Bernard Blier (Buenos Aires, 1916. január 11. – Saint-Cloud, 1989. március 29.) David di Donatello-díjas francia színész.

Életpályája Az egyetem irodalomszakát végezte el, majd Párizsban újságíró lett. Mint színész Raymond Rouleau tanítványa volt. Éveken át dolgozott Louis Jouvet mellett. 1937-től szerepelt filmekben. 1937–1989 között több mint 150 filmben volt látható. A második világháború alatt Mayenne-ben harcolt a második gyalogezred tagjaként. 1940-ben fogságba esett és egy ausztriai táborba internálták. Egy évvel később szabadult, és visszatért Párizsba.

Munkássága A kisemberek, az egyszerű francia polgárok életteljes alakítója drámákban és vígjátékokban. A háborút követően barátai lettek Christian-Jaque, Claude Autant-Lara és Marcel Achard. Az 1950-es években még csak kisebb filmekben játszott. 1957-ben szerepet kapott Amikor a nő zavarba jön című Yves Allégret rendezte filmben. Ismertebb alakítása még a könyörtelen Javert felügyelő a Nyomorultak 1958-as filmváltozatában. Az 1960-as években érte el legnagyobb sikereit. Ebben az időben olyan színészekkel dolgozott együtt, mint például Jean Gabin, Jean-Paul Belmondo, Lino Ventura és Louis de Funès. Élményt nyújtott A hetedik esküdt (1962) lelkiismeretével vitatkozó, gyilkossá váló gyógyszerészeként. Az 1960-as évek végén karrierje megtorpant Franciaországban, de a következő évtized elején az új filmeseknek köszönhetően újra sikeres lett. 1972-ben a Magas szőke férfi felemás cipőben Milan megformálója volt. 1986-ban David di Donatello-díjat kapott a Reméljük, lány lesz című Mario Monicelli rendezte film filmbeli munkájáért. 1989-ben Tiszteletbeli César-díjban részesült, 24 nappal a halála előtt.

Magánélete 1937–1965 között Gisèle Brunet volt a felesége. Egy fiuk született: Bertrand Blier (1939–2025) filmrendező. 1965–1989 között Annette Martin volt a párja.

Halála Bernard, 1989. március 29-én halt meg rákban a Val d'Or klinikán, Saint-Cloud-ban.Bernard Blier halála és annak oka (franciául) az Avis-de-deces.com oldalon – Avis-de-deces, 2016. március 10. 73 éves volt.

Filmjei

A veszedelmes lány (1937) A Maginot kéme (1937) A malakkai nő (1937) Színészbejáró (1938) Külvárosi szálloda (1938) Lángoló fiatalság (1938) Kedélyes szálloda (1939) Mire megvirrad (1939) Egyetlen éjszaka (1940) Szőke veszedelem (1942) Szédült éjszaka (1942) Fantasztikus szimfónia (1942) Domino (1943) Carmen (1944) Messieurs Ludovic (1946) Bűnös vagy áldozat? (1947) Iskolakerülők (1948) Monseigneur (1949) Özönvíz előtt (1954) Az ágy (1954) A fekete dosszié (1955) Huszárok (1955) Bűn és bűnhődés (1956) Mindennek ára van (1957) Az esőkabátos ember (1957) Amikor a nő zavarba jön (1957) A nyomorultak (1958) Család nélkül (1958) A játékos (1958) A nagy családok (1958) Különös találkozás (1959) Archimédes, a csavargó (1959) A nagy háború (1959) Szerelemmel látni (1959) Az elnök (1961) A balek bosszúja (1961) A hetedik esküdt (1962) Sándor Mátyás (1963) Lövöldöző taták (1963) Germinal (1963) Elvtársak (1963) Százezer dollár a napon (1964) Férfivadászat (1964) A nagy kémügy (1964) A felszarvazott (1964) Ahol az öröm tanyázik (1965) Becsületbeli ügy (1966) A bűntény majdnem sikerült (1966) A főnök inkognitóban (1966) Caroline, drágám (1967) Egy bolond Párizsban (1967) Közöny (1967) A négyes labor őrültjei (1968) Majd a Leontine! (1968) Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (1968) Nem szabad a gyerekeket alávaló cselekedetre kényszeríteni (1968) Nagybátyám, Benjámin (1969) A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl… csak fecseg (1970) A szórakozott (1970) Esténként a kormoránok rikoltoznak a dzsunkák fölött (1971) Bohózat lőporral (1971) Hullajó hullajelölt (1971) Hadd keringőzzön (1971) Gyilkosság sorozatban (1972) Boccaccio (1972) Magas szőke férfi felemás cipőben (1972) Kétbalkezes jóakaró (1973) Gyorsított eljárás (1974) Ez a kedves Viktor (1975) Férfiak póráz nélkül (1975) Ellenségem holtteste (1976) Bűnügyek (1979) Hidegtál (1979) Szerelmi szenvedély (1981) Talpig olajban (1981) Altatódal nászágyon (1981) A mi történetünk (1984) A szív (1984) Cuore (1985) A háború bolondja (1985) Mattia Pascal két élete (1985) Twist Moszkvában (1986) Reméljük, lány lesz (1986) Gyűlölöm a színészeket (1986) Furfangos gályarabok (1987) Ördögök (1988) Szögevő (1988)

Díjai David di Donatello-díj (1986) Reméljük, lány lesz Tiszteletbeli César-díj (1989)

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 122-123. old.

További információk

Kategória:Francia színészek Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:David di Donatello-díjasok Kategória:Rákban elhunyt személyek