Rajk László, született Reich László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, Józsefváros, 1949. október 15.Halálesete bejegyezve a Budapest VIII. ker. állami halotti akv. 2269/1949. fsz. alatt.) magyar politikus, 1945 után belügyminiszterként a Rákosi-rendszer kiépítésének fontos szereplője, 1948-tól külügyminiszter. A Rákosi–Gerő–Farkas moszkovita klikk a kommunista párton belüli rivalizálástól tartva koncepciós perben elítéltette, és kivégeztette 1949-ben.
Élete 250px|bélyegkép|jobbra|Rajk 1947-ben Egy 11 gyermekes erdélyi szász család 9. gyermekeként született. Apja Reich József, díszes női csizmákra szakosodott csizmadiamester, anyja Mészáros Vilma.Rajk Lászlót még Reich Lászlóként anyakönyvezték. Az erősödő nemzeti öntudat hatására az apa az 1910-es évek elején a család nevét Rájk-ra magyarosította. Az első világháborút követően a gyerekek a lágyabb hangzású Rajk változatot kezdték használni. Lásd: Testvére Rajk Endre, későbbi nyilas politikus. A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumban kezdte el tanulmányait, majd 1929-től a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán magyar–francia szakon tanult.
Bekapcsolódása a kommunista mozgalomba 1930-ban bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1931-ben tagja lett a KMP-nek és a KIMSZ-nek, ennek főiskolás bizottságában a bölcsészek munkáját irányította, részt vett röpiratok megfogalmazásában és terjesztésükben az egyetemeken. Illegális politikai tevékenysége miatt többször letartóztatták. Tanulmányait nem folytathatta, 1933-tól építőmunkásként dolgozott. A Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége kommunista frakciójának vezetőjeként egyik szervezője és irányítója volt az 1935. évi nagy építőmunkás-sztrájknak.
1936-ban a párt utasítására Prágába, innen 1937-ben Spanyolországba ment, Firtos László álnéven részt vett a polgárháborúban. A Nemzetközi Brigádok magyar zászlóaljának politikai biztosa és párttitkára volt, a harcokban súlyosan megsebesült. 1939-ben, a Második Spanyol Köztársaság bukása után Franciaországba menekült, ahol internáló táborba került. A viszonyok lazulásakor németországi munkára jelentkezett, majd pártutasításra, német kommunisták segítségével 1941 őszén illegálisan hazatért Magyarországra. Földi Júliahttp://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/19_szam/11.html (1945-től Rajk felesége) lakásában bujkált. Még abban az évben letartóztatták és internálták. Két és fél évig raboskodott Budapesten, majd Kistarcsán. 1944. szeptemberi szabadulása után a párt Központi Bizottságának titkára, a Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és irányítója lett. Ő készítette el a két munkáspárt előzetes megegyezése alapján a Magyar Front akcióegység-programját, amelyet 1944. október 10-én írtak alá. 1944 decemberében a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de bátyja, Rajk Endre nyilas államtitkár közbenjárására nem ítélték halálra.
1945. május 13-án hazatérve bekapcsolódott a pártmunkába és az országos politikába, tagja lett az MKP valamennyi vezető testületének, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, országgyűlési képviselő volt. 1945 májusától novemberéig a budapesti pártbizottság titkára, majd 1945 novemberétől 1946. március 1-jéig az MKP főtitkárhelyettese lett.
Belügyminiszter (1946–48) 1946. március 20-tól belügyminiszter volt. Belügyminisztersége alatt a rendőrségen belül működő politikai rendőrséget (PRO) önálló szervezetté alakították (ÁVO) – a kor szóhasználatával – a „fasiszta és reakciós csoportok” elleni harc folytatására. Számos vallásos, nemzeti és demokrata szellemű intézményt és szervezetet tiltott be, illetve oszlatott fel (mintegy 1500-at), aktív szerepe volt az 1947-es „kékcédulás” választások manipulációiban, és az első koncepciós perek megrendezésében. Az első ilyen per az 1947-es szegedi Magyar Ellenállási Mozgalom-per volt, melyet Komlós János szegedi ÁVO parancsnokhelyettes (későbbi humorista) tervezett meg, és Rajk felügyelt. A szegedi jobboldal politikusait beszervezett provokátor („agent provocateur”) segítségével illegális szervezet létrehozására bátorították. A szervezkedés megindult, Komlós már le akart csapni a szervezkedőkre, ám Rajk – hogy a vád és az ügy propagandaértéke még komolyabbá váljon – utasítást adott az amerikai imperializmussal való összekapcsolásra. Egy Budapestről küldött ÁVO ügynök „amerikai kémként” kapcsolatba lépett a szervezkedő csoporttal. Az ügybe végül 40 személyt kevertek bele.Bálint László: A kommunista párt öklei, Államvédelmi és állambiztonsági tisztek Szegeden és Csongrád megyében, Kárpátia Stúdió, 2014. 128-130. p. >>
A következő jelentős koncepciós per az egyház megfélemlítésére kreált Pócspetri per volt 1948-ban. Belügyminiszteri utasítására engedték ki az 1947-es „kékcédulás” választásokon törvénytelenül szavazó, a szociáldemokrata Ries István igazságügyi miniszter által letartóztatott kommunistákat.
1948. március 20-án a Magyar–Jugoszláv Társaság elnöke lett, korábban alelnök volt.
