Karosi Júlia (1982. szeptember 13. –) magyar dzsesszénekesnő, dalszerző, szövegíró.
Élete
Édesanyja Pászthy Júlia operaénekesnő, édesapja Karosi Ottó gépészmérnök, bátyja Karosi Bálint New Yorkban élő orgonaművész és zeneszerző. Zenélni hatévesen kezdett a Solti György Zeneiskolában. Klasszikus zongorát tanult tizenkét évig, hegedűt öt évig. Gimnáziumi évei alatt az Angelica leánykarban énekelt, mellyel számos külföldi versenyen és turnén vett részt. A középiskola után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsész Karán folytatta tanulmányait esztétika–filozófia szakon, ahol két diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt kezdte meg jazz–ének tanulmányait Winand Gábornál. 2008-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz–ének szakára, ahol Lakatos Ágnes és Berki Tamás lettek tanárai. 2010-ben a Zeneakadémia által indított tehetséggondozó pályázat öt kiemelt hallgatója közé választották. Díjakat és elismeréseket szerzett nemzetközi versenyeken Lengyelországban és Franciaországban, 2011-ben pedig a Magyar Jazz Szövetség második helyezéssel jutalmazta Sketches című saját szerzeményét.
Karosi Júlia saját zenekarát 2010 óta vezeti. 2014 áprilisában a rangos Jazzahead! fesztiválon, Brémában képviselte hazánkat. Első lemezét és mellé egy négyszámos kislemezt a japán Whereabouts Records adta ki 2012-ben. Második lemeze 2014-ben jelent meg a New York-i Dot Time Records gondozásában. A Hidden Roots című lemezt telt házas koncerten mutatták be 2014 márciusában a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A zenekar elsősorban az énekesnő saját szerzeményeit játssza. A zene dinamikus, magán viseli a magyar és közép-európai zene ritmikai sokszínűségét.
2016-ban az énekesnő – kisfia születése után – új anyaggal, egy egész estés Gershwin-műsorral tért vissza a színpadra, mely Fenyvesi Márton izgalmas hangszerelésében szólalt meg, vonós szekcióval kiegészülve. A Broadway-hangulatot idéző műsor hatalmas közönségsikert aratott, majd a zeneszerző születésnapjának 120. évfordulója alkalmából 2018-ban lemezen is megjelent Love Is Here to Stay címmel. A következő évben a Gershwin Songbook Cole Porter műveivel bővül, a tehetséges fiatal hangszerelő: Szabó Illés közreműködésében.
2017-ben, a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj elnyerése után, innovatív Bartók-feldolgozással és újabb formabontó saját szerzeményekkel gazdagítja Karosi Júlia és zenekara a hazai jazz-színtér vokális palettáját.
Az énekesnő egyéni Bartók Mikrokozmosz-átirataival és Kodály Epigramma-átdolgozásaival 2018-ban elnyerte az MMA Művészeti Ösztöndíj Programját. Az átdolgozások először 2019-ben a Művészetek Palotájában a Jazz Showcase Záróestjén hangzottak el, ahol vendégük a nagyszerű New York-i gitáros, Ben Monder volt. A műsort lemezen is rögzítették, mely Without Dimensions (Dimenziók nélkül) címmel 2020 októberében jelent meg a Double Moon és Challenge Records gondozásában. A lemez komoly szakmai elismeréseket kapott külföldön: a Jazz Weekly oldalán a hét albumának választották, amerikai és a legjelentősebb német nyelvű jazz-magazinok pozitív kritikája mellett a BBC Music Magazine is négy csillagosra értékelte.
Az énekesnő nagysikerű Broadway műsora 2022-ben ismét egy illusztris zeneszerző, Stephen Sondheim zenei világával bővült. A bátran kísérletező énekesnő „Inner Voice” című, hatodik albumát az észt zongoraművésszel, Kristjan Randalu-val, és a kanadai-amerikai Ingrid Jensen trombita művésszel készítette. A lemezen, mely a berlini XJAZZ Music kiadásában jelent meg 2024. májusban, új kompozíciók mellett népdalfeldolgozás és klasszikus szerzők – Muszorgszkij, Bartók, Villa-Lobos – műveinek átiratai is szerepelnek. Karosi Júlia művészi látásmódja itt nemcsak műfaji határokon, hanem kulturális és zenei hagyományokon is átível. Az album a To Go Berlin Magazin Top 4 lemezei közé került.
Karosi Júlia jelenléte a klasszikus zenében, valamint a nemzetközi színtéren is egyre intenzívebb. Saját pedagógiai anyaga, a Bartók Mikrokozmosz átirataiból készült énekes munkafüzet, a világ számos helyére eljutott már fizikai- és online formában is, valamint az énekesnő nemzetközi workshopjai során.
Elismerései
Különdíj, Voicingers Nemzetközi Jazz Ének Verseny, Zory, Lengyelország, 2009 Tehetséggondozó Program a Zeneakadémia kiemelt hallgatói számára, 2010 Második helyezés, Jazz Combo Verseny, 2011 Crest Jazz Vocal, döntő, 2012 Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj, 2017 Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja, 2018 Orszáczky Miklós Díj, 2021
Diszkográfia
Stroller of the City Streets, szerzői kiadás, 2012 Stroller of the City Streets, Whereabout Records, 2012 You Stepped Out of a Dream (EP), Whereabouts Records, 2012 Hidden Roots, Dot Time Records, 2014 Love Is Here to Stay – "LIVE at the Liszt Academy", 2018 Without Dimensions, Double Moon & Challenge Records, 2020 Inner Voice, XJAZZ Music, 2024
Források http://www.jazzma.hu/interju/jazzup/2011/02/28/interju-karosi-julia http://zakbk.hu/tamogatott-tehetsegeink-karosi-julia http://www.juliakarosi.com http://whereabouts-records.com http://dottimerecords.com https://www.challengerecords.com/products/15971427531655 https://www.prae.hu/news/38433-karosi-julia-lemezerol-beszel-a-nemzetkozi-sajto/ https://papageno.hu/promocio/2022/03/stephen-sondheim-dalaival-hodit-a-karosi-julia-quartet/ https://www.jazzma.hu/hirek/2024/05/28/belso-hang-kulfoldi-muveszekkel-keszitette-uj-albumat-karosi-julia https://gramofon.hu/2024/02/06/jazzterkep-4/ https://www.prae.hu/article/13848-szavak-nelkul-torteneteket-meselni/
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek