Az Arany Málna díjat (angolul: Golden Raspberry Award, vagy röviden Razzies ill. Razzie Award, magyar szabad fordításban gyakran emlegetik Citrom-díj néven is) John J. B. Wilson újságíró, publicista alapította 1980-ban, az Oscar-díj ellenpólusaként, hogy megszégyenítse az amerikai filmipar legrosszabb alakítást nyújtó színészeit, legrosszabb forgatókönyvíróit, dalszövegíróit, rendezőit és filmjeit. A díjazottakra az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagsága szavazhat.
A nevezéseket hagyományosan egy nappal az Oscar-díj-jelölések bejelentése előtt hirdetik ki, a díjazottak nevét pedig az Oscar-ceremónia előtti napon rendezett gálán közlik. Ettől 2012-ben tértek el, amikor is a 84. Oscar-gála előtti napon hozták nyilvánosságra a jelöltek névsorát, a végső eredményt pedig a bolondok napján hirdették ki.
A címbéli málna a tiszteletlen „megfújni a málnát” kifejezésből ered, ami körülbelül annyit tesz, mint gúnyt kifejező prüszkölő hangot adni. Lásd alább a filmet.
thumb|260px|Egy férfi „megfújja a málnát”.
Figyelemre méltó díjátadók Jó néhány elismert színész, rendező és producer részesült már a kitüntető Arany Málna díjban. Azonban, a díj jellege miatt általában a kitüntetettek nem veszik át azt. A díj történetében tényleges átadásra csak néhány alkalommal került sor: 1988 • Bill Cosby három Arany Málnát nyert a legrosszabb film, legrosszabb alakítás és legrosszabb forgatókönyv kategóriákban a Leonard, a titkosügynök című kémfilmjéért, amit nyilvános beszélgetőshow-kon maga is lehúzott. Cosby volt az első aki személyesen átvette a díjat, a ceremónia után néhány héttel a Fox The Late Show műsorában. Csak annyit kért, hogy a díjat „deluxe” változatban készítsék el neki, amit teljesítettek is. A Fox hálózat mintegy dollárért elkészíttette a trófeát olaszországi márványból és 24 karátos aranyból. 1996 • Paul Verhoeven, Showgirls című, modern Las Vegas-i mese rendezője volt az első, aki a díjkiosztón – a közönség hangos ovációja mellett – személyesen vette át a legrosszabb filmnek és a legrosszabb rendezőnek odaítélt Arany Málnát. Elmondta: mint „beteg és perverz és undorító” valakit üldözték el hazájából, és boldog, hogy az Egyesült Államokba jőve díjat nyert. 1998 • Brian Helgeland forgatókönyvíró nyert először ugyanabban az évben Málnát és Oscart – valójában ugyanazon a hétvégén. A legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szigorúan bizalmas c. filmért kapta, egy nappal azután, hogy a legrosszabb forgatókönyv Arany Málnáját „megnyerte” Kevin Costner A jövő hírnöke c. akciófilmjéért. Bár Helgeland nem volt jelent az átadáson, kérte hogy juttassák el hozzá a díját, hogy az Oscarja mellé helyezve emlékeztesse őt a hollywoodi világ abszurditására. Nem sokkal ezután valóban kitette az Arany Málnáját a Warner Bros.-nál lévő irodájába. 2002 • Tom Green színész-rendező átvette mind az öt Arany Málnáját, köztük a legrosszabb filmért járót az Eszement Freddyért. A díjátadóra egy fehér Cadillacen, szmokingöltönyben érkező művész saját maga kiterítette vörös szőnyegen vonult be a színházba, egy véget nem érő harmonikadallamra. 2004 • Ben Affleck, miután elnyerte a legrosszabb színészi alakítás díját a A felejtés bére, Daredevil – A fenegyerek és Gengszter románc című filmjeiért, megkérdezte miért nem kapta meg a trófeát. Egy héttel később átadták neki a CNN Larry King show-jában, ahol azonnal el is törte azt. A törött Arany Málnáért az eBayen annyi pénzt ajánlottak, ami elegendő volt a következő díjkiosztó gála terembérletére. 