A -dinasztiát megelőzően, a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 5–3. sz.) Kína területén több állam harcolt egymással folyamatosan. A által kezdeményezett legista szellemiségű reformoknak köszönhetően a fejedelemségek közül fokozatosan állam emelkedett ki, amelynek erőskezű uralkodója, i. e. 221-re legyőzte a rivális államokat, és egyesítette a kínai területeket.

a , azaz „ Első Császára” nevet és címet vette fel, majd egy erős és, központosított birodalmat hozott létre. Fővárosát ba költöztette, a fejedelemségek közötti falakat pedig leromboltatta. Az országot 36, majd 48 tartományra osztotta fel. Egységesítette a hivatalnokszervezetet, az írásjegyeket, a pénzt és a mértékegységeket. Hogy letörje a konfuciánusok ellenállását, i. e. 213-ban elrendelte a nagy könyvégetést, majd több száz tudóst kivégeztetett. Nagyszabású építkezésekbe fogott, ő emeltette a mai Nagy Fal elődjét, hatalmas palotákat és síremléket építtetett magának.

i. e. 210-ben váratlanul meghalt, s trónja még zsarnokibb természetű, ám tehetségtelen fiára szállt. A birodalomban hamarosan elsöprő erejű felkeléssorozat tört ki, melynek eredményeképpen a -dinasztia i. e. 206-ban megbukott, és helyébe a Han-dinasztia lépett.

Bár a -dinasztia uralma rövid másfél évtizedes uralkodás után összeomlott, az Első Császár intézkedései óriási hatással voltak a későbbi kínai történelemre: az ő uralma alatt alakult ki a központosított császári birodalom, a tartományi rendszer, az egységes hivatalnokapparátus, és az egységes írásrendszer.

A állam felemelkedése

állam ( 秦國) az i. e. 10-9. században jött létre a -folyó völgyében, a mai és tartományok területén, s évszázadokig jelentéktelen, félbarbár terület maradt a kínai világ perifériáján. A központi fekvésű fejedelemségek sokáig nem ismerték el magukkal egyenrangú, „kínai” államnak. Tény, hogy a kínai területek perifériáján helyezkedett el, ám ez hosszú távon nagyban hozzájárult sikeréhez. Egyrészt nem kötötték azok a hagyományok, amelyek a központi területeken sokszor a fejlődés gátjává váltak. A „konfuciánus” – valójában már jóval Konfuciusz előtt ismert – erények, a „kötelességtudat” ( 義) és a „szertartásosság” (li 禮) béklyói, az örökletes kiváltságok rendszere, ha nem is voltak teljesen ismeretlenek ben, de nem váltak meghatározóvá. Így, mivel a fenti erényekre épülő örökletes arisztokrácia gyenge volt, nagyobb tér jutott az állam hatékony működéséhez elengedhetetlen központosításnak. Mivel a , a li és a többi hagyományos „erény” nem hatotta át a társadalmat, lehetővé vált, hogy e – szokásjog jellegű – normarendszerek helyett egységes, írott, az élet minden területére kiterjedő törvények szabjanak keretet a lakosok életének. Mindez persze kiváltotta a központi, „civilizált” fejedelemségek írástudóinak rosszallását, de megerősödéséhez nagyban hozzájárult.

Az ország földrajzi elhelyezkedése katonai szempontból igen előnyös volt. t minden oldalról hegyek és folyók vették körül, s amikor a hegységeken átkelőként szolgáló szorosokat sikerült elfoglalnia, szinte sebezhetetlen lett: ő maga a szorosokból bármikor támadást zúdíthatott a hegységek lábánál elterülő sík vidékekre, védekező harcok esetén viszont a szorosok elzárásával területét könnyedén megóvhatta a pusztítástól.

A periférikus helyzet következménye volt az is, hogy egyfolytában, évszázadokon át ki volt téve a barbárok (a forrásokban általában: 戎 barbárok) támadásainak. Míg a központi területeken a hegyekben élő törzsek ekkorra már nagymértékben beolvadtak a hanok közé, a hegyes-völgyes ben és környékén még számos vad népcsoport élt, amelyek folyamatosan fenyegették a letelepült földművelő népességet. beli 襄 már i. e. 771-770-ben hadjáratot folytatott a ok ellen, amikor azok megtámadták a királyt – ez utóbbi ekkor ismerte el t vazallus területnek, innentől datálható állam hivatalos történelme. I. e. 623-ban az egyik legnagyobb -beli fejedelem, Mu 穆 (uralkodott: i. e. 659-621) hatalmas győzelmet aratott a ok felett. A legjelentősebb -ellenes sikert i. e. 327-ben érte el az ország, ekkor – az időközben úgy tűnik, letelepült – „barbároknak” huszonöt fallal körülvett városát foglalták el. Nemsokára, 昭襄 király alatt (i. e. 306-251) hosszú falat épített a hunak 胡 nevezett barbárok ellen – ez volt talán az első lépés a későbbi nagy fal létrejöttéhez.

A barbár támadások okozta látszólagos hátrány előnyére vált: az évszázados harcokban a -beliek hozzászoktak az állandó háborúskodáshoz, és a kínai világ legtapasztaltabb, legkeményebb – és legkegyetlenebb – katonáivá váltak. A nomádok elleni, életre-halálra menő háborúkban nem lehetett alkalmazni a kínai államok közötti hadijogi normákat, a cél itt nem új adófizetők szerzése, hanem az ellenség megsemmisítése volt. ezáltal valódi katonaállammá vált, amelyben a hivatalnokapparátus és az egész állam fő célja a hadsereg utánpótlásának, felszerelésének és ellátásának biztosítása volt. Így ben jelentősebb kulturális értékek nemigen születtek, ugyanakkor a hadsereg idővel képes volt egyedül legyőzni az összes többi kínai államot. A barbárok közelségének tudható be egy haditechnikai újítás, a mozgékony lovasság alkalmazása is, amely vasfegyverekkel ellátva jóval hatékonyabb volt, mint a nehézkesebb harci szekerek.

végső győzelméhez a nagy fejedelmeken kívül egy olyan kivételes egyéniség is hozzájárult, mint a törvényhozó, aki reformjaival felkészítette t a végső összecsapásra.

győzelme

i. e. 326-ban – az ország történetében először – bemutatta a hagyományos la 臘 áldozatot, ezzel jelezve, hogy magát a kínai világ részének tartja. 318-ban nagy győzelmet aratott Han, 韓 趙, 魏, 燕 és 燕 felett, állítólag 82 ezer ellenséges katonát lemészárolva. 312-ben 楚 seregeit verte szét, a -beli áldozatok számát a győztestől származó források 80 ezerre tették. I. e. 293-ban Hant és t győzte le, 240 ezres veszteséget okozva, 274-ben felett diadalmaskodott, 150 ezer ellenséges katonát megölve. I. e. 260-ban 400 ezer katonáját, akik megadták magukat, a seregek – ígéretüket megszegve – lemészárolták. Ezek után már nem is keltett jelentősebb feltűnést, hogy i. e. 256-ban kiirtotta a hatalmát már rég elvesztett maradék -házat, s ezzel névlegesen is véget vetett a -dinasztia nyolcszáz éves uralmának.

A birodalomegyesítés feladatát végül az i. e. 246-ban trónra lépett , a későbbi hajtotta végre. , a kínai történelem egyik legnagyobb egyénisége, tizenhárom évesen, kalandos úton lett királya. I. e. 238-ban vált nagykorúvá, ekkor vette saját kezébe a kormányzást. Első dolga az volt, hogy udvarában leszámolt az egymással vetélkedő egyénekkel – így ért i. e. 235-ben szomorú véget az őt hatalomra juttató 呂不韋 (i. e. 291-235), a kereskedőből lett főember, akit a későbbi, igen elfogult konfuciánus hagyomány természetes apjának tartott. Nem várt jobb sors a legnagyobb legista filozófusra, re sem, aki i. e. 233-ban be látogatott. Őt nem sokkal az után, hogy a király személyesen fogadta, kivégezték – talán volt tanulótársa, 李斯 (i. e. 280-208) intrikái nyomán.

Hatalma megszilárdítása után kifelé fordult. i. e. 230-ban tehetséges hadvezérei lerohanták Hant, majd sorra a többi fejedelemséget. I. e. 221-ben az utolsó ellenfél megadta magát. Ezzel Kína – történelme során először – egy uralkodó alatt egyesült.

birodalma

thumb|500px| A fejedelemségek egyesítése után azonnal nekilátott, hogy az addig széttagolt területekből egységes, központosított birodalmat hozzon létre. Bár rövid uralkodása alatt kevés új intézményt alkotott, s a gyakorlatban a ben már évtizedek, évszázadok óta működő rendszert terjesztette ki az egész birodalomra, ezzel olyan forradalmi változásokat hozott a kínai világban, amilyenekre a 20. századig nem volt példa.

