Memphis Depay vagy egyszerűen csak Memphis (Moordrecht, 1994. február 13. –) holland válogatott labdarúgó, posztját tekintve szélső középpályás, csatár, a brazil Corinthians játékosa. Válogatottja történetének legsikeresebb gólszerzője.

2015-ben a France Football francia szaklap a legjobb Európában játszó fiatal labdarúgók közé sorolta. Hazájában az egyik legnagyobb tehetségnek, és játékstílusa, valamint posztja miatt Arjen Robben utódjának tartották. Sokan Cristiano Ronaldóhoz hasonlították, Louis van Gaal, Ronald Koeman, Guus Hiddink, és Marco van Basten is a világ jövőbeni legjobb játékosai közt emlegette.

Mart van Duren, aki a PSV Eindhovenbe volt az ifjúsági csapat edzője, hamar észrevette vele született tehetségét. Az eindhoveni klubban Phillip Cocu edzősége alatt mutatkozott be, minden tétmérkőzést figyelembe véve 124 találkozón 50 gólt szerzett. 2015-ben hazájában az év tehetségének választották, ugyanebben az évben bajnok és gólkirály lett a PSV-vel.

2015 nyarán 25 millió fontért szerződtette a Manchester United, a 2015–2016-os idényben csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mezéből adtak el többet az egész világon. A holland válogatottban 2013-ban mutatkozott be, tagja volt a 2014-es világbajnokságon bronzérmes Oranjének.

Pályafutása PSV Eindhoven Memphis Depay szülővárosának csapatában, a VV Moordrechtben ismerkedett a labdarúgás alapjaival. 2003-ban a Sparta Rotterdam szerződtette. Ton Redegeld, a klub elnöke már ekkor dicsérte a tehetséges fiatalt, akire hamarosan a nagy holland klubok is felfigyeltek. Bár érdeklődött utána a Feyenoord és az AFC Ajax is, nagyapja tanácsára – aki annak ellenére, hogy maga is nagy AFC Ajax drukker volt, így tartotta jobbnak – Depay a PSV Eindhoven ajánlatát fogadta el. 2012–13: A kezdetek 2011-ben Depay túlnyomó részt még az eindhoveniek tartalékcsapatában, a Jong PSV-ben játszott. Az első csapatban egy KNVB-kupa mérkőzésen, az amatőr VVSB ellen mutatkozott be szeptember 21-én.

Bajnoki debütálására 2012. február 12-én került sor a Philips Stadionban, a Feyenoord ellen 3–2-re megnyert rangadó alkalmával. Március 18-án első gólját is megszerezte az Eredivisieben a Heerenveen ellen, hat perccel azután, hogy beállt Dries Mertens helyére.

Első idényében nyolc bajnokin háromszor volt eredményes.

Depay április 8-án pályára lépett a Heracles Almelo ellen a KNVB-kupa döntőjében, ismét Mertens cseréjeként, és a mérkőzés végén 3–0-s győzelmet, valamint első felnőtt trófeáját ünnepelhette.

Az újonnan kinevezett Phillip Cocu már rendszeresen számított a játékára, 2012 nyarán pedig meghosszabbította a szerződését 2017 nyaráig. Augusztus 5-én szerepelt a Holland Szuperkupa döntőjében, ahol az Ajaxot győzték le 4–2-re. Második szezonjában 20 bajnokin lépett pályára, ezeken két gólt szerzett. 2013. május 9-én újabb kupadöntő várt a PSV Eindhovenre, azonban az AZ Alkmaar jobbnak bizonyult és 2–1-es győzelmet aratott. Depay ezúttal öt percet játszott Dries Mertens cseréjeként.

2013–14: Az áttörés Első gólját a nemzetközi porondon 2013. július 30-án szerezte a Zulte-Waregem elleni Bajnokok Ligája selejtező mérkőzésen. A PSV ugyan ezt a mérkőzést megnyerte, azonban az első összecsapást 2–0-ra a belgák nyerték, így ők jutottak tovább, a PSV az Európa-ligában folytatta. Itt október 3-án Depay góljának köszönhetően győzték le az ukrán Csornomorec Odesszát.

Október 27-én gólpasszt adott Tim Matavžnak a Roda elleni bajnokin, azonban ugyanezen a mérkőzésen felnőtt pályafutása során először kiállították. December 15-én duplázott az Utrecht ellen, majd március 15-én orrtörést szenvedett a Vitesse ellen. Sok időt nem hagyott ki, nyolc nap múlva már pályára lépett a Roda ellen egy speciális arcvédő maszkot viselve.

A PSV csupán a negyedik helyen zárta az aktuális bajnokságot, Depay a bajnokság hajrájában is több fontos góllal segítette csapatát. Összesen 32 bajnoki összecsapáson tizenkétszer volt eredményes.

