jobbra|bélyegkép|263px|Goldoni szobra Firenzében bélyegkép|263px|Goldoni szobra Velencében Carlo Osvaldo Goldoni (Velence, 1707. február 25. – Párizs, 1793. február 6.) olasz komédiaíró, szövegíró, dramaturg és ügyvéd.

Élete Polgári családban született. Apja orvos volt és polgári foglalkozást szeretett volna fiának. Tanulmányait Riminiben, majd Perugiában végezte, de 1721-ben vándorszínésznek állva megszökött. 1725-ben már joghallgató Paviában, de a város hölgyeiről szatirikus hangú verset írt, ezért kicsapták és még Paviát is el kellett hagynia. Jogi tanulmányait Udine, Chioggia, Modena és Feltre városokban folytatta. Végül Padovában végzett. 1731 után ügyvédként dolgozott Velencében, Milánóban, Genovában és Pisában.

1747 után végleg az irodalom mellett döntött, és Girolamo Medebach színtársulatához csatlakozott Velencében. 1748–53 között a Medebach vezette Sant'Angelo Színház írójaként dolgozott. Ellenfelei akkoriban Pietro Chiari és Carlo Gozzi voltak. 1753–1762 között a Francesco Vendramin-féle San Luca Színház társulatának írt.

1762-ben Párizsba utazott, hogy ellenfeleit kikerülje, és a Párizsi Olasz Színház művészeti vezetője lett. Az 1770-es években XV. Lajos leánytestvérének olasztanára volt. A király 1780-tól évjáradékot adott neki, amit 1792-ben a Forradalom Törvényhozó Gyűlése elvett tőle, s csak halála után egy nappal adta vissza a Konvent. 1793. február 6-án hunyt el Párizsban, két héttel 86. születésnapja előtt.

Jelentősége, újításai Jelenlegi ismereteink szerint 120 színművet írt, életműve maga is terjedelmes. Irodalomszakértők szerint „Céltudatosan valósította meg vezéreszméjét, az olasz komédia megreformálását”. Két műve és komédiái előszava adják meg irodalmi programját: Emlékiratai (Mémoires) 1787, A komikus színház (Il teatro comico) 1750 és Előszavak (1761–78). A komédia megújítója, Vivaldi és Galuppi librettóival a zenés komédiát európai szintre emeli. Velencében kialakítja a vígjáték polgári, realisztikus szemléletmódját, színházi reformját, megalkotja a polgári vígjátékot mint műfajt. A színház nyelvének megújítása: ügyel a művészien kidolgozott szövegre, szakít az ún. „fentebb stílussal”, és hőseit nyelvhasználatukkal is jellemzi. Tisztán velencei dialektusban is írt néhány darabot. A szereplők jellemrajzának újjászületése: az állandó típusokat a tipikus figurák váltják fel. Gyakorlata: „Színműveim alkotása közben mindössze arra törekedtem, hogy ne hamisítsam meg a természetet.” Nevetségessé teszi az emberi gyarló tulajdonságokat: a kicsinyességet, a nőgyűlöletet, a pletykát, de hisz az ember nevelhetőségében. Tartalmi és dramaturgiai változtatásai: A színpadi látványosság, hagyományos figurák mellett főhőseit egyénivé, valóságossá tette, műveit társadalmi tartalommal látta el. A színpadon eltűnt a színészek addig viselt álarca.

Művei Goldoni a termékeny komédiaírók közé sorolható, összesen 120 műve ismert. Néhány alkotása, jelentősebb komédiája:

Arlecchino, két úr szolgája (Arlecchino, servitore di due padroni), 1745 A kávéház (La bottega del caffé), 1750 A fogadósnő vagy Mirandolina (La locandiera), 1753

Magyarul J. G. Laudes: A' tettetett beteg kisaszony, vagy A' derék orvos. Vígjáték; Carlo Goldoni alapján, ford. Seelmann Károly; Hochmeister, Kolozsvár–Nagyszeben, 1795 Goldoni Károly: A hazug. Vígjáték; ford. Radó Antal; Franklin, Bp., 1882 (Olcsó könyvtár) Goldoni Károly: A jótékony zsémbes. Vígjáték; ford., bev. Radó Antal; Franklin, Bp., 1892 (Olcsó könyvtár) Ermanno Ferrari Wolf: A kiváncsi nők. Zenés vígjáték; szöv. Goldoni Károly után Sugana Luigi, ford. Vidor Dezső; Operaház, Bp., 1906 Ermanno Wolf-Ferrari: A négy házsártos. Vígopera; szöv. Goldoni után G. Pizzolato, ford. Lányi Viktor; Bárd, Bp., 1928 (Operaházi könyvtár) Cesare Vico Lodovici: A kerék. Színjáték; ford. Lánczy Margit / Carlo Goldoni: A legyező. Vígjáték; ford. Rinzo Ave [Wildmar Antal]; Globus Ny., Bp., 1937 (Krónika a Nemzeti Színház műsorkísérő füzetei) Asszonyháború Chiozzában. Komédia; ford. Blahoslav Hecko, Kinces Olga; SDLZ, Bratislava, 1955 Goldoni válogatott vígjátékai; ford. Révay József, Szabó Lőrinc, bev., jegyz. Szauder József; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955 (A világirodalom klasszikusai) A faragatlan férjek. A négy házsártos. Komédia; ford. Hecko Blahoslav, Kinces Olga; SDLZ, Bratislava, 1956 Mirandolina. Vígjáték; ford. Révay József, bev. Füsi József; Bibliotheca, Bp., 1957 (Népszerű drámák) Két úr szolgája; ford. Harsányi Zsolt, rendezői utószó Molnár G. Péter, díszletek, jelmezek Gábor Éva; Gondolat, Bp., 1960 (Játékszín) Carlo Goldoni emlékezései; ford. Gera György, utószó Szauder József, jegyz. Horányi Mátyás; Gondolat, Bp., 1963 A komédiaszínház; ford., bev. Nyerges László; in: Színház, 1993/febr. Vígjátékok; ford. Barna Imre, Magyarósi Gizella, utószó Madarász Imre; Európa, Bp., 1993 Két úr szolgája A hazug A kávéház A fogadósnő Luigi Pirandello: Ma este improvizálunk. Színmű / Leonora, az Isten áldjon! Elbeszélés, amelyből a színmű készült; ford. Székács Vera, A végzet hatalma, a Trubadúr és a Faust librettójának részleteit ford. Lányi Viktor / Carlo Goldoni: Az új lakás; ford. Székács Vera; Ab Ovo, Bp., 1995 (Abgang könyvek) Bugrisok. Komédia három felvonásban; ford. Magyarosi Gizella; in: Színház, 2000/márc. A patikus. Négy komédia; ford., jegyz. Magyarósi Gizella; Európa, Bp., 2000 A régiséggyűjtő családja, avagy Az anyós és a meny A patikus A szmirnai impresszárió Bugrisok Nyaralás-trilógia. Vígjátékok; ford., jegyz. Magyarósi Gizella; Európa, Bp., 2008 Nyaralásmánia Nyári kalandok Nyaralás után A komédiaszínház Az igaz barát. Prózai vígjáték három felvonásban, melynek ősbemutatója Velencében, 1751 karneváli időszakában volt; ford. Bohács Gergely; Attraktor, Máriabesnyő, 2018 (Italianistica Hungarica)

Magyarországi bemutatók thumb|263px|Commedie Chioggiai csetepaté 1970 körül Madách Színház és Nemzeti Színház, Budapest 1982. március 5. Miskolci Nemzeti Színház 1998. november 8. Új Színház, Budapest 2001. március 16. Csiky Gergely Színház, Kaposvár 2002. április 5. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Budapest 2004. november 6. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza 2007. szeptember 8. Apáczai Csere János Művelődési Ház, Solymár 2009. március 5. Pesti Színház, Budapest 2012. december 12. Katona József Színház, Kecskemét 2015. október 16. Magyar Színház, Budapest

Szégyentelenek 1999. december 17. Új Színház Budapest

Mirandolina 2000. május 14. Radnóti Miklós Színház Budapest 2000. október 7. Győri Nemzeti Színház 2001. április 20. Hevesi Sándor Színház Zalaegerszeg 2001. október 20. Katona József Színház, Kecskemét 2004. március 5. Magyar Színház Budapest

Két úr szolgája 1992. február 6. Vígszínház (r.: Marton László) 2000. november 14. Szigligeti Színház Szolnok 2001. április 7. Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza 2007. június 26. Klebelsberg Művelődési Ház Budapest, Pesthidegkút 2007. november 23. Szigligeti Színház Szolnok 2010. december 04. Pannon-Várszínház Veszprém 2014. december 7. Vígszínház

A kávéház 2002. június 14. Gárdonyi Géza Színház Eger 2005. március 19. Vígszínház Budapest 2008. szeptember 26. Szegedi Nemzeti Színház Szeged

A patikus (avagy orvos is lehet tisztességes) 2002. június 20. Pasztell Színházi Társulás Budapest 2003. december 4. Csokonai Színház Debrecen

A komédiaszínház 2002. december 21. Örkény István Színház (Madách Kamara Színház) Budapest 2003. február 21. Veszprémi Petőfi Színház

Leselkedők 2003. március 21. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) Budapest

Nyaralás 2003. május 9. Csiky Gergely Színház Kaposvár 2013. január 26. Katona József Színház Budapest 2018. november 16. Katona József Színház Kecskemét

Virgonc hölgyek (avagy a rózsaszín kokárda) 2003. június 20. Jászai Mari Színház Tatabánya

A hazug 2004. február 27. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) Budapest

Karneválvégi éjszaka 2005. október 23. Radnóti Miklós Színház Budapest

A legyező 2006. január 21. Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros 2015. Február 14. Ferences Gimnázium Szentendre – Ferbál

Források

Világirodalmi lexikon, Akadémia Kiadó, Budapest Carlo Goldoni komédiái, előszó Port.hu – Színház (a magyarországi bemutatók)

További információk Carlo Goldoni: A hazug (MEK) Radó Antal: Goldoni és Alfieri. Két tanulmány; Lampel, Bp., 1892 Nicola Mangini: A modern Goldoni-rendezés fejlődése Olaszországban / L'evoluzione della regia goldoniana contemporanea in Italia; ford. Szomráki Béla, szerk. Nyerges László; MSZI, Bp., 1980 (Színházelméleti füzetek) Nyerges László: Goldoni velencei komédiaszínháza. Egy XVIII. századi színházi reform története; Akadémiai, Bp., 1991 (Modern filológiai füzetek) Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon, 1759–1990; OSZMI, Bp., 1992 Török Tamara: Goldoni és Velence; L'Harmattan, Bp., 2011

Kategória:Olasz drámaírók Kategória:1707-ben született személyek Kategória:1793-ban elhunyt személyek Kategória:Velenceiek