Dene József operaénekes (basszbariton).
Élete A középiskolát a budapesti Szent István Gimnáziumban végezte el 1952 és ’56 között. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Révhegyi Ferencné tanítványa volt. Sikerrel vett részt müncheni és genfi énekversenyeken.
1962-ben lett a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa. Muszorgszkij Borisz Godunovjának várnagyaként debütált. 1964-től 1970-ig rendes tag volt, ekkor a zürichi operába szerződött, ahol 2003-ig volt a társulat tagja. Fellépett a világ vezető operaházaiban és fesztiváljain, pl. 1973-ban és '74-ben a Bayreuthi ünnepi játékokon, 1981-ben a New York-i Metropolitanben.
Időben és hangfajban rendkívül változatos repertoárt énekelt. Szerepei Monteverditől a kortárs szerzőkig terjedtek. Több ősbemutatónak is részese volt. Lírai baritontól buffó- és karakterbasszus szólamokig terjedtek az általa megszólaltatott figurák.
Szerepei
Beethoven: Fidelio – Don Pizzaro; Második fogoly Alban Berg: Wozzeck – Első mesterlegény Alban Berg: Lulu – Schigolch Bizet: Carmen – Escamillo Konrad Boehmer: Doktor Faustus – Trithemius Friedrich Cerha: A patkányfogó – A Kis Hóhér Frederick Delius: Falusi Romeo és Júlia – A sötét hegedűs Donizetti: Don Pasquale – címszerep Dvořák: A jakobinus – Adolf Gottfried von Einem: Danton halála – St. Just Flotow: Márta – Plumkett Wolfgang Fortner: Tudor Erzsébet – Walsingham Giordano: A szókimondó asszonyság – Gelsomino Giordano: A gúnyvacsora – Az orvos Händel: Agrippina –Claudius Janáček: A ravasz rókácska kalandjai – Harašta Janáček: A holtak házából – Siskov Kacsóh Pongrác: János vitéz – Bagó Rudolf Kelterborn: Angyal szállt le Babilonban – Rendőr Giselher Klebe: Figaro válik – Figaro Ligeti György: Le Grand Macabre – Astradamors Mascagni: Parasztbecsület – Alfio Mihály András: Együtt és egyedül – Vándor a mából Monteverdi: Poppea megkoronázása – Otho Mozart: Don Juan – Leporello Mozart: Figaro házassága – Figaro; Doktor Bartolo Mozart: Così fan tutte – Alfonso Mozart: A varázsfuvola – Papageno Muszorgszkij: Borisz Godunov – Várnagy Carl Orff: Az okos lány – Második csibész Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés – Szvidrigaljov Puccini: Tosca – Sciarrone Puccini: A Nyugat lánya – Larkens Aribert Reimann: Lear – Gloster gróf Rossini: Hamupipőke – Dandini Rossini: A sevillai borbély – Doktor Bartolo Rossini: Olasz nő Algírban – Musztafa; Taddeo Sosztakovics: Katyerina Izmajlova – Rendőrfőnök Verdi: Luisa Miller – Wurm Verdi: Simon Boccanegra – Paolo Albiani Verdi: A végzet hatalma – Orvos Verdi: Álarcosbál – Silvano Verdi: Don Carlos – A főinkvizítor Wagner: Szerelmi tilalom – Friedrich Wagner: Tannhäuser – Biterolf Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Hans Foltz; Fritz Kothner; Konrad Nachtigal Wagner: Trisztán és Izolda – Kurwenal Wagner: A Nibelung gyűrűje – Alberich Wagner: Parsifal – Klingsor Weber: A bűvös vadász – Kaspar Hugo Wolf: A kormányzó – Repela
Filmjei L'Orfeo (svájci–nyugatnémet, 1978) Il ritorno d'Ulisse in patria (svájci, 1980) La Traviata (francia, tv, 2003)
Díjai, kitüntetései Liszt Ferenc-díj Jegyzetek
Források Svájci színházi lexikon online változata Bayreuthi ünnepi játékok művészadatbázisa Várnai Péter: Operalexikon. Budapest, 1975. Zeneműkiadó.
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Svájci operaénekesek Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Magyar emigránsok Svájcban Kategória:1938-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A budapesti Szent István Gimnázium diákjai