki. 2004-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagja lett. 2011-ben csillagot kapott a Romániai Walk of Fame-en. 2013. december 15-én bekekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legidősebb aktív színész.

Munkássága Hazája legjelesebb színművészeinek egyike, kiváló jellemábrázoló, a Színművészeti Bizottság elnöke volt. Több mint 70 éves karrierje során számos színpadi szerepet formált meg; Ion Luca Caragiale, Camil Petrescu, William Shakespeare, Carlo Goldoni, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Anton Pavlovics Csehov, George Bernard Shaw, Makszim Gorkij, Albert Camus hőseit alakította.

Színházi szerepei

Filmjei Zűrzavaros éjszaka O noapte furtunoasă (1943) Visul unei nopți de iarnă (1946) Zeng a völgy Răsună valea (1949) Lanțul slăbiciunilor (1952) Elveszett levél O scrisoare pierdută (1953) Protár-ügy Afacerea Protar (1955) Directorul nostru (1960) Bădăranii (1960) Celebrul 702 (1962) Lanterne cu amintiri (1963) A hold felé Pași spre lună (1964) Castelanii (1966) Șeful sectorului suflete (1967) Robbanás Explozia (1972) Întoarcerea lui Magellan (1974) A különös ügynök Agentul straniu (1974) Tată de duminică (1975) - procurorul Grigore Manta Singurătatea florilor (1976) Lángoló sivatag Cuibul salamandrelor (1976) Premiera (1976) Povestea dragostei (1977) (1977) Brațele Afroditei (1978) Aurel Vlaicu (1977) A bíróság elhalasztja a döntést Instanța amână pronunțarea(1979) A csendbiztos Iancu Jianu, zapciul (1980) Rețeaua „S” (1980) Iancu Jianu, haiducul (1981) Întoarcere la dragostea dintâi (1981) Galax, omul păpușă (1983) Horea (1984) Trahir (1993) După-amiaza unui torționar (2001) Érdemrend Medalia de onoare (2009)

Fordítás

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 100. old. Radu Beligan hivatalos oldala

Kategória:1918-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Román színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:A Bellu temetőben eltemetett személyek