Fogalma Az aktív közösségi művelődést és a kulturális javak, szolgáltatások közvetítését végzi. Az egyének és közösségek művelődési aktivitását felkeltő, segítő feltétel és tevékenységrendszer, amely lehetőséget nyújt az önművelésre, a civil önszerveződésre, a közösségi művelődésre, az egész életen át tartó és az élet minden dimenziójára kiterjedő művelődésre. Ön- és társadalomfejlesztő tevékenységrendszer, amelyben a művelődésszervezés, felnőttoktatás, kultúraközvetítés végső célja és tartalma az életminőség javítása és a humán erőforrás fejlesztése. A múltban és a jelenben létrehozott művelődési értékek a lakosság tömegeinek birtokába kerülnek, az életmód szerves részévé válnak; az elsajátítási folyamat alapvetően aktív, alkotó és közösségi tartalmú. A települési önkormányzat a helyi társadalom művelődési érdekeinek és kulturális szükségleteinek figyelembevételével a helyi lehetőségek, sajátosságok alapján rendeletben határozza meg a közművelődési feladatokat és annak ellátói körét. A feladatellátás finanszírozásához a település lakosságszáma alapján számított állami támogatást, illetve a települési önkormányzat helyi adóbevételeit használhatja fel, a résztvevők befizetései, illetve pályázati finanszírozás elnyerése mellett. A feladatellátást a közművelődési statisztikai adatszolgáltatás teszi mérhetővé, a közművelődési szakfelügyelet ellenőrzi a törvényi kötelezettségek (állami normatíva felhasználása, foglalkoztatottak képesítési követelményeinek betartását, a pályázati források jogszerű és hatékony felhasználását) betartását, a közművelődés minőségirányítási rendszere auditálja a feladatellátás minőségét, a területi közművelődési szakmai szolgáltató szervezetek (Nemzeti Művelődési Intézet, Budapesti Művelődési Központ) támogatják a feladatellátás szakmai tartalmát.
Feladatrendszere
Az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása. Az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási, felnőttoktatási lehetőségek, népfőiskolák megteremtése.
A település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása. A helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének, érdekérvényesítésének segítése.
A szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása.
Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismertetése, a megértés, a befogadás elősegítése, az ünnepek kultúrájának gondozása. A különböző kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése.
A múzeumi közművelődési koncepció
A muzeális intézmények is ellátnak közművelődési feladatokat. A múzeumi közművelődési koncepció a múzeum tudományos koncepciójára épül. A közművelődési koncepció tartalmazza a múzeum gyűjteményeire, állandó és időszaki kiállításaira épített, a különböző célcsoportoknak szánt különféle szakmai, oktatási és szabadidős programtípusokat (múzeumpedagógiai tevékenység, rendezvényszervezés, közönségszolgálat, közönségkapcsolat stb.)
Kormányzati irányítása Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság https://2010-2014.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/felelossegi-teruletek/kozmuvelodes
A közművelődési intézmények típusai A közművelődési intézmény gyűjtőfogalom, amelynek pontos tartalmát Magyarországon a közművelődési törvény (1997. évi CXL. törvény) határozza meg.
A fogalom alá a következő intézménytípusok tartoznak: művelődési ház: a helyi közösségi művelődést szervező, legalább három közművelődési alapszolgáltatást biztosító közművelődési intézmény. Tevékenysége településrészre, kerületre, egy településre vagy több községre terjed ki.1997. évi CXL. törvény 78. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „művelődési ház”, a „közösségi ház” vagy a „faluház” kifejezés valamelyikének.1997. évi CXL. törvény 78. § (3) bek. művelődési központ a helyi közösségi művelődést szervező, legalább öt közművelődési alapszolgáltatást biztosító közművelődési intézmény. Tevékenysége településrészre, kerületre, egy településre, több egymással határos településre vagy egy járásra terjed ki.1997. évi CXL. törvény 78/A. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „művelődési központ” kifejezésnek.1997. évi CXL. törvény 78/A. § (3) bek. kulturális központ a közművelődési alapszolgáltatások teljes körét biztosító közművelődési intézmény. Tevékenysége feladatai települési, kerületi szintű biztosítása mellett több egymással határos járásra, egy vármegyére vagy több egymással határos vármegyére terjed ki.1997. évi CXL. törvény 78/B. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „kulturális központ” vagy az „agóra” kifejezés valamelyikének.1997. évi CXL. törvény 78/B. § (3) bek. többfunkciós közművelődési intézményolyan közös igazgatású művelődési ház, művelődési központ vagy kulturális központ, amely a közművelődési alapszolgáltatások biztosítása mellett tevékenységének területén médiaszolgáltatási, sajtótermék-kiadási, turisztikai információ-szolgáltató feladatokat is ellát.1997. évi CXL. törvény 78/C. § (1) bek. Eelnevezésében működési formájától függően szerepelnie kell a „művelődési ház”, a „művelődési központ” vagy a „kulturális központ” kifejezés valamelyikének.1997. évi CXL. törvény 78/C. § (2) bek. népfőiskola olyan nyitott tanulási, képzési közművelődési intézmény (művelődési ház, művelődési központ vagy kulturális központ), amelynek elsődleges tevékenysége az egész életre kiterjedő tanulás feltételeinek biztosítása, különösen a felnőtt korosztály számára szakmai képzések szervezése.1997. évi CXL. törvény 78/D. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „népfőiskola” kifejezésnek.1997. évi CXL. törvény 78/D. § (2) bek. népi kézműves alkotóház a tárgyalkotó népművészeti tevékenység színteréül szolgáló, jogi személyiséggel rendelkező közművelődési intézmény, amely a magyarországi hagyományos magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar népi kultúrának, hagyományoknak továbbéltetésével, komplex bemutatásával, oktatásával és megújításával kapcsolatos feladatokat lát el.1997. évi CXL. törvény 78/E. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „népi kézműves alkotóház”, a „népi kézműves műhelygaléria” vagy a „népi kézműves nyitott műhely” kifejezés valamelyikének.1997. évi CXL. törvény 78/E. § (3) bek. gyermek- illetve ifjúsági ház olyan művelődési ház vagy művelődési központ, amelyben a különböző közművelődési alapszolgáltatások címzettje, az intézmény elsődleges használója a gyermek és az ifjúsági korosztály valamely csoportja vagy csoportjai.1997. évi CXL. törvény 78/F. § (1) bek. Elnevezésében szerepelnie kell a „gyermekház”, az „ifjúsági ház” vagy a „gyermek- és ifjúsági ház” kifejezés valamelyikének.1997. évi CXL. törvény 78/F. § (3) bek. szabadidőközpont olyan művelődési ház, művelődési központ vagy kulturális központ, amely a közművelődési alapszolgáltatások biztosítása mellett a szellemi és a fizikai rekreációval kapcsolatos tevékenységet végez, és az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik.1997. évi CXL. törvény 78/G. § (1) bek. A szabadidőközpont elnevezésében működési formájától függően szerepelnie kell a „művelődési központ”, a „szabadidőközpont” vagy a „művelődési- és szabadidőközpont” kifejezés valamelyikének.
A közművelődést érintő honlapok
Közművelődési fogalomtár http://www.erikanet.hu/system/adatbazis_fajl.php?fajl_id=92943&meret=5
Kulturális statisztikai rendszer http://kultstat.emmi.gov.hu/
A közművelődés minőségirányítási rendszere http://www.nmi.hu/hu/Szakmai/Targyevi-felhivas
Budapesti Művelődési Központ
Nemzeti Művelődési Intézet http://www.nmi.hu
Jegyzetek
Források 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről
További információk
Kategória:Kultúra