Sead Kolašinac (Karlsruhe, 1993. június 20. –) bosnyák válogatott labdarúgó, az Atalanta játékosa.Arsenal: a bosnyák védő kölcsönben visszatért a Schalkéhoz

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosának csapatában az Karlsruhe korosztályos klubjaiban kezdett megismerkedni a labdarúgással, majd volt a Hoffenheim, a Stuttgart és 2011-ben a Schalke akadémiájának tagja. 2012. szeptember 15-én mutatkozott be a Bundesligában a Greuther Fürth ellen 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. December 4-én kezdőként lépett pályára a francia Montpellier elleni UEFA-bajnokok ligája találkozón. 2013 júniusában meghosszabbították szerződését 2017 júniusáig. 2015. december 13-án megszerezte első gólját klubjában az Augsburg elleni 1–1-es döntetlennel végződő bajnoki mérkőzésen. 2017 májusában nem hosszabbította meg lejáró szerződését. A 2016–17-es szezon álomcsapatának tagjai közé választották meg.

2017. június 6-án az angol Arsenal bejelentette, hogy sikeres tárgyalásokat követően ingyen szerződtették. Augusztus 6-án góllal mutatkozott be új csapatában a Chelsea elleni szuperkupa mérkőzésen, amit 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel nyert meg az Arsenal. Augusztus 11-én a bajnokságban gólpasszal debütált a Leicester City ellen. Az augusztusban nyújtott teljesítményével megválasztották a klubban a hónap játékosának.. Szeptember 14-én első Európa-liga találkozóján megszerezte első gólját a sorozatban új klubjában az 1. FC Köln csapata ellen. Október 28-án a bajnokságban is megszerezte első találatát a Swansea City ellen. Ebben a hónapban ismét megkapta a hónap játékosa címet.

2020. december 31-én bejelentették, hogy a 2020–21-es idény végéig kölcsönvette korábbi klubja a német Schalke. 2022. január közepén a francia Olympique Marseille szerződtette.Kolasinac unterschreibt bei Olympique Marseille bis '23

2023. július 6-án jelentette be az Atalanta a szerződtetését.ATALANTA’S NEW LEFTBACK: WELCOME SEAD KOLAŠINAC! 2024. május 22-én a német Bayer Leverkusen ellen megnyerte csapatával az Európa-ligát.

A válogatottban Többszörös német ifjúsági válogatott labdarúgó, majd 2013 óta felnőtt szinten Bosznia-Hercegovinát képviseli. 2013. november 18-án Argentína elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a bosnyák válogatottban. Bekerült a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon résztvevő keretbe. A csoportkör első mérkőzésén Argentína ellen a 3. percben a világbajnokság leggyorsabb öngólját szerezte meg. 2026. május 11-én bekerült Sergej Barbarez szövetségi kapitány 26 fős 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utazó keretébe.

Magánélete Németországban született bosnyák szülők gyermekeként. Rendelkezik német és bosnyák útlevéllel is. Muszlim vallású.

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Arsenal FA-kupa – győztes: 2019–20 Angol szuperkupa – győztes: 2017, 2020 Angol ligakupa – döntős: 2017–2018 Európa-liga – döntős: 2018–19

Atalanta Európa-liga: 2023–24

Válogatott Bosznia-Hercegovina Kirin-kupa: 2016

Egyéni Bundesliga – A szezon csapata: 2016–17 Európa-liga – A szezon kerete: 2018–19

Statisztikái Klubcsapatokan Legutóbb 2023. június 3-án lett frissítve. KlubSzezonBajnokságNemzeti kupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesen BajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSchalke 04 II2011–12Regionalliga Nord20————202012–1352————522014–15 10————10Összesen82————82Schalke 042012–13Bundesliga16010—30—2002013–1424000—60—3002014–156010—00—702015–1623110—60—3012016–1725330—80—353Összesen94460—230—1234Arsenal2017–18Premier League272003052113652018–192402000100—3602019–20260401010—3202020–21100030401090Összesen7826070202211135Schalke 042020–21Bundesliga17110—181Összesen17110000000181Marseille2021–22Ligue 114000—30—1702022–2333440—40—414Összesen47440007000584Atalanta2023–24Serie A000000000000Összesen000000000000Összesen24613180905022132516

A válogatottban Nemzeti csapatÉvMérk.Gólok201310201450201540201670201750201820201960202050202080202080202050202180202280202360202430202520202620Összesen640

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Schalke 04 II labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek