Joan Antoni Carrillo Milán (Monistrol de Montserrat, 1968. szeptember 8. –) spanyol labdarúgó, labdarúgóedző. 2023 januárjától a spanyol Lugo vezetőedzője.

Pályafutása Játékosként A Barcelona tartomány Monistrol de Montserrat nevű településén született Joan Carrillo nem tudhat magáénak igazán jelentős játékos pályafutást. Alsóbb osztályú csapatokban játszott, mint például a Girona FC, RCD Espanyol B vagy a Polideportivo Ejido. 2001-ben vonult vissza.

Edzőként Edzői pályafutását a spanyol RCD Espanyol csapatánál kezdte először, mint ifjúsági edző. 2006–2007-ben az akkor negyedosztályú Girona FC csapatánál volt vezetőedző, majd újra az Espanyolhoz került, mint játékosmegfigyelő, és előbb a B-csapat, majd az első csapat másodedzője. 2011-ben a magyar Videoton csapatához került Paulo Sousa edző stábjának tagjaként, mint pályaedző. A csapattal megnyerték a 2011–2012-es magyar ligakupát, a 2011-es magyar szuperkupát és a 2012-es magyar szuperkupát. 2013-ban Sousa távozott, érkezett José Manuel Gomes, aki megtartotta pályaedzőként. 2014-ben Gomes is távozott a klubtól, ekkor Carrillót nevezték ki vezetőedzőnek. Csapatával 2015. május 3-án megszerezte a klub történetének második bajnoki címét, ezzel (a finn Martti Kuusela és a cseh Miroslav Beránek után) ő lett a magyar élvonal harmadik külföldi edzője, aki bajnokságot nyert. 2015 novemberében a másodosztályú UD Almería vezetőedzője lett, de kilenc mérkőzésen hat döntetlen és három vereség volt a mérlege ezért decemberben menesztették.

2016 decemberében nevezték ki a horvát Hajduk Split élére. Első szezonjában a harmadik helyen végzett csapatával a bajnokságban. A szezon csúcspontja a Hajduk 2-0-os győzelme volt a rivális Dinamo Zagreb ellen, míg Futács Márkó 18 góljával a bajnokság gólkirálya lett. A szezon után Carillo szerződését meghosszabbították a 2017-18-as évadra, azonban 2017. november 6-án menesztették miután két nappal korábban kikapott csapatával az NK Rudeštől. 2017 decemberében a lengyel Wisla Kraków élére nevezték ki, ahol honfitársát, Kiko Ramírezt váltotta a kispadon. Első bajnoki mérkőzésén a Lechia Gdańsk ellen irányította a csapatot. 16 bajnoki mérkőzésen vezette a klubot, de mivel az 2018 júniusában csak a bajnoki tabella 6. helyén állt, 2018. június 12-én felbontották a szerződését. 2019 novemberében, miután menesztették Marko Nikolićot, visszatért Székesfehérvárra és a MOL Fehérvár FC néven szereplő Videoton vezetőedzője lett. A 2019-2020-as idény végén távozott a székesfehérvári klub éléről, amellyel 27 tétmérkőzésen 13 győzelmet, 10 döntetlent és 4 vereséget ért el, a bajnokságot pedig a második helyen zárta. 2021. november 8-án nevezték ki a Debreceni VSC vezetőedzőjének. 2023. február 1-jén nevezték ki a spanyol Lugo élére.Edzősors: ő lesz a megmentő? Joan Carrillo a La Liga 2-ben folytatja

Sikerei, díjai Videoton Magyar bajnokság bajnok: 2014–15

Statisztikája vezetőedzőként

Csapat–tól–igStatisztika Girona2006 július 2007 február2313464723+2456,5% Videoton2014. június 6.2015. június 30.3728547822+5675,7% Almería2015. október 19.2015. december 21.10064711–40% Hajduk Split2016. december 5.2017. november 6.2010643916+2350% Wisła Kraków2018. január 1.2018. június 12.166642116+537,5%

Jegyzetek

Források A Videoton hivatalos honlapja – Profil Transfermarkt profil

Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:A Videoton vezetőedzői Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:A Girona labdarúgói Kategória:Az Ejido labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A DVSC vezetőedzői