A 2015-ös női röplabda-Európa-bajnokság a 29. a sportág történetében. A tornát közösen rendezte Hollandia és Belgium. A címvédő az orosz válogatott volt. Az Eb-t a címvédő Oroszország nyerte, története során 19. alkalommal.

A magyar válogatott 1987 után először jutott ki az Európa-bajnokságra.

Lebonyolítás A tornán 16 ország válogatottja vett részt. A csapatokat négy darab négy csapatból álló csoportokba sorsolták. A csoportmérkőzések után az első helyezettek közvetlenül az negyeddöntőbe kerültek. A 2–3. helyezettek még egy mérkőzést játszottak a negyeddöntőbe jutásért. A negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek. Résztvevők Rendezők

A 2013-as női röplabda-Európa-bajnokság eredményei alapján közvetlenül:

Selejtezőből A csoport: B csoport: C csoport: D csoport: E csoport: F csoport: Rájátszás 1: Rájátszás 2: Rájátszás 3:

Csoportkör SzínmagyarázatA csoportok első helyezettjei bejutottak a negyeddöntőbe.A csoportok második és harmadik helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutottak.A csoportok negyedik helyezettjei kiestek. A sorrend meghatározása Ha a mérkőzésnek 3–0 vagy 3–1 lett a végeredménye, akkor a győztes 3, a vesztes 0 pontot kapott. Ha a mérkőzésnek 3–2 lett a végeredménye, akkor a győztes 2, a vesztes 1 pontot kapott. Azonos pontszám esetén a több nyert mérkőzés, majd a szettarány, és a pontarány döntött.

Az időpontok helyi idő szerint értendők. A csoport MérkőzésekSzettekPontokCsapat930919,0002441721,419621651,2002502111,185312560,8332222480,895003190,1111642490,659

B csoport MérkőzésekSzettekPontokCsapat93090MAX2281651,382621632,0002031781,140312370,4291962320,845003190,1112042560,797

C csoport MérkőzésekSzettekPontokCsapat62160MAX1521001,520521651,2002302410,954521651,2001621840,880203490,4442582770,931

D csoport MérkőzésekSzettekPontokCsapat93090MAX2251691,331621641,5002332061,131312360,5001931960,985003190,1111692490,679

Egyenes kieséses szakasz

Nyolcaddöntők

Negyeddöntők

Elődöntők

Bronzmérkőzés

Döntő

A 2015-ös női röplabda-Európa-bajnokság győztese19. cím

Végeredmény Helyezés Nemzet 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

Jegyzetek

Források

Európa-bajnokság Kategória:Női röplabda-Európa-bajnokság