Karel Liebscher (Prága, 1851. február 24. – Prága, 1906. április 20.) cseh tájképfestő, illusztrátor, a történelmi képeket alkotó Adolf Liebscher testvére.
Életpályája Már korán kiderült, hogy van tehetsége a festészethez, de akkoriban úgy gondolta, hogy ebből nem lehet megélni. Így mérnöki diplomát szerzett, és az Építészeti Hivatalban segédként helyezkedett el. Röviddel később azonban (valószínűleg a túlzott koffeinfogyasztás következményeként) idegrendszeri problémák léptek fel nála, így nyugalomra és csendre volt szüksége.Sdružení Liebscher: Biography Graefenbergi, tábori és letiny-I tartózkodásai alatt a természetet tanulmányozta, és nekiállt festeni. Az első képei 1879-ben jelentek meg. 1883-ban felvették a Bécsi Szépművészeti Egyetemre, ahol Eduard Peithner von Lichtenfelsszel együtt tanult.
Az első, testvérével közös kiállítását 1885-ben Prágában rendezték meg, A festmények főbb témái hegyek, cseh épületek és tájak voltak. Később elutazott Boszniába is, és a Földközi-tenger partját is megörökítette. Több képe újságokban, könyvekben is megjelent. Folyóirataiban felhasználta például Jan Otto.
Néhány műve
Jegyzetek
Források Weitenweber, Vilém; Karel Liebscher in Zlatá Praha (Golden Prague), May 1885, Issue 19, p. 258 Liebscher, Karel; Zlatá Praha April 1906, Issue 29 pg. 337 Xaver Harlas, František; April 1906, Issue 29 pg. 347 Karel Liebscher in Zlatá Praha
További információk Landscape paintings by Liebscher Galerie Národní List of works relating to Liebscher at the National Library of the Czech Republic
Kategória:1851-ben született személyek Kategória:1906-ban elhunyt személyek Kategória:Cseh festők Kategória:Prágaiak Kategória:Tájképfestők