Új uralkodói cím Az egész általa ismert civilizált világot uraló kevésnek tartotta a uralkodók hagyományos címét, a „királyt” ( 王), ezért új méltóságot alkotott: magát nak, „fölséges uralkodónak” nevezte, ezt szokás „császárnak” fordítani. A cím elé odaillesztette a 始, „első” írásjegyet, s így lett a teljes neve , vagyis „ Első Császára”.

Közigazgatás, kormányzati rendszert Tanulva sorsából, javaslatára a meghódított területeket nem osztotta szét tábornokai, rokonai, miniszterei között, hanem a ben már eddig is működő közigazgatási rendszert kiterjesztve Kínát harminchat tartományra 郡 osztotta, ezek élére kormányzókat ( 郡守) és katonai parancsnokokat ( 郡尉) nevezett ki a polgári, illetve katonai ügyek intézésére. A kormányzókat és parancsnokokat a központi kormányzat nevezte ki, ennek tartoztak felelősséggel, és bármikor leválthatták őket. A tartományok több járásból 縣 álltak, ezeket a járásfőnökök igazgatták – ők tízezer portánál nagyobb járás esetén a ling 令, a kisebb járásokban pedig a 長 címet viselték. (Később a tartományok száma 48-ra emelkedett.)

A kormányzat felépítése

Kormányzati intézkedések A hagyomány szerint , az Első Császár egységesítette a pénzt, a mértékegységeket, a kocsitengelyeket és az írásjegyeket. (A kocsitengelyek egységesítése azt szolgálta, hogy a földutakon a kerekek által vájt nyompárban közlekedő szekerek akadálytalanul szállíthassák a híreket, a seregeket és az adógabonát.) A birodalom hivatalos írásává a ben addig is használatos úgynevezett „kispecsétírást” ( 小篆) tették meg. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez – igen bonyolult volta miatt – valószínűleg csak a hivatalos feliratok, ünnepélyesebb dokumentumok lejegyzésére szolgálhatott, a kevésbé fontos iratokat egyszerűbb, „kancellár” írással ( 隸書) írták.

A társadalom átalakítása igyekezett teljesen megbolygatni és átalakítani az addigi társadalmi rendet, felszámolni az örökletes arisztokrácia, a helyi kiskirályok uralmát. Az ellenállás letörése érdekében elrendelte, hogy bizonyos gyakorlati hasznú – jóslással, orvoslással vagy földműveléssel foglalkozó – írások kivételével minden könyvet égessenek el, kivéve a császári könyvtár állományában lévő műveket. A veszélyesnek tartott 460 konfuciánus írástudót élve elásatta.

Törvényhozás, jogrend thumb|500px|A nál előkerült, a törvényeket tartalmazó bambuszcsíkok. A -dinasztia törvénykezéséről és jogrendjéről 1975-ig csak A történetíró feljegyzéseiben és a Han-dinasztia hivatalos történeti művének, a ban található szórványos utalásokból alkothattak némi képet a szakértő tudósok. 1975 decemberében a tartományban található 睡虎地 térségében egy -kori sírra bukkantak, amelyből 1100 darab igen jó állapotban megmaradt, írott szöveget tartalmazó bambuszcsík került elő. A szövegek állam és a -dinasztia törvényeit tartalmazzák, amelyek i. e. 307. és i. e. 217. közötti években voltak érvényben. A páratlan leletnek köszönhetően mára részleteiben is rekonstruálhatóvá vált a -dinasztia jogrendszere beleértve azokat a büntetőtörvényeket is, amelyek miatt politikáját az utókor hírhedten drákóinak tartotta.

Az iratokat elemző szakértők megállapították, hogy nem is a törvények szigorúsága volt jellemző, sokkal inkább azok aprólékossága. Különböző fokozatú kényszermunkára ítéltek gabonafejadagjától kezdve a hivatali kocsik kerekének zsírozásához használt kenőanyag mennyiségén át a halottszemle során lefolytatandó procedúráig. Kiderült, hogy Qin nemcsak a lakosságnak, hanem saját hivatalnokainak is minden lépését szabályozta.

A -dinasztia alatt alkalmazták először a „kollektív felelősség” rendszerét. Ez egyrészt a családra vonatkozott: ha valaki elkövetett egy bűnt, akkor családtagjait is megbüntették. Emellett az embereket 5–10 családonként mesterséges csoportokba osztották. Ha valaki egy ilyen csoporton belül megszegte a törvényt, akkor a csoport többi tagját is felelősségre vonták – hacsak nem jelentették az esetet időben a hatóságnak.