Vodnjan () város és község Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag Gajana (Gaiano), Galižana (Gallesano) és Peroj (Peroi) települések tartoznak hozzá.
Fekvése Az Isztriai-félsziget nyugati részén, Pólától 10 km-re északra, a tengerparttól 6 km-re, a 21-es számú (Póla–Trieszt) főút mellett fekszik. Közelében halad el az A9-es autóút.
Története Más isztriai városoktól eltérően Vodnjan esetében nem bizonyított, hogy már a rómaiak előtt is erődített település állt volna a helyén. Közelében azonban több bronzkori várhely is található a Kaštelir, a Monte Mulino, a Kašteljer, a Mandriol és a Sv. Jakov nevű magaslatokon. A település határában néha az itt egykor élők sírjaira is rábukkannak. Így történt ez 2003-ban, amikor a Barbariga nevű turistatelep közelében addig ismeretlen bronzkori sírokra bukkantak. Perojtól északkeletre a Magornjak-Casali nevű területen már 1954-ben találtak bronzkori halomsírokat. A római korban a félsziget legfontosabb települése Póla volt és a hozzá közel eső Vodnjan, amely akkor az „Attinianum”, vagy „Altinianum” nevet viselte annak a mezőgazdasági területnek a központja volt, melyet ma Vodnjanštinának neveznek. Attinianum a nevét valószínűleg egy bizonyos Attiniusról kapta, akinek itt lehetett a birtoka. Ez a terület elsősorban olajbogyó termesztéséről volt nevezetes. Itt is fellelhetők a római városépítés, a centuriáció, a precízen kimért, szabályos, párhuzamos utcák nyomai. Római villagazdaságok maradványait találták Barbariga és a Peroj közelében fekvő Veliki Šaraj területén, melyek szintén az itteni fejlett olívaolaj és bortermelésről tanúskodnak.
A rómaiak után a keleti gótok, a hunok és a bizánciak uralma következett. A Bizánci Birodalom alatt a település újra virágzott, ennek a 751-ben bekövetkezett longobárd támadás vetett véget. 788-ban Nagy Károly frank király meghódította a longobárdok királyságát és Vodnjan a Frank Birodalom része lett. A kora középkorban a település a Pólai egyházmegye birtoka volt. Első írásos említése egy pólai egyházi oklevélben 1150-ben tűnik fel „Vicus Atinianus” alakban, majd 1194-ben egy a pólai püspökség és Poreč városa közötti vitát lezáró okiratban is megemlítik „Paponis de Adignano” néven. 1209-ben a pólai püspök az aquileiai pátriárkának ajándékozta. A 13. század közepén a pólai Castropola család birtoka lett. 1330-ban Vodnjan is részt vett a Castropola család és a pazini grófok közötti összecsapásokban, melynek során megtámadták Barban városát. A részvétellel Vodnjan megkísérelte, hogy kikerüljön a pátriárka fennhatósága alól, de a háború végül a Castropola család vereségével végződött, akiknek azután el kellett hagyniuk Pólát és Isztriát. 1331-ben a vodnjaniak elhatározták, hogy a Velencei Köztársaság védelme alá helyezik magukat. A Pólától való elszakadás nem ment gyorsan a pólai nemesség ellenállása miatt, csak 1388-ban vált véglegessé Giovanni Delfin podeszta kinevezésével. 1347-ben Pólában malária pusztított és Vodnjan azonnal megszakított minden kapcsolatot a várossal. Egy évvel később a pátriárka és Velence háborúba keveredett Koperrel kapcsolatban. Vicardo és Fiorni de Castropola unokatestvéreikkel, a Fulcheriokkal a pátriárkához csatlakoztak, megtámadták Pólát és Vodnjant. A háború során Velence birtokba vette itteni javaikat és tíz évre kitiltotta őket a köztársaság területéről. Vodnjan 1355-ben és 1379-ben is részt vett a Velence és Genova közötti háborúban. 1381-ben a település visszatért a velencei fennhatóság alá és 1388-ban a velencei szenátus kinevezte első podesztáját. Az esemény lehetővé tette, hogy Vodnjan fokozza önállóságát, és 1393-ban fontos egyezséget kötött Pólával, amelyben kijelölték a két város közötti határokat. Egy évvel előbb Vodnjanban felépítették a fontikot, a város magtárát, amely a velencei városok jellegzetes épülete volt az Isztrián. 