2005 • Talán a legközismertebb átvétel Halle Berry nevéhez fűződik, aki Hollywoodot meglepve, egyik kezében a Szörnyek keringőjében nyújtott alakításáért kapott Oscar-szobrot tartva, másikban A Macskanő címszerepéért frissen kapott Arany Málnát, megismételte az Oscar-átadón elhangzott köszönőbeszédét, könnyekkel együtt. Így nyilatkozott: „Ha nem tudsz jó vesztes lenni, akkor jó győztes sem lehetsz.” Nem sokkal később, John Wilson kiadott egy sajtónyilatkozatot, melyben dicsérte Halle Berry más filmekben nyújtott alakításait, és kijelentette: várakozással tekint Berry Oscarhoz méltó jövőbeni teljesítményei elé. thumb|250px|Sandra Bullock a 2010-es Arany Málna átadón, kezében az Ő a megoldás DVD-jét ajánlgatva, aminek a szerepéért elnyerte a díjat 2010 • Öt évvel később is volt emlékezetes átadása az Arany Málnának, amikor is Sandra Bullock, aki egyébként A szív bajnokai című filmdrámában nyújtott alakításáért másnap, a 82. Oscar-gálán átvehette a legjobb színésznőnek járó trófeát, megnyerte az Arany Málnát is az Ő a megoldás-ért. Bullock a Málnát is személyesen vette át, ahova egy kiskocsin magával hozta a filmje sokszorosított DVD-változatait, mondván: jusson belőle mindenkinek a szavazóbizottságban. A jó humorérzékkel megáldott színésznő – felemlítve, hogy miután korábban megígérte, ha ő nyeri a díjat, azt személyesen fogja átvenni, az Arany Málna szavazói külön szavaztak arról, hogy vajon valóban elmegy-e a díjkiosztóra –, a következőket mondta: „És én nem tudtam, hogy Hollywoodban az embernek csak annyit kell tennie, hogy azt mondja, meg akarok jelenni a gálán, és akkor megkapja a díjat. Ha tudtam volna, már régen mondtam volna, hogy megjelenek az Oscaron.” A díjátvétel humoros utózöngéjeként kiderült, hogy nem maradt több trófeája az alapítványnak. Mivel a díjat nem szokták ténylegesen átvenni, nem tartották fontosnak, hogy minden kategóriára valóságosan is elkészüljön Arany Málna, ezért a szervezet átmenetileg díj nélkül maradt.
Csak három színész volt, akit ugyanazért az alakításáért Oscar-díjra és Arany Málnára is jelöltek: James Coco (Csak, ha nevetek, 1982), Amy Irving (Yentl, 1984) és Glenn Close (Vidéki ballada az amerikai álomról, 2021). Egyik díjat sem nyerték el.
Visszavont díj és jelölés 2022-ben az évben a díj alapítványi elnöksége úgy döntött, hogy „a rendszeres Razzie-jelölt”, aki 2021-ben nem kevesebb, mint nyolc alkotásban tűnt fel, „többször, mint azt a sztárkedvelő közönség gyomra meg tudna emészteni”, megérdemel egy külön kategóriát: Bruce Willis legrosszabb alakítása egy 2021-es filmben. Miután azonban a díj odaítélését követően családja pár nappal később bejelentette, hogy a színész afáziás, a díj alapítói úgy döntöttek, visszavonják a Bruce Willisnek adott díjat, mondván: „Ha valakinek az egészségi állapota befolyásolja döntéseit és/vagy teljesítményét, tudomásul vesszük, hogy nem helyénvaló Razzie-t adni neki.”
Ugyanebben a sajtóközleményben jelentették be, hogy utólag törlik Shelley Duvall legrosszabb női főszereplő jelölését, amelyet a Ragyogás című horrorfilm főszereplőjeként 1981-ben az 1. díjkiosztóra kapott, mivel időközben bebizonyosodott: a szerepét időnként hisztérikusan túljátszó színésznőt a rendező, Stanley Kubrick kergette az idegösszeomlás szélére a forgatás alatt, hogy így csikarja ki belőle a lehető leghitelesebb alakítást.
2023-ban az egyik „legrosszabb női főszereplőnek” jelölt Ryan Kiera Armstrong jelölését vonták vissza, akit a Tűzgyújtó című film címszerepéért jelöltek. Az indoklás szerint nem akartak a jelöléskor még csak 12 éves Armstrong jövőbeli karrierjére ezzel rossz fényt vetni. Wilson megkövette a színésznőt és bejelentette: ezentúl kizárólag csak 18. életévüket betöltött filmeseket jelölnek a díjra.Visszavonták a Tűzgyújtó gyerekszínészének Arany Málna-jelölését: Új szabályt vezetnek be, hogy megelőzzék a hasonló esetet a jövőben ign.hu, 2023. január 25.
