Az Atelier szerepvideójáték-sorozat, melyet a Gust fejleszt 1997 óta, elsősorban a PlayStation konzolcsalád asztali tagjaira, bár a játékokból hordozható változat is készült különböző kézikonzolokra és mobiltelefonos platformokra. A sorozat két játékát átportolták Sega Saturn és Dreamcast konzolokra, illetve Windows alapú személyi számítógépekre. A sorozat kezdeti játékai elsősorban csak Japánban jelentek meg, azonban a 2004-es Atelier Iris: Eternal Mana óta a sorozat összes főjátékát, illetve azok feljavított átiratainak nagy részét nyugaton is kiadták. A játéksorozat alapkoncepciójául az „atelier”, azaz egy művész műhelyének definíciója szolgál; erősen az alkímia művészete körül forog, és megköveteli a játékostól, hogy különböző tárgyakat kutasson fel és gyűjtsön össze, hogy ezek kombinálásával jobb tárgyakat hozzon létre, amelyek segítségével továbbhaladhat a játékban. A sorozat alapján négy mangaadaptáció is készült Ocsi Josihiko, illetve Abeno Csako tollából, valamint egy animeadaptáció is a Studio Gokumi gyártásában.
Visszatérő elemek Az Atelier sorozat az alkímia használata köré épül fel. A játékosok a játék főszereplőjét irányítják annak világát bejárva az alkímia receptekben leírt tárgyak után kutatva, melyekkel új tárgyakat, köztük főzési összetevőket, gyógyítótárgyakat, eszközöket, fegyvereket, páncélokat vagy kiegészítőket készíthetnek. A szintetizált tárgyakra gyakran szükség van az erősebb vagy hatékonyabb tárgyak alkímián keresztüli megalkotásához. A sorozat több játéka lehetőséget biztosít arra, hogy a recept egyik alkotóelemének tulajdonságait megörökölhessék a szintetizált elemek. A receptek gyakran megengedik az alkotóelemek helyettesítését más tárgyakkal, ami a szintetizált tárgy jobb tulajdonságaihoz vagy akár teljesen új receptek felfedezéséhez is vezethet.
A sorozat játékaiban általában körökre osztott harcrendszer van, amelyben az alkímiával előállított tárgyak is szerepet játszanak, amelyek vagy megnövelik a szereplők képességeit, vagy egyszerűen támadó, védekező vagy támogatótárgyként lehet őket felhasználni.
A sorozat játékainak története könnyed és humoros, a konfliktus gyakran más forrásból ered, mint a főgonosz és a játékos szereplők nagy csapatával járhatja be a világot. A sorozat legtöbb játékban a játékosnak egy megadott játékbeli időintervallumon belül kell teljesítenie egy vagy több főküldetést vagy egyéb kisebb feladatokat, így például tárgyak összegyűjtését. A barangolás vagy a szintetizálás időt vesznek el, a játék főfeladatinak időn belüli teljesítésének elmulasztása a játék hirtelen végéhez vagy a rossz megnyeréséhez vezethet.
Játékok Az Atelier sorozatban huszonkettő főjáték van, melyek nyolc alsorozatra vannak felbontva. Három játék van a Salburg, kettő a Gramnad, három az Iris, kettő a Mana Khemia, négy az Arland, három a Dusk, három a Mysterious és kettő a Secret alsorozatban.
Cím (kódnév) Sorozat Platform Japán Észak-Amerika Európa Ausztrália Salburg PlayStation 1997-05-23 — — — PlayStation 1998-12-17 — — — PlayStation 2 2001-06-21 — — — Gramnad PlayStation 2 2002-06-27 — — — PlayStation 2 2003-06-26 — — — Iris PlayStation 2 2004-05-27 2005-06-28 2006-03-17 2006-03-23 PlayStation 2 2005-05-26 2006-04-26 2006-09-29 2006-10-12 PlayStation 2 2006-06-29 2007-05-29 2007-08-03 2006-07-26 Mana Khemia PlayStation 2 2007-06-21 2008-04-01 2009-03-27 — PlayStation 2 2008-05-29 2009-08-25 — — Arland PlayStation 3 2009-06-25 2010-09-28 2010-10-22 2010-10-28 PlayStation 3 2010-06-24 2011-09-27 2011-09-30 2011-10-06 PlayStation 3 2011-06-23 2012-05-29 2012-05-25 2012-05-31 Dusk PlayStation 3 2012-06-28 2013-03-05 2013-03-08 2013-03-07 PlayStation 3 2013-06-27 2014-03-11 2014-03-07 2014-03-06 PlayStation 3 2014-07-17 2015-03-10 2015-03-13 2015-03-12 Mysterious PS3 , PS4, PSVita, Windows 2015-11-19 2016-06-07 2016-06-10 2016-06-10 PS4, PSVita, Windows 2016-11-02 2017-03-07 2017-03-10 2017-03-10 PS4, PSVita , Switch, Windows 2017-12-21 2018-03-27 2018-03-30 2018-03-30 Arland PS4, Switch, Windows 2019-03-20 2019-05-21 2019-05-24 2019-05-24 Secret PS4, Switch, Windows 2019-09-26 2019-10-29 2019-11-01 2019-11-01 PS4, PS5, Switch, Windows 2020-12-03 2021-01-26 2021-01-29 2021-01-29
Mellékjátékok A főjátékok mellett számos mellékjáték, így a „kézieszköz-sorozat” (DS) alsorozat három tagja is megjelent a sorozatban.
Cím (kódnév) Sorozat Platform Japán Észak-Amerika Európa Ausztrália Salburg Game Boy Color 2000-01-08 — — — Game Boy Color 2000-01-08 — — — WonderSwan Color 2001-10-25 — — — PlayStation 2 2001-12-20 — — — Game Boy Advance 2003-01-24 — — — i 2003-03-10 — — — EZ 2006-11-02 — — EZ 2006-11-02 — — Iris i, S! 2006-12-01 — — — DS Nintendo DS 2007-04-19 — — — Nintendo DS 2009-03-12 2009-10-27 — — Nintendo DS 2009-12-22 — — — Salburg GREE 2012-02-02 — — — PlayStation Portable 2012-04-12 — — — Android, iOS 2014-10-17 — — — Android, iOS 2018-10-03 2021 2021 2021 PS4, PSVita , Switch, Windows 2019-01-31 2019-03-26 2019-03-29 2019-03-29
Felújított változatok és átiratok A sorozat több tagját is újrakészítették vagy átportolták, elsősorban hordozható eszközökre.
Cím Sorozat Platform Japán Észak-Amerika Európa Ausztrália Salburg Sega Saturn 1997-12-11 — — — PlayStation 1998-06-04 — — — Windows 95 2000-04-28 — — — Windows 95 2000-04-28 — — — Dreamcast 2001-11-15 — — — PlayStation 2 2002-04-04 — — — i 2003-12-15 — — — au BREW — — — au BREW — — — au BREW — — — EZ 2004-06-03 — — — PlayStation 2 2005-10-27 — — — Vodafone Live! 2006-04-03 — — — S! 2006-06-03 — — — S! 2007-03-01 — — S! 2007-04- — — — PlayStation Network 2007-12-26 — — — PlayStation Network 2008-03-21 — — — Mana Khemia PlayStation Portable 2008-09-25 2009-03-10 2009-03-27 — PlayStation Portable 2009-10-01 — — — Gramnad PlayStation Portable 2010-04-08 — — — PlayStation Portable 2011-02-03 — — — Arland PlayStation Vita 2012-11-29 2013-04-16 2013-04-17 2013-04-17 PlayStation Vita 2013-03-20 2013-10-01 2013-10-02 2010-10-02 PlayStation Vita, PlayStation 3 2013-11-21 2014-06-22 2014-06-30 2014-06-30 Dusk PlayStation Vita 2014-03-27 2015-02-10 2015-02-11 2015-02-11 PlayStation Vita 2015-01-22 2016-01-19 2015-01-20 2016-01-20 Arland Nintendo 3DS 2015-06-04 — — — Dusk PlayStation Vita 2016-03-03 2017-01-17 2017-01-20 2017-01-20 Salburg Android, iOS 2018-02-28 — — — Arland PS4SwitchWindows 2018-09-20 2018-12-04 2018-12-04 2018-12-04 Dusk PS4SwitchWindows 2019-12-25 2020-01-14 2020-01-14 2020-01-14 Mysterious PS4SwitchWindows 2021-04-22 2021-04-22 2021-04-22 2021-04-22
Egyebek Marlone (Marie no Atelier), Liliane Vehlendorf, Rozeluxe Meitzen, Whim és Rewrich Wallach (Mana Khemia 2) szerepel a 2008-ban megjelent Cross Edge című videójátékban. Viorate Platane (Viorate no Atelier) szerepel a 2009-ben megjelent Trinity Universe című videójátékban. A 2010-ben megjelent Hyperdimension Neptunia című videójátékban és folytatásában, a 2011-ben megjelent Hyperdimension Neptunia Mk2-ben a Gust nevű szereplő legtöbb képessége az Atelier-sorozatra tesz utalást, alattuk számos Atelier-szereplő megjelenik. Gust egyik kosztümje hasonlít egy több Atelier-játékban is látható ruhadarabra, illetve elmondása szerint Salburgból, az első három Atelier-játék helyszínéről származik. Mindezek mellett hobbija, hogy furcsa alapanyagokból készít tárgyakat, ezzel is utalva az Atelier sorozat alkímiaközpontúságára. A 2012-ben indult My Gamecity Card Collection című böngészős gyűjtögetős kártyajátékban 2015 januárjáig több, mint 170 Atelier-szereplőt mintázó kártya volt az Arland- és a Dusk-játékok alapján. A 2013-ban megjelent Kaku-szan-szei Million Arthur című videójátékban számos Atelier Rorona-szereplő feltűnt, így Astrid Zexis, Rorolina Frixell, Cordelia von Feuerbach, Lionela Heinze vagy Pamela Ibis, de az Atelier-játékok egyik hétköznapi lényei, a punik is megjelentek a játékban. Sterkenburg Cranach (Atelier Meruru) játszható szereplőként jelenik meg a 2013-ban kiadott Warriors Orochi 3 Ultimate című videójátékban. A 2013-ban megjelent Dynasty Warriors 8: Xtreme Legends című videójátékban Vang Jüncsi egyik választható ruházata Rorolina Frixellét (Atelier Rorona) mintázza. A 2014-ben megjelent Deception IV: Blood Ties című videójáték egyik választható ruházata Totooria Helmoldét (Atelier Totori) mintázza. A Chain Chronicle című szerepjáték 2014 szeptemberi frissítésében választható szereplőként bekerült Ayesha Altugle (Atelier Ayesha), Escha Malier, Logix Fiscario és Awin Sidelet (Atelier Escha & Logy), Shallistera Argo és Shallotte Elminus (Atelier Shallie), valamint Wilbell voll Erslied (Dusk alsorozat), akiket 2015 októberében Rorolina Frixell és Cordelia von Feuerbach (Atelier Rorona), Merurulince Rede Arls, Keina Swaya és Sterkenburg Cranach (Atelier Meruru), illetve Totooria Helmold és Mimi Houllier von Schwarzlang (Atelier Totori) követett. A 2017-ben megjelent Warriors All-Stars című hack and slash játékban játszható szereplőként kapott helyet Sophie Neuenmuller és Plachta (Atelier Sophie). Az Everybody’s Golf című golfjátékban 2018. április 19. és 2018. május 17. között Lydie Malen és Suelle Malen (Atelier Lydie & Suelle) ruházatát mintázó ruhadarabok voltak elérhetőek. A 2020-ban megjelent Romance of the Three Kingdoms XIV című körökre osztott stratégiai játékban választható szereplőportéként kapott helyet Reisalin Stout, Lent Marslink, Tao Mongarten, Klaudia Valentz, Empel Vollmer és Lila Decyrus (Atelier Ryza). A 2020-ban megjelent Fairy Tail című szerepjátékban Lucy Heartfilia egyik választható ruházata Reisalin Stoutét (Atelier Ryza) mintázza.
Anime- és mangaadaptációk A sorozat alapján három mangasorozatot is írt Ocsi Josihiko; az első az öt kötetbe összegyűjtött Marie to Elie Atelier: Salburg no renkindzsucusi, melyet az Enterbrain jelentetett meg Japánban, az Egmont Németországban, a Ki-oon Franciaországban és a Tokyopop az Egyesült Államokban. A sorozatot később újraszerkesztették és 2007. július 25-én két tankóbon kötetbe gyűjtve újra megjelentették. A mangát 2007-ben Marie to Elie Atelier: Salburg no renkindzsucusi Second Season címmel folytatták tovább, 2018 februárjáig nyolc kötet jelent meg belőle. 2005-ben Viorate no Atelier: Kiterecu muraokosi címmel egy one shot mangát is megjelentett az Enterbrain.
2014 márciusában az ASCII Media Works kiadásában jelent meg Abeno Csako Escha & Logy no Atelier: Taszogare no szora no renkindzsucusi című mangája, melyből 2015 januárjáig két kötet jelent meg. A sorozatban átdolgozták a játék történetét, hogy a mellékszereplők nagyobb hangsúlyt kaphassanak. Az Atelier Escha & Logyból a Studio Gokumi egy tizenkét részes animeadaptációt is készített Ivaszaki Josikai rendezésében, amit a Tokyo MX televízióadó tűzött műsorára 2014. április 10-e és 2014. június 26-a között.
A Súkan Famicú 2020. szeptember 17-én megjelent lapszámában Ryza no Atelier: Tokojami no dzsoó to himicu no kakurega címmel Riicsu mangasorozatot indított.https://www.famitsu.com/news/202009/15205662.html
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk A Gust weboldala Arland-portál
Kategória:Videójáték-sorozatok Kategória:Animék Kategória:Mangák