1411-ben vodnjan részt vett a pátriárka és Velence közötti háborúban. A pátriárka Zsigmond magyar királlyal és a vegliai grófokkal kötött szövetséget. A város falai súlyosan megsérültek a magyar és horvát seregek ostromában és a település vezetői úgy határoztak, hogy nem építik őket újjá. Ezzel is elősegítve, hogy a várost a háborúk elkerüljék és teljesen a termelés és a kereskedelem mellett kötelezze el magát. 1492-ben az Újvilág felfedezésének évében a vodnjaniak elhatározták, hogy megírják a város statútumát, azt a törvénykönyvet, amely írott formába önti a város törvényeit és szokásjogait, megkönnyíti a mindennapi élet dolgait, és megalapozza Dignano társadalmi és gazdasági fellendülését. A 16. században a városnak 1500 lakosa volt és amíg Isztria tengerparti városai szenvedtek a járványoktól Vodnjant a járvány elkerülte. Szintén elkerülték a várost a harcok a velenceiek és az osztrákok között 1508-ban kitört háborúban. A 16. századra Vodnjan elérte fejlődése csúcsát kiérdemelve az Isztria „legfejlettebb és legnépesebb városa” címet. Roger Malipiero kormányzó mondta ezeket a szavakat 1583-ban a velencei szenátus előtt, miután székvárosa Póla elpusztult és székhelyét kénytelen volt Vodnjanba áthelyezni ahol „erősek a falak és tiszta a levegő”.
A 17. század elején a velencei – uszkók háborúban a velencei sereg itt verte meg az uszkókokat. 1630-ban Isztria ismét járványtól szenvedett, de Vodnjan újra megmenekült. A város megmenekülésének emlékére a vodnjaniak minden évben hálaadó körmenetet tartottak a Madonna della Traversa templomnál. A 16. és a 17. században a város környékére sok szláv ajkú menekült érkezett a török által veszélyeztetett területekről. 1797-ben Vodnjan előbb osztrák, majd 1805-től 1813-ig francia uralom alá került. 1813-tól osztrák uralom maradt és 1825 és 1860 között az Isztriai Tartomány része volt, amely az 1861. február 26-án kibocsátott császári pátenssel önálló őrgrófsági státuszt kapott saját országgyűléssel. 1857-ben 3824, 1910-ben 5916 lakosa volt. Az első világháború következményei nagy politikai változásokta hoztak Isztrián. 1920-tól 1943-ig Isztriával együtt olasz uralom alá tartozott. Az olasz kapitulációt (1943. szeptember 8.) követően Isztria német megszállás alá került, amely 1945-ig tartott. A település végül csak 1945. május elején szabadult fel. A háborút hosszas diplomáciai harc követte Jugoszlávia és Olaszország között Isztria birtoklásáért. Az 1947-es párizsi békekonferencia Jugoszláviának ítélte, aminek következtében az olasz anyanyelvű lakosság Olaszországba menekült. 1991-óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a városnak 3645, a községnek összesen 6144 lakosa volt. A gazdaság alapját régen a mezőgazdaság (olajbogyó, szőlő, zöldség, dohány és gabona) és az állattartás képezte. Lakosai közül sokan dolgoztak pólai ipari üzemekben. Ma a vodnjaniak egy része az iparban és vállalkozásokban, ezen kívül főként a mezőgazdasági feldolgozóiparban dolgozik. A lakosság másik része a környező településeken, főként a közeli Pólán a turizmussal, vendéglátással foglalkozik.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 3824 4731 5315 5152 5540 5916 5642 5424 3482 2576 3623 3636 3566 3678 3406 3645
300px|bélyegkép|jobbra|A Szent Balázs-plébániatemplom és a harangtorony
Nevezetességei Szent Balázs püspök tiszteletére szentelt plébániatemploma Isztria legnagyobb szakrális épülete. A templomot 1761 és 1830 között emelték a régi templom helyén. Különálló harangtornya 63 méter magas, 1815 és 1883 között építették. A mai templom helyén valószínűleg már a 11. században háromhajós kora román bazilika épült. Ez az épület a 18. század közepére olyan állapotba került, hogy az 1757-es egyházlátogatás után Balbi pólai püspök megtiltotta a használatát. Három évi vita és előkészítés után végül a velencei Andrea Palladio által tervezett velencei San Pietro di Castello bazilika mintájára felépítendő új templom mellett döntöttek. Alapkövét 1761. február 15-én rakták le. A templom észak–déli tájolású, latin kereszt alaprajzú lett. Hosszúsága 56 méter, szélessége 35 méter, a kupola magassága 25 méter. Az építés menetét Domenico Dongetti építészmérnök felügyelte, aki 1777-ben Piranból Vodnjanba költözött. A belső teret falazott oszlopok és íves árkádok osztják három hajóra. A kereszthajó, a kórus és a szentély oszlopfői korinthoszi, a hajók oszlopfői toszkán stílusúak. A kilenc veronai, carrarai és francia márványból faragott oltár a 19. és a 20. században készült, a tizedik a zsinati, szembemiséző oltár. A templomot díszítő 13 festmény a 16. és a 18. század között készült. A legrégibb szakrális tárgy a szentolaj tartója 1451-ben készült. A templomot Szent Balázs ünnepén 1830. február 3-án vehették birtokba a hívek, felszentelése 1831-ben történt. Az apszistól balra volt a régi sekrestye, amelyre 1818-ban emeletet húztak Gaetano Gresler akadémiai festő műterme számára, aki Velencéből költözött ide. A sekrestyében őrizték a város statutumát is. Alatta sírbolt található ahol a plébánosokat és a Legszentebb Oltáriszentség testvériségének tagjait temetik el. A templom homlokzatán öt természetes nagyságú szobor látható: középen Szent Balázs, tőle jobbra Szent Lőrinc és Szent Péter, balra pedig Szent Kvirin és Szent Pál található. A szobrokat Andrea és Giovanni Trevisan faragták. A templom keleti oldalán raktár volt, melyet 1972-ben pasztorális célra alakítottak át. Oltárképei közül említésre méltó a Szent József oltár a Szent családot, valamint három kapucinus szentet ábrázoló képe a 17. századból. A főoltár carracai márványból készült az ismert itáliai építész F. Forlani tervei szerint 1935-ben. A rajta álló két angyalszobor Francesco Terili itáliai mester munkája 1616-ból. Ugyanebből az időből származik az oltárt díszítő két barokk váza is. Értékes még a fekete márványól készített Szent Joachim és Szent Anna oltár azonos témájú képe Venerio Trevisan munkája a 17. századból, mely a korábbi lebontott templomból került át ide. A szószéket Giovanni dalla Zonca készítette 1845-ben. A templom legértékesebb képe kétségkívül Paolo Veneziano 1321-ben festett Boldog Leon Bembot ábrázoló munkája, ma az egyházi gyűjtemény kiállításán látható. A szentély bal oldalán őrzik Giovanni Contarini 1598-ban festett „Utolsó vacsora” című képét. A szentély jobb oldalán Venerio Trevisan „Krisztus átadja a hatalmat Péternek” című 1845-ben festett alkotása látható. A szentély hátsó részén található Vodnjan védőszentjeit Szent Balázst, Lőrincet és Kvirint felettük az Istenanya ábrázolásával szintén a régi templomból származik. A főoltár mögött Gaetano Grezler 1818-ban festett Szűz Mária képe látható. A jobb oldalon ismeretlen mester „Szent Ferenc találkozása Szent Péterrel és Pállal” a régi kapucinus templomból való. A bal oldali hajóban a bejárat feletti régi sekrestyében (ma itt van egyházi szakrális gyűjtemény) őrzik az „Emmauszi vacsora” 17. századi ábrázolását. A szószékkel szemben található a „szeplőtelen fogantatás” ábrázolása, valamint a még a templomban látható Menekülés Egyiptomba 17. századi velencei alkotás. A templomban őrzött ereklyék: Szent Leon Bembo, Olini Szent János, Szent Nikoloze Bursa bencés apát teljes testereklyéi és emellett néhány kisebb ereklyét is őriznek. A szarkofágban fekvő múmiák nincsenek balzsamozva, ennek ellenére meglepően jó állapotban maradtak fenn. A szakrális egyházi tárgyak gyűjteményét 1984-ben alapította Vesna Girardi Jurkić a pólai Isztria régészeti múzeum akkori igazgatója. Az egykori sekrestyében 179 értékes relikviát, olajképet, régészeti és liturgiai tárgyat helyeztek el. A gyűjtemény 1990-ben az emeleten nyitott részében 534 tárgyat állítottak ki. Itt főként könyvek, kéziratok, olajfestmények, festett faszobrok láthatók. A gyűjtemény az 5. századtól a 19. századig terjedő időszakot öleli fel.