thumb|220px|Koreai tudós-hivatalnok, azaz A a koreai társadalmának uralkodó osztálya volt, hivatalosan egészen 1894-ig, a -reformokig. Nevük jelentése szó szerint „két csoport”, mert a civil hivatalnoki pozíciók (munban) mellett katonai hivatali pozíciókra (muban) oszlottak. „Tudós-dzsentriként” is utalnak rájuk. A lakosság alig 10%-át alkották, azonban kezükben tartották a legmagasabb hivatali pozíciókat és számos privilégiummal rendelkeztek, bár ez az arány az európai nemesi rétegénél jóval jelentősebb volt.

Jellemzőik thumb| férfi 1863-ban thumb| nő a századforduló környékén A kifejezés már a -korban is létezett, amikor a királyi vizsgákat már civil () és katonai () részre osztották. A katonai pozíciókat jórészt vidéki nemesek töltötték be, akiknek sokszor ez volt az egyetlen út a királyi vizsga letételéhez. A vizsgára a muhak, a katonai iskola készítette fel a jelentkezőket. Az ezen részt vevő nemesek a korszak közepétől kezdve más vérvonalba vagy a vérvonal egy különböző ágába tartoztak, mint a civil tisztviselők. A -időkre a kifejezés a teljes földesúri réteget jelentette.

A társadalom abszolút ura és haszonélvezője volt a réteg. Az elit arisztokrácia örökletes alapú volt, ők rendelkeztek a javak, a föld és a rabszolgák többségével. , azaz „tudós-hivatalnok” néven is utaltak rájuk, mivel ellentétben a arisztokráciával és a japán busidóval, nem voltak harccal foglalkozó földesurak. A elsődleges célja az állami vizsgákon való megfelelés, és magas hivatalokat betöltő örökösök nemzése volt. Nem fizettek adót, nem végeztek semmilyen fizikai munkát és nem kellett bevonulniuk katonának. Kötelező volt viszont a konfuciánus rítusok tökéletes ismerete, a jártasság a kalligráfiában, a költészetben, prózában és a klasszikus olvasmányokban. Elméletben a köznép tagjai is letehették a szigorú állami vizsgákat, azonban a gyakorlatban az 1600-as évektől ellenőrizték a vizsgázók családi hátterét, bizonyítani kellett a felmenőket az apai oldalon három, az anyai oldalon egy generációig. A nemesek elkülönülten éltek a köznéptől, házaik a település bizonyos részén helyezkedtek el, szabadidejüket egymással töltötték konfuciánus akadémiákon vagy házakban. Az ország északi és keleti részén, valamint szigetén alig voltak nemesek, leginkább csak rangjukat vesztetteket száműztek ide. A magas tisztségek jobbára a és kezében voltak.

A nemesek vagyonát jobbára az elsőszülött fiú örökölte. Ha egy nemesnek nem született fiúgyermeke, azonos vérvonalból (klánból) származót adoptált. Több asszonya is lehetett, azonban a köznépből való vagy rabszolga másodfeleségeknek és ágyasoknak nemzett gyermekei illegitimnek számítottak és nem örökölhettek.

A nők élete igen szigorúan szabályozott volt, csak este léphettek az utcára, lefátyolozva, vagy hordszékben (, 가마), nem járhattak szórakozni, a férfiaktól elkülönítve éltek otthonukban, kevés volt köztük az írástudó. A konfuciánus eszmék miatt az özvegyek nem mehettek férjhez újra, ha mégis megtették, gyermekeik és azok minden leszármazottja elvesztette a nemesi státust.

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek Csoszon társadalma

Kategória:Csoszon Kategória:Társadalmi osztályok