2014–15: Bajnoki-és gólkirályi cím Miután a nyári világbajnokságon a holland válogatott tagjaként bronzérmet szerzett, hallani lehetett róla, hogy erősebb bajnokságok tehetős klubjai érdeklődnek iránta. Konkrét ajánlatot a Manchester United és a Tottenham Hotspur tett.

Depay azonban maradt, és a nyár végén góllal segítette a PSV-t az osztrák St. Pölten elleni továbbjutáshoz az Európa-ligában, és remek rajtot vett a bajnokságban is. Az első két fordulóban két gól volt a mérlege, és jelentős szerepet játszott a hollandok FK Sahcjor Szalihorszk elleni továbbjutásában a nemzetközi porondon.

Szeptember 13-án a Zwolle elleni játék közben ágyéksérülést szenvedett, ezért már a mérkőzés 18. percében le kellett cserélni.

Több mint egy hónapot hagyott ki, azonban a bajnokság hajrájában már ismét csapata rendelkezésére állt. Április 18-án 35 méteres szabadrúgásgóllal biztosította be csapata győzelmét a Heerenveen ellen, a PSV pedig 2008 után először, összességében 22. alkalommal is bajnok lett. Május 10-én az utolsó bajnoki fordulóban is betalált a Heracles Almelo 2–0-s legyőzése alkalmával, majd óriási taps közepette hagyta el a pályát, ugyanis 22 góllal ő lett a gólkirály, két találattal megelőzve a húsz gólos Luuk de Jongot. Pár nap múlva a PSV elismerte, hogy ajánlatot kapott Depayért a Manchester Unitedtől.

Manchester United

Május 7-én a PSV elismerte, hogy megállapodott az angolokkal, és már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok vannak hátra. Louis van Gaal, a United menedzsere azt nyilatkozta, hogy azért kellett ilyen hamar cselekedniük, mert a PSG szintén az ajánlattételre készült, valamint Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere is szerette volna megszerezni Depay játékjogát.

Végül 2015. június 12-én hivatalosan is bejelentették, hogy Memphis Depay 25 millió fontért négy évre a Manchester United játékosa. A szerződés egy évvel automatikusan meghosszabbítható.

Július 10-én sajtótájékoztató keretein belül mutatták be új csapatánál, Jaap Stam, Ruud van Nistelrooy és Pak Csiszong után ő lett a negyedik játékos aki a PSV-től szerződik a Manchester Unitedhez. Az idény előtti amerikai turnén mutatkozott be, majd megkapta a klubnál legendássá váló 7-es számú mezt, amelyet előtte George Best, Bryan Robson, Éric Cantona, David Beckham és Ángel Di María viselt.

2015–16-os szezon A Premier League-ben augusztus 8-án mutatkozott be, a Tottenham elleni 1–0-ra megnyert mérkőzésen Ander Herrera helyére állt be a 68. percben. A mérkőzés után van Gaal úgy nyilatkozott, hogy Memphis túl "mohó" módon játszott, szoknia kell még az angol bajnokság ritmusát. Tíz nap múlva két gólt lőtt, és gólpasszt adott Marouane Fellaininak a Club Bruges elleni BL-selejtezőn.

A csoportkör első mérkőzésén betalált volt csapatának a Philips Stadionban, az összecsapást a PSV Eindhoven nyerte 2–1-re. Első bajnoki gólját szeptember 26-án szerezte a Sunderland ellen. (3–0) A mérkőzés után a United 110 hét után állt ismét az angol bajnoki tabella élén.

A következő időszakban mind a csapata, mind pedig Depay teljesítménye is visszaesett, a De Telegraafnak azt nyilatkozta, hogy idő kell még mire fizikálisan megszokja a Premier League követelte elvárásokat, ellenben sokan, köztük Ryan Giggs úgy vélte, hogy túl sokat foglalkozik a szórakozással, az éjszakai élettel, és ez gyenge teljesítményének az oka. Louis van Gaal is figyelmeztette, nehogy úgy járjon, mint Ángel Di María, aki egy évvel korábban nagyszerű formában kezdett, majd csalódva távozott az Old Traffordról.

Később Depay a kispadra szorult honfitársa, Daley Blind mögött, és a válogatottal sem jutott ki a 2016-os Európa-bajnokságra. Mindezek ellenére neve szerepelt a FIFA Aranylabda díjra nevezettek bő, 59 nevet tartalmazó névsorában.

