Granit Xhaka (Bázel, 1992. szeptember 27. –) albán származású svájci válogatott labdarúgó, a Sunderland középpályása.
Pályafutása Kezdetek, Basel Xhaka 4 évesen kezdett először focizni a svájci FC Concordia Basel csapatában. 2003-ban csapatot váltott és az FC Basel korosztályos csapataiban kezdett futballozni. Három évvel később már a svájci U-21-es válogatottban szerepelt. A 2010–11-es szezontól Xhaka bemutatkozott a Basel felnőtt csapatában. Első meccsét 2010. június 28-án játszotta a DVSC elleni Bajnokok-Ligája selejtezőn. A meccsen 2–0-ra győzött csapata, és mind a két gólt Xhaka szerezte. Az első gólját a svájci bajnokságban 2011. május 5-én szerezte az FC Thun ellen. Xhaka a Basellel kétszer lett bajnok és egyszer kupagyőztes.
Borussia Mönchengladbach A 2012–2013-as szezonra a német Borussia Mönchengladbach leigazolta Xhakát, amellyel 5 éves szerződést kötött. Új csapatában először 2012 augusztus 18-án játszott a német kupában az Alemania Aachen csapata ellen. Egy héttel később a bajnokságban is bemutatkozhatott a Hoffenheim elleni mérkőzésen melyen 2–1-re nyertek. A következő hónapban megszerezte első gólját is a bajnokságban.
Arsenal 2016. május 25-én az Arsenal bejelentette, hogy megegyezett Xhakával, és a svájci a következő szezontól náluk folytatja karrierjét. Új csapatával 2021. júniusáig írt alá, ahol a 29-es mezszámot kapta. Első bajnokija a 4-3-as vereséggel záródó Liverpool elleni meccs volt.
Bayer Leverkusen 2023. július 6-án ötéves szerződést kötött a Bayer Leverkusen csapatával.Bundesliga: szerződtette az Arsenal svájci középpályását a Leverkusen – hivatalos
Sunderland 2025. július 30-án hároméves szerződést kötött a Sunderland csapatával.
Statisztika Klub 2023. május 28-án lett frissítve
Klub SzezonLigaKupaLigakupa Nemzetközi kupaEgyéb Összesen BajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokBasel2010–2011Super League19120–512622011–201223040–80350Összesen 42160–131612Borussia Mönchengladbach2012–13Bundesliga22120–903312013–201428010––2902014–201530230–934252015–201628330–50363összesen108690–2331409Arsenal2016–2017Premier League322502171004642017–2018381003161104832018–2019294101090004042019–20311600040004112020–213112010100104512020–212710030–3012022–23377201072—479Összesen 225171601124342029723Bayer Leverkusen2023–24Bundesliga16030—40—230Összesen 16030004000230Összesen391243301128382052034
Válogatottban ÉvekPályára lépésekGólok20116120129220138120141012015612016110201792201813220191022020702021902022130202341Összesen11513
Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gólja Végeredmény Kiírás 1. 2011. november 15. Stade Josy Barthel, Luxembourg, Luxemburg 1–0 4–2 Barátságos mérkőzés 2. 2012. augusztus 15. Gradski stadion u Poljudu, Split, Horvátország 1–0 1–0 3. 2012. szeptember 7. Stožice Stadion, Ljubljana, Szlovénia 1–0 2–0 2014-es VB-selejtező 4. 2013. október 15. Stade de Suisse, Bern, Svájc 1–0 1–0 5. 2014. június 20. Arena Fonte Nova, Salvador da Bahia, Brazília 2–5 2–5 2014-es VB 6. 2015. március 27. Swissporarena, Luzern, Svájc 2–0 3–0 2016-os EB-selejtező 7. 2017. június 9. Tórsvøllur Stadion, Tórshavn, Feröer 1–0 2–0 2018-as VB-selejtező 8. 2017. október 7. St. Jakob-Park, Bázel, Svájc 1–0 5–2 9. 2018. március 27. Swissporarena, Luzern, Svájc 2–0 6–0 Barátságos mérkőzés 10. 2018. június 22. Kalinyingrád Stadion, Kalinyingrád, Oroszország 1–1 2–1 2018-as VB 11. 2019. március 26. St. Jakob-Park, Bázel, Svájc 2–0 3–3 2020-as EB-selejtező 12. 2019. november 18. Victoria Stadion, Gibraltár 6–16–1 13. 2023. március 25. Karađorđe Stadion, Újvidék, Szerbia 4–0 5–0 2024-es EB-selejtező
Sikerei, díjai Basel Svájci bajnok: 2010–11, 2011–12 Svájci kupagyőztes: 2011 Uhren-kupa győztes: 2011 Arsenal FA-kupa: 2017, 2020 Angol Szuperkupa: 2017, 2020 Bayer 04 Leverkusen Német bajnok: 2023–24 Német kupa: 2023–24 Német Szuperkupa: 2024
Svájci U17 U17-es világbajnok (1): 2009
Svájc U21 U21-es Európa-bajnoki döntős (1): 2011
Jegyzetek
Források
Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Bázeliek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Az FC Basel labdarúgói Kategória:A Borussia Mönchengladbach labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek