Richard Boleslawski (Orosz Birodalom, Mogiljov Podolszkij, 1889. február 4. – Hollywood, Kalifornia, 1937. január 17.) lengyel származású amerikai filmrendező, színházigazgató.
Életpályája Odesszában járt egyetemre s a század elején itt alapított egy amatőr színjátszó társulatot, amelynél mint színész és rendező dolgozott. Tagja volt Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij híres moszkvai Művész Színházának. 1914-ben ugyancsak színészként került a filmhez. 1917-ben hazatért, s Poznańban és Varsóban színházi rendezőként, 1919–1920 között pedig híradóoperatőrként működött. 1921-ben Németországban, 1922-ben pedig Párizsban, majd az USA-ban telepedett le. 1923-ban megalapította az American Laboratory Theatre-t New Yorkban, melynek igazgatója is volt. Tanítványai között volt Lee Strasberg, Stella Adler és Harold Clurman, akik mind alapító tagjai voltak a Group Theatre-nek 1931–1940 között. 1960-ban csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.
A hangos eljárás bevezetése idején Hollywoodban előbb dialógrendező, majd rendező volt. Legkiemelkedőbb munkája A gályarab (1935), Victor Hugo A nyomorultak c. regényének feldolgozása. Forgatott néhány mulatságos vígjátékot is és kitűnően eltalálta az amerikai álomváros ízlését.
Magánélete 1914–1917 között Marija Jefremova volt a felesége. 1917–1929 között Natalija Platonova volt a párja. 1929–1937 között Norma Drury Boleslavsky (1905–1978) amerikai színésznővel élt házasságban.
Filmjei Rettenetes Iván cár halála (1915) Kenyér (Khleb) (1918) Csoda a Visztulánál I.-II. (Cud nad Wisla) (1921) A vidám diplomata (The Gay Diplomat) (1931) Rasputin és a cárnő (Rasputin and the Empress) (1932) Vihar hajnalban (Storm at Daybreak) (1933) Orvosok (1934) Színes fátyol (1934) Tizenháromas ügynök (Operator 13) (1934) Menekülő szerelmesek (Fugitive Lovers) (1934) A gályarab (Les Misérables) ( 1935) Clive Indiából (Clive of India) (1935) Metropolitan (1935) Allah kertje (1936) Theodora megvadul (Theodora Goes Wild) (1936) Mrs. Cheyney vége (The Last of Mrs. Cheyney) (1937)George Fitzmaurice fejezte be
Jegyzetek
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 130. old.
További információk
Filmkatalógus.hu
Kategória:Lengyel filmrendezők Kategória:Lengyel-amerikaiak Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Az Orosz Birodalom katonái az első világháborúban