Allan-Roméo Nyom (Neuilly-sur-Seine, 1988. május 10. –) kameruni válogatott labdarúgó, a Getafe játékosa, posztja szerint jobbhátvéd.Oficial: Nyom firma por el Leganés después de liberarse del Getafe
Pályafutása Klubcsapatokban Neuilly-sur-Seine-ben született, Franciaországban. A Nancy utánpótlás csapataiban nevelkedett. A 2008–09-es szezonban az Arles-Avignon színeiben mutatkozott be. 2009-ben Olaszországba szerződött az Udinesébe, ahol hat éven keresztül volt hivatalosan a klub játékosa, azonban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, mert végig kölcsönben szerepelt a spanyol Granadában. 2015-ben Angliába igazolt a Watfordba, ahol egy évig szerepelt. 2016 és 2019 között a West Bromwich Albionban játszott, annyi kivétellel, hogy a 2018–19-es idényben kölcsönadták a spanyol Leganésnek. 2019 és 2022 között a Getafe csapatát erősítette. 2022. január 28-án visszatért a Leganésbe. A 2023–24-es szezonra is maradt a klubnál, majd a szezon végén megnyerték a másodosztályt, így feljutottak az élvonalba.Miramón, Nyom, Undabarrena y Portillo ya no son jugadores del Lega A feljutás ellenére nem újította a klub meg a szerződését, így egy ideig szabadúszó volt. 2024. október 8-án visszatért korábbi klubjához, a Getafe csapatához a a szezon végéig.Allan Romeo Nyom vuelve al Getafe C.F.
A válogatottban A kameruni válogatottban 2011. november 11-én mutatkozott be egy Szudán ellen 3–1-re megnyert barátságos mérkőzésen. Részt vett a 2014-es világbajnokságon.
Sikerei, díjai Granada Segunda División B: 2009–10
Leganés Segunda División: 2023–24
Jegyzetek
Források
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Kameruni labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Arles-Avignon labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:A Granada labdarúgói Kategória:A Watford labdarúgói Kategória:A West Bromwich labdarúgói Kategória:A CD Leganés labdarúgói Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek