Karol Pieta (Nyitra, 1941. november 17. –) szlovák régész, egyetemi vendégelőadó, elsősorban a latén korszakkal, illetve kísérleti régészettel, utóbbi időben a nagymorva időszakkal is foglalkozik.
Élete 1959-1964 között a brünni egyetemen tanult. Az egyetem elvégzése után a Nyitrai Régészeti Intézetben helyezkedett el. 1968-1969-ben a Saarbrückeni Egyetemen kapott ösztöndíjat. 1981-től a tudományok kandidátusa, 2003-tól doktora. 1991-2008 között a Régészeti Intézet igazgatóhelyettese volt.
Fontosabb feltárásai voltak 1965-1999 között Liptovská Mara, 1972, 1985-1986-ban Nyitrán, 1975-1976-ban Pottornyán, 1981-1983 között Várnán, 1986-1989 között Laziszkón, 1996-1997-ben Vichodnán, 2004-2014 között Nyitrabajnán, 2006-ban Poprád-Mateócon, 2004-2008 között Kuvaitban.
Elsősorban Közép-Európa, azon belül Szlovákia kelta és germán korszakaival, illetve kora középkorral foglalkozik. Ezen kívül a kísérleti régészettel és kuvaiti feltárásokkal is foglalkozott. Fontosabb eredményei a puhói kultúra és az észak-kárpáti csoport elkülönítése, illetve a Szentmáriai-víztározó körüli leletmentés és archeoskanzen (Havránok) létrehozása, a mateóci kamrasír feltárása, illetve a nyitrabajnai feltárások megkezdése, közlése és propagálása. Több nemzetközi tudományos társaság tagja, például: Deutsches Archeologisches Institut, International Council on Monuments and Sites (ICOMOS), Österreichisches Archeologisches Institut, Učená spoločnosti SAV.
Elismerései 2007 Krištáľové krídlo 2007 Szlovák Tudományos Akadémia aranyérme 2007 Pamiatky a múzeá újság elismerése 2019 Nyitrai Kerületi Önkormányzat Díja 2018 (Cena NSK)Župné ozveny - Megyei Visszhang V/12, 1-2.
Művei 1982 Die Púchov-Kultur. Studia Archaeologica Slovaca. Nitra 1982 Umenie doby železnej. Ars Slovaca Antiqua. Bratislava 1985 Počiatky odievania na Slovensku. Ars Slovaca Antiqua. Bratislava (tsz. Václav Furmánek) 1996 Liptovská Mara. Včasnohistorické centrum severného Slovenska. Bratislava 2005 Spätlaténezeitliche Waffen und Ausrüstung im nördlichen Teil des Karpatenbeckens. Slov. Arch. 53, 35-84. 2006/2007 Bojná – Hospodárske a politické centrum Nitrianskeho kniežatstva. Nitra (társszerk. Alexander Ruttkay, Matej Ruttkay) 2008 Keltské osídlenie Slovenska – Mladšia doba laténska. Nitra 2010 Die keltische Besiedlung der Slowakei – Jüngere Laténezeit. Nitra 2012 Bronzové náramky s vývalkami z konca doby halštatskej a začiatku doby laténskej na severnom Slovensku. In: Václav Furmánek a doba bronzová – Zborník k sedemdesiatym narodeninám. Szerk. Rudolf Kujovský – Vladimír Mitáš. Nitra, 315-324.
Jegyzetek
Források AÚ SAV Učená spoločnosť osobnosti.sk
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Szlovák régészek Kategória:Nyitraiak