A Fuss, hogy utolérjenek! 1972-ben készült színes, magyar bűnügyi, zenés filmvígjáték, amit Keleti Márton rendezett Lenkei Lajos novellájából.

Történet

Egy veszélyes kémbanda, hogy megszerezzen egy titkos lézertalálmányt, nemzetközi zeneműkiadónak adja ki magát, hogy hozzáférkőzzön ahhoz a magyar könnyűzenei zeneszerzőhöz, akinél azok az iratok vannak, amelyeket véletlenül a zenész számlaellenőr apja cserélt össze az egyik kémmel egy fodrászműhelyben. A zenész azonban csak akkor adja ki az iratokat, ha a kémbanda megveszi az új musicaljét, amit ennek köszönhetően (természetesen szigorú rendőri felügyelettel) be tud mutatni.

Szereplők

Bodrogi Gyula (Tokaji Attila zeneszerző) Pécsi Sándor (Tokaji Gáspár számlaellenőr, Attila apja) Páger Antal („Tanár úr”) Bárdi György (Kurth) Somogyvári Rudolf (Herbert) Zalatnay Sarolta (Kati, énekesnő) Sunyovszky Szilvia (Éva, rendőr alhadnagy) Huszti Péter (Kovács, rendőr őrnagy) Zenthe Ferenc (Gáspár, nyomozó) Kern András (fiatal rendező) Körmendi János (karnagy) Inke László (igazgató) Tomanek Nándor (főrendező) Németh Marika (Szentirmay Judit, művésznő) Németh Sándor (operettszínész) Lorán Lenke (Gizike) Békés Itala (tolmácsnő) Zentay Ferenc (Olaf Orgeborg professzor) Rátonyi Róbert (Sodomai) Koós János (bárzongorista) Benkő Péter (gitáros) Pethes Sándor (a frankfurti bűnbanda tagja) Zách János (a frankfurti bűnbanda tagja) Balázs Péter (a frankfurti bűnbanda tagja) Orsolya Erzsi (takarítónő) Gyenge Árpád (Rezső) Bakó Márta (füttyművésznő) Gálcsiki János (fodrász) Boros Jolán (népdalénekesnő) Mányai Zsuzsa (segédrendező) Pásztor János (miniszterhelyettes) Sir Katalin (Szöszi) Sívó Mária (orvosnő) Szendrő Iván (Paulo) Tándor Lajos (orvos) Csonka Endre (rendőr) Fillár István (miniszter) Pécsi Balett

Zene Zalatnay Sarolta: Félteni kell (Fényes Szabolcs – Szenes Iván) ISWC: T-007.003.942-7 Pécsi Sándor: Gyermekkori álmok (Fényes Szabolcs – Szenes Iván)

Televíziós megjelenés m1, m2, m3, m5, Duna TV, Duna World, RTL Klub, Kecskeméti VTV, Kapos TV, Zemplén TV, Szolnoki VTV, Szekszárdi VTV, Filmmúzeum, Humor 1, Hír TV, Magyar Mozi TV

További információk

Kategória:1972 filmjei Kategória:Magyar kémfilmek Kategória:Magyar bűnügyi filmek Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar kalandfilmek Kategória:Magyar musicalfilmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Budapest Film-filmek Kategória:Keleti Márton-filmek Kategória:Budapesten játszódó filmek