Belügyminiszterként a kommunista vezetésen belüli hatalmi harcok ütközőpontjába került. A formálisan a Rajk vezette belügyminisztérium alá tartozó ÁVO 1948-ra egyre inkább önálló szervként kezdett működni, vezetője, Péter Gábor nem kívánta eltűrni Rajk beleszólását. Amikor Rajk megnyirbálta az ÁVO költségvetését, Péter Gábor 1948 elején „párt- és rendszerellenes magatartással” vádolta meg, támogatta a Rajk befolyására féltékeny Farkas Mihály honvédelmi miniszter is. Hatásukra Rákosi 1948. augusztus 5-én Rajkot a belügyminiszteri posztról a jóval kisebb befolyást jelentő külügyminiszterire helyezte át. Külügyminiszter 1949. május 20-áig volt. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel (első osztály) tüntették ki.
A Rajk-per 1949. május 30-án a kommunisták közti népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás és köre nyomására, Rajkot koholt vádak alapján (kémkedés az imperialistáknak, korábbi együttműködés a Horthy-korszak titkosrendőrségével) letartóztatták. A per valódi oka Rákosi vetélytárstól való félelme,"Lukács György hagyatékából előkerült egy pársoros feljegyzés:
„… meg kell mondanom: soha nem tapasztaltam, hogy Rajk László elvi ellenzéki álláspontot képviselt, még kevésbé azt, hogy ellenzéket akart volna szervezni… Ha tehát az egész Rajk-ügyre visszatekintek, mindig erősödik az a meggyőződésem, hogy az ellene indított per tisztán preventív jellegű volt. Rajknak komoly kapcsolatai voltak a dolgozó tömegekkel, sohasem volt egyszerűen apparátus ember, Rákosiék tehát, amikor az 1949-es fordulatot végre akarták hajtani, preventív okokból távolították el Rajkot, erőszakosan, kiagyalt ürügyek felhasználásával.”" – illetve a korábbi magyarországi kommunisták és moszkoviták (Rákosi–Gerő–Farkas) közti konfliktus kiéleződése lehetett. Farkas Mihály és Péter Gábor ugyancsak erős ellenérzésekkel viseltettek Rajkkal szemben."Farkas Mihály kiszemelte magát Rákosi utódjának és Rajkot tekintette fő vetélytársának, de azért is ellentétbe kerültek, mert Farkas honvédelmi miniszterként is szerette volna kezében tartani a BM és az ÁVH irányítását, Rajk pedig ezt nem fogadta el, saját elképzeléseit igyekezett érvényesíteni. A következő két belügyminiszter is Farkas áldozata lett. Péter Gábornak hatásköri ellentétei voltak Rajkkal, aki nem akarta tudomásul venni, hogy az ÁVH-t ellenőrző miniszteri hatásköre csak formális, Pétert Rákosi, Farkas és szovjet „tanácsadói” irányítják." – Rákosi az áldozat kiválasztásakor eleinte a mezőgazdaságban különutas Nagy Imre, illetve a népszerű Rajk között ingadozott, ám mivel Nagynak jó kapcsolatai voltak a moszkvai pártvezetésben, ezért az ő áldozatát nehezebb lett volna megindokolni.
Rajkot a Svábhegyre, egy Eötvös úti titkos ÁVO-villába szállították, ahol ügyének több szereplőjét már fogva tartották. Az első héten a pszichikai ráhatás, kifárasztás, kínzások hatására megtört, rá terhelő vallomást tett „tanúkkal” való szembesítéssel próbálkoztak nála, ő azonban ártatlanságát hangoztatta, és kérte, hogy beszélhessen Rákosival."Első kihallgatásain Rajk igyekezett pártszerű önkritikát gyakorolni, tehát elismerte, hogy hibákat követett el, tévesen ítélte meg munkatársait, belügyminiszterként károkat okozott. De keményen tagadott minden tudatos kártevő tevékenységet, kémkedést, ezek nélkül pedig mégsem lehetett egy kirakatper elsőrendű vádlottja. Egy héten át pszichikai eszközökkel próbálták megtörni, sikertelenül. Két levelet írt Rákosinak és követelte, hogy vele beszélhessen." – A párt első titkára erre nem volt hajlandó, de június 7-én késő este odaküldte két miniszterét. Vallató elvtársai, Kádár János belügy- és Farkas Mihály honvédelmi miniszter igyekeztek meggyőzni Rajkot, hogy a per célja csak megfélemlítés lesz, ha beismeri a vádakat, a halálos ítélet végrehajtására nem kerül sor. Rajk önkritikát gyakorolt, elismerte, hogy miniszteri működése során ugyan követett el hibákat, de a kémkedés vádját nem volt hajlandó vállalni. Farkas Mihály az eredménytelen próbálkozás után verette meg először, azonban Rajk ekkor még a brutális bántalmazások ellenére is minden vádat tagadott."Amikor Noel H. Fieldet Prágában letartóztatták, és Magyarországra csempészték, akkor abban a bizonyos svábhegyi villában tartották fogva, ahol később Rajkot is. Én a lehallgatási technikát biztosítottam a kihallgatások hangrögzítéséhez, illetve hogy a szomszéd szobákból lehessen hallani, ami a kihallgatáson történik. Rajkot és Fieldet itt iszonyatosan megverték, de mindketten nagyon keményen tartották magukat. Abban a szomszédos szobában, ahol a kihallgatások rögzítése történt, az ÁVO vezetőin kívül két politikai bizottsági tag is jelen volt." – A vád tehát változatlanul igen gyenge lábakon állt, a „bizonyítékok” még egy koncepciós ügyhöz sem bizonyultak elegendőnek, ezért Rákosi tanácsért Moszkvába utazott."Kezdetben a kihallgatások, a terhelő vallomások és „beismerések” ellenére az ügy csak nem akart összeállni, nem voltak jól kidomborítható összefüggések, amelyekből látványos eredményeket lehetett volna elérni. Rákosi elégedetlen volt az ÁVH munkájával, és júniusban Moszkvába utazott tanácsért." –