A mellőzöttség után Anthony Martial és Wayne Rooney sérülése nyomán újra a kezdőcsapatban találta magát, és góllal bizonyított a Watford elleni bajnokin. Teljesítményét van Gaal is dicsérte, és megválasztották a mérkőzés legjobbjának is. 2016 januárjában a Chelsea elleni rangadón csereként állt be a mérkőzés hajrájában, majd egy labdaeladásából a londoniak gólt szereztek és döntetlenre mentették a mérkőzést.

Februárban a dán Midtjylland elleni Európa-liga párharc mindkét mérkőzésén eredményes teljesítményt nyújtott, gólokat lőtt, gólpasszt adott. A szurkolók végre láthatták a tüzet a játékában, és van Gaal is úgy fogalmazott, hogy talán ez Memphis manchesteri pályafutásának a fordulópontja lehet. André Rømer, a dán csapat hátvédje úgy nyilatkozott, hogy sohasem látott még Depaynál jobb labdarúgót, nem volt ellenszere arra, hogy megállítsa technikás és szélvészgyors támadót.

Végül első teljes idényében 29 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, és az idény végén FA-kupa győzelmet ünnepelhetett, igaz a döntőben nem lépett pályára. 2016–17-es szezon A 2016–17-es őszi idényben mindössze 4 bajnokin és két Európa-liga mérkőzésen kapott lehetőséget José Mourinhótól, aki 2017 januárjában elmondta, hogy nem gördít akadályt az esetleges távozása elé.

Olympique Lyon Végül 2017. január 20-án az érte 16-17 millió eurót fizető Olympique Lyonhoz szerződött. Szerződése 2021 nyaráig szól, és ha ez idő alatt a United bejut a Bajnokok Ligájába, vagy bajnoki címet szerez, akkor a manchesteriek további ötmillió eurót kapnak. A kontraktusban ezen felül egy visszavásárlási záradékot is belevettek.

2017. január 22-én mutatkozott be a Ligue 1-ben, Mathieu Valbuena cseréjeként a 79. percben állt be az Olympique de Marseille ellen 3-1-re megnyert rangadón. Először január 28-án volt kezdő az Lille ellen, de már a 9. percben le kellett cserélni egy sérülés miatt. Február 26-án duplázott az FC Metz ellen. Március 12-én, a Toulouse elleni bajnokin két gólt szerzett, a második találatot szinte a félpályáról, 46 méterről szerezte. Depay később azt mondta, hogy "ez volt életem gólja", attól azonban elhatárolódott, hogy őt bárki David Beckhamhez, vagy találatát az angol 1992-ben a Wimbledon FC-nek lőtt góljához hasonlítsa.

A 2017–2018-as bajnokságot jó formában kezdte, az első nyolc fordulóban két gólt szerzett és adott három gólpasszt. A 10. fordulóban a Troyes elleni mérkőzésen megszerezte felnőtt pályafutása első mesterhármasát, a Lyon 5–0-ra győzött.

A 2017–2018-as szezont 36 bajnokin 19 lőtt góllal zárta. Az utolsó fordulóban mesterhármast ért el a Nice ellen, ezzel a Lyon 3-2-re megnyerte a mérkőzést és a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhetett.

A következő szezon első fordulójában látványos szabadrúgásgólt ért el az Amiens ellen, csapata 2-0-ra győzött. 2019. november 5-én már egymást követő negyedik tétmérkőzésén volt eredményes, ekkor a Lyon 3–1-re győzte le a Benficát a Bajnokok Ligája csoportkörében. December 10-én újból eredményes volt, ezúttal az RB Leipzig elleni 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen, amivel csapat kiharcolta a továbbjutást csoportjából. December 15-én, a Stade Rennes elleni bajnokin elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, ami miatt az idény hátralevő részét ki kellett hagynia. A bajnokságban sérüléséig 12 találkozón kilenc gólt szerzett.

Sérülése után a koronavírus-járvány miatt kitolódott 2019-2020-as idény végén pályára lépett a Francia Ligakupa döntőjében, ahol a Lyon 0–0-s döntetlent követően büntetőkkel kikapott a Paris Saint-Germaintől. 2020. augusztus 7-én a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében tizenegyesből volt eredményes a Juventus ellen. Depay lett a második holland labdarúgó Ruud van Nistelrooy után, aki egymást követő hat Bajnokok Ligája-találkozóján is eredményes tudott lenni. A Lyon az elődöntőben esett ki a későbbi győztes Bayern München ellenében.

A 2020-2021-es idény második fordulójában mesterhármast szerzett a Dijon elleni találkozón, a Lyon pedig 4–1-re nyerte meg a mérkőzést.

FC Barcelona 2021. június 19-én, a 2020-as Európa-bajnokság ideje alatt kétéves szerződést írt alá a katalán csapattal, amely ingyen szerezte meg aláírását, miután szerződése lejárt az Olympique Lyonnál.