A díjak Az évek során háromféle Arany Málna díjat osztottak ki.
Arany Málna díj (Razzie Award) A legismertebb díj. Először 1981-ben adták ki.
A kézzel készített trófea egy aranyszínű sprayjel festett golflabda nagyságú műanyag málnaszem, melyet egy elferdült valódi Szuper 8-as filmkazettára helyeztek. Értéke közel 5 dollár.
Kategóriái legrosszabb film (1981-től) legrosszabb férfi főszereplő (1981-től) legrosszabb női főszereplő (1981-től) legrosszabb férfi mellékszereplő (1981-től) legrosszabb női mellékszereplő (1981-től) legrosszabb rendező (1981-től) legrosszabb forgatókönyv (1981-től) legrosszabb filmes páros (1995-től) legrosszabb előzményfilm, remake, koppintás vagy folytatás (1995–1996, 1998–1999, 2001-től) Arany Málna-megváltó díj (2015-től)
Múltbéli kategóriák legrosszabb „eredeti” dal (1981–2000, 2003) legrosszabb filmzene (1982–1986) legrosszabb új sztár (1982–1989, 1991–1999) legrosszabb vizuális effektusok (1987–1988) legrosszabb szereplőgárda (2012–2013)
Alkalmi, külön kategóriák „Joe Eszterhas” legrosszabban megírt, 100 millió dollár feletti bevételt hozó film díja (1997) Az emberi élettel és köztulajdonnal szembeni legnagyobb nemtörődömség (1998) Az év legrosszabb filmes irányzata (1999) Leggázosabb tinédzserfilm (2003) Legrosszabb ürügy egy adott filmhez (teljes összhang / nulla tartalom) (2004) A legfárasztóbb bulvárcélpont (2006) A legrosszabb ürügy családi szórakozásra (2007) A legrosszabb ürügy horrorfilmre (2008) Legrosszabb szemátverő 3D-s visszaélés (2011)
Évfordulós díjak Az évtized legrosszabb filmje (1990, 2000, 2010) Az évtized legrosszabb színésze (1990, 2010) Az évtized legrosszabb színésznője (1990, 2010) Az évtized legrosszabb új sztárja (1990, 2000) Az évszázad legrosszabb színésze (2000) Az évszázad legrosszabb színésznője (2000) Az első 25 év legrosszabb vesztese (2005) Az első 25 év legrosszabb „drámája” (2005) Az első 25 év legrosszabb „vígjátéka” (2005) Az első 25 év legrosszabb „musicalje” (2005)
A legrosszabb életmű díja A díjat eddig öt alkalommal osztották ki. Megkapta Ronald Reagan színész (1981), Irwin Allen producer, „a katasztrófamester” (1983), Linda Blair színésznő, a „sikolykirálynő” (1985), Bruce, a gyilkos cápa, a Cápa, Cápa 2. és Cápa 3. főszereplője (1987), valamint Uwe Boll német producer, „Németország válasza Ed Woodra” (2009).
A kormányzó díja E különdíjat maga John Wilson adja azoknak, akiknek tevékenysége nem fér bele az Arany Málna többi kategóriájába. Ez ideig egy alkalommal, 2004-ben ítélték oda; Travis Payne koreográfus kapta, a Strandszerelem „alulmúlhatatlan koreográfiájának elismerésére”.
Barry L. Bumstead-díj A díjat olyan kritikai vagy pénzügyi helyzetbe került alkotásnak ítélik oda, amely akár Arany Málna-jelölést is kaphatott volna, ha támogatható megjelenést kapott volna, vagy időben meg nem bukik. Első alkalommal a 36. Arany Málna-gálán osztották ki a labdarúgás modern kori történelméről, s a FIFA megalakításáról szóló A közös szenvedély című, francia filmnek, amelynek költségvetése 30 millió USD, Box Office bevétele viszont csak 918 USD volt, s amely a Rotten Tomatoes-on „nulla” tetszési indexet ért el. Díjazottak: 2017 : A közös szenvedély (r.: Jean-Pascal Beintus, 2014) 2018 : Bukós szakasz (r.: Dax Shepard, 2017) 2019 : Milliárdos fiúk klubja (r.: James Cox, 2018)
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Az Arany Málna díj honlapja Razzie Awards az Internet Movie Database-en
Kapcsolódó szócikkek
Amerikai filmművészet Oscar-díj Golden Globe-díj