bélyegkép|jobb|300px|A Doggerbank (Dogger-pad) elhelyezkedése az Északi-tengeren
A doggerbanki incidens avagy hulli incidens (oroszul: Гулльский инцидент, angolul: Dogger Bank incident avagy Russian Outrage)Ismert még Északi-tengeri incidens (North Sea incident) néven is. A korabeli iratokban angolul hivatalosan ekként szerepelt. az orosz–japán háború során a Balti-tengerről a Távol-Keletre induló orosz hajóraj agresszív fellépése volt – tévesen japán torpedónaszádoknak vélt – brit halászhajók ellen az Északi-tengeren 1904. október 21–22-én éjjel.
A tragikomikus orosz akció jórészt a bizonytalan hírszerzési jelentések következménye volt, melyek japán hadihajók jelenlétéről szóltak az Északi-tengeren. Számos orosz beszámoló szerint a lövöldözéshez az vezetett, hogy a fokozott készültségtől megfáradt, alacsony képzettségű tengerészeken eluralkodott a pánik az új és halálos fegyvernek számító torpedók miatt. A mintegy 30 hajóból álló brit halászflottából egy hajó elsüllyedt, több másik megrongálódott a lövetés során. A halászok közül két fő veszítette életét, többen megsebesültek. Az oroszoknak is volt két halottjuk, mivel a zűrzavarban saját hajóikat is ellenségesnek vélték és célba vették.
Az incidens diplomáciai konfliktust eredményezett, amit mind a brit, mind az orosz fél felsőbb vezetése azonnal békésen igyekezett rendezni, bár alacsonyabb szinteken és a sajtó felületein folyó kommunikáció napokig egy brit–orosz háború kitörésével fenyegetett.
Az eseményeket a két érintett fél közös megegyezése alapján egy Párizsba összehívott nemzetközi vizsgálóbizottság vizsgálta ki, mely többségi döntéssel az orosz flotta felelősségét állapította meg az ügyben, miután semmiféle jelét nem találták annak, hogy bármiféle japán hadihajó tartózkodott volna az Északi-tengeren a kérdéses időszakban. Oroszország a döntést nem fogadta el hivatalosan és kitartott a saját tengerészei azon állítása mellett, miszerint ellenséges szándékú torpedónaszádok is részesei voltak az incidensnek. A diplomáciai konfliktus rendezése érdekében azonban az orosz kormányzat kifizette a rá kirótt kártérítési összeget.
Az incidens jelentős szerepet játszott az európai hatalmi politika első világháború előtti alakulásában. A Japán elleni háborúban az oroszokat segítő német külpolitika igyekezett egy német–orosz szövetséget tető alá hozni, feltörve ezzel a francia–orosz szövetséget, vagy egy brit-ellenes „kontinentális blokkot” létrehozni a három ország részvételével. Utóbbi német elképzelés szerint a német–orosz szövetség létrejöttéről a franciákat csak utólag tájékoztatták volna, amihez viszont az oroszok nem járultak hozzá. Franciaország ellenben sikeresen lépett fel közvetítőként a britek és az oroszok között, és az incidens rendezése illetve az orosz–japán háború után hamar normalizálódott a két birodalom kapcsolata. Ez 1907-ben a szentpétervári orosz–brit szerződéshez vezetett, amivel létrejött a hármas antant.
Előzmények Brit-orosz geostratégiai ellentétek bélyegkép|jobb|300px|Vasútállomás Taskentben 1903-ban A doggerbanki incidenshez jelentősen hozzájárult a két gyarmatosító nagyhatalom, Oroszország és Nagy-Britannia közötti több évtizedes rivalizálás, ami bizalmatlanságot szült közöttük. Ez a rivalizálás kiélesedett a 19. század végén, mikorra Oroszország Belső-Ázsiában terjeszkedve nagy ütemben építette ki vasúthálózatát, amivel a kereskedelmi előnyökön kívül hatalmas hadseregeit is rövid idő alatt eljuttathatta a birodalom legtávolabbi pontjaiig. 1904-ben adták át a Transzszibériai vasútvonal Orenburgot Taskenttel összekötő leágazását, amivel az oroszok Afganisztán határának közelébe értek, és ami által a britek Indiát érezték fenyegetve. Az orosz expanziót látva Nagy-Britannia a Távol-Keleten Oroszországgal rivalizáló Japánnal lépett szövetségre 1902-ben.
Az 1900-as kínai bokszerlázadás során Oroszország megszállta a Kína északi részén lévő Mandzsúria területét, ahonnan a felkelés leverése után sem volt hajlandó kivonulni. Miután az oroszok Japán többszöri felszólításának sem tettek eleget, a szigetország 1904 februárjában előzetes hadüzenet nélkül támadást intézett a távol-keleti orosz erők ellen, amivel kezdetét vette az orosz–japán háború. Nagy-Britannia a konfliktusban semlegesnek nyilvánította magát, de amennyire a semlegesség engedte, igyekezett Japánt támogatni, ami pedig több alkalommal feszültséget okozott a brit-orosz viszonyban.
Brit-orosz konfliktusok az orosz-japán háború idején A szénszállítmányok körüli vita Oroszország a Japánnal vívott háború kezdetén tiltott árunak nyilvánította a szenet, ami azt jelentette, hogy minden Japánba tartó, vagy japán megrendelésre szenet szállító hajót lefoglalhattak. Ez sértette a brit érdekeket, mivel sok szenet szállítottak Japánba és szövetségesükként igyekeztek támogatni őket ilyenképpen a háborúban. Válaszintézkedésként a britek megtiltották, hogy az orosz hadihajókat brit kikötőkben szénnel lássák el. Ez a válaszlépés később jelentős ellátási nehézségeket okozott az oroszoknak. A Malacca-incidens 1904 nyarán több brit-orosz tengeri incidens is feszültséget okozott. Július elején az Orosz Önkéntes Flotta két hajója kereskedelmi járműként hajózott ki a Fekete-tengerről, majd a Földközi-tengerre kiérve segédcirkálókként kezdtek el portyázni és brit illetve német kereskedelmi hajókat fogtak el. A legjelentősebb zsákmányuk július 13-án a Hongkongba tartó brit Malacca volt. A hajó az utasai és szokványos rakománya mellett lőszereket is szállított a semlegesnek számító kikötőbe. Az oroszok átvették a hajó irányítását és áthaladtak vele a Szuezi-csatornán orosz zászló alatt, ami nagy közfelháborodást okozott Nagy-Britanniában. A sajtóban a hajó visszavételét követelték – akár erőszakos fellépés árán is. Július 19-én a brit kabinet figyelmeztette Oroszországot, hogy megelőző lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy ilyen eset többet ne fordulhasson elő. Az oroszok végül meghátráltak a kérdésben és a Malaccát a Kréta szigetén lévő Szuda-öbölben szabadon engedték. A Knight Commander-incidens
A másik, és jóval nagyobb horderejű konfliktust a két ország között 1904 nyarán a Knight Commander-incidens okozta a Távol-Keleten. Július 24-én a vlagyivosztoki hajóraj elfogta és elsüllyesztette a Knight Commander brit teherhajót. A vlagyivosztoki zsákmánybíróság utólag a hajóraj eljárását jogosnak ítélte meg, de Angliában nagy felháborodást okozott az eset és hevesen tiltakoztak az orosz eljárás ellen. Hosszas tárgyalásokat követően az orosz haditengerészeti minisztérium megegyezett a britekkel abban, hogy parancsban tiltják meg újabb brit hajók elsüllyesztését.
A Második Csendes-óceáni Hajóraj felállítása bélyegkép|jobb|300px|Knyáz Szuvorov, az orosz zászlóshajó bélyegkép|jobb|300px|Miklós cár a Knyáz Szuvorov fedélzetén a hajóraj indulása előtt Az orosz–japán háború elején a japánok meglepetésszerű támadást hajtottak végre a Port Arthurban állomásozó orosz hajóraj ellen torpedónaszádokkal, ahol az új fegyvernek számító torpedók két csatahajót és egy cirkálót rongáltak meg súlyosan. Egy másik viszonylag újnak számító fegyver, egy tengeri akna süllyesztette el a Petropavlovszk csatahajót 1904 áprilisában a legénysége nagy részével és a csendes-óceáni hajóraj parancsnokával, Makarov tengernaggyal együtt. A japánok által blokád alá vont támaszpont felmentése érdekében az orosz hadvezetés úgy döntött, hogy útnak indítja a Balti Flotta zömét. A „Második Csendes-óceáni Hajóraj” névvel illetett különítmény Zinovij Petrovics Rozsesztvenszkij tengernagy vezetésével 1904. október 15-én hagyta el Oroszországot, mikor kifutott Libau kikötőjéből. A hajóraj 7 csatahajóból, 6 cirkálóból, 8 torpedónaszádból és 8 ellátóhajóból állt.
A mérföldes út számos alapvető nehézséggel járt. A felső vezetés úgy ítélte meg, hogy egy létszámfölényben lévő flotta biztosíthatja a győzelmet, ezért idősebb hadihajókat is kijelöltek a hajóraj számára, melyek éles helyzetben nem tudták volna tartani a lépést a modernebb társaikkal. Mivel Oroszország nem rendelkezett támaszpontokkal az útvonal mentén, külön problémát jelentett a nagy szénigény fedezése semleges kikötőkben. Az üzemanyag folyamatos biztosítása érdekében az oroszok leszerződtek a német HAPAG hajótársasággal és a HAPAG mintegy 70 szénszállító hajóját irányította át az orosz flotta ellátására. Ezek közül 52 indult el Cardiffból (a legjobb minőségűnek tartott wales-i szénnel megrakva), 18 pedig az északnémet Emden városából indult útnak 1904 szeptembere és 1905 januárja között, hogy a Rozsesztvenszkij hajóhada által érintett kikötőkben szénnel lássa el a hadihajókat.
A hajóraj néhány tapasztalt tengerésze már szolgált a Csendes-óceánon, de a Balti Flotta legénységének zöme hiányos kiképzésen esett át és nem volt felkészítve ilyen hosszú útra, aminek a végén még harcba is kellett volna bocsátkozniuk. A legénység nagy részét önkéntesek, idős tartalékosok vagy besorozottak tették ki, utóbbiak jórészt forradalmi érzelműek voltak. A kiképzést az is hátráltatta, hogy a Balti-tenger az orosz támaszpontok környékén az év jelentős részében be volt fagyva, így még a rutinszerű gyakorlatokat sem tudták sokszor megtartani. Ezek miatt már az indulás előtt számos orosz tiszt meg volt győződve a küldetés kudarcáról.
Az orosz kémhálózat és jelentései Az orosz haditengerészet a hosszú út kihívásait elemezve arra a következtetésre jutott, miszerint „fenn állt a lehetősége annak, hogy a japánok titokban a világ másik feléről hajókat küldhettek át támadás végrehajtására”. A hajóraj útjának biztosítása érdekében a cári titkosrendőrség, az ohrana megbízta Abraham Hekkelman titkosügynököt, hogy mérje fel a Balti- és Északi-tengereken fennálló esetleges japán fenyegetést.Brachev, Giants of Russian political investigation (Брачёв В. С. Богатыри русского политического сыска), St. Petersburg, Nestor, 1998.
Az Arkadi Mihajlovics Harting illetve Arcade Landesen álnév alatt tevékenykedő, kétes hírnevű ügynöknek rubeles (más források szerint rubeles) összeget biztosítottak erre a célra. Az ügynök Arnold álnévvel Koppenhágában telepedett meg és itteni központtal egy egész Európára kiterjedő kémhálózatot épített ki. Vélhetőleg azért, hogy a magas költségeit alátámassza, Hekkelman folyamatosan gyanús hajómozgásokról tett jelentést a Balti- és az Északi-tengeren. Bár az orosz haditengerészeti minisztériumnál kételkedtek ezen titkosszolgálati jelentések hitelességében, mivel ezt ellenőrizni nem tudták, szükségesnek érezték továbbítani ezeket Rozsesztvenszkijnek. Ezek a folyamatosan terjesztett téves jelentések jelentős mértékben hozzájárulhattak az orosz haditengerészet vezetésében kialakult aggodalmakhoz, és befolyással lehettek Rozsesztvenszkij tengernagy cselekedeteire is. Ráadásul az oroszokat pártoló németek is azt közölték velük, hogy „hiteles forrásokból” szerzett értesüléseik szerint japán ügynökök aknákat telepítenek a Kattegat és a Skagerrak vizein.
A hajóraj a dán partoknál bélyegkép|jobb|300px|Abraham Hekkelman egy francia karikatúrán 1909-ban Hekkelman jelentéseinek tartalma kiszivárgott és nagy hatással volt az orosz hajók legénységére, akik a Port Arthurról érkezett hírek hatására erősen tartottak a torpedók és aknák jelentette fenyegetéstől. Már az út második napján, október 16-án a Balti-tengeren riadókészültségbe helyezték a hajórajt, miután egyes hajókról japán torpedónaszádokat véltek észlelni. A japán naszádoktól való félelemnek a szigetországtól ilyen távoli vizeken a titkosszolgálati jelentéseken túl még annyi alapja lehetett, hogy brit hajógyárak japán megrendelésre számos ilyen típusú hadihajót készítettek és adtak át az utóbbi időben.