Antti Lovag (Budapest, 1920. április 10. – Tourrettes-sur-Loup, 2014. szeptember 27.Meghalt Antti Lovag, a magyar származású világhírű tervező. MTI/hvg.hu. 2014. szeptember 27.) francia építész, saját meghatározása szerint habitológus, a golyóházak tervezője, az organikus építészet meghatározó alakja. Budapesten született orosz apától és finn anyától.
Pályája Hajóépítő mérnöknek tanult Stockholmban, majd 1947-ben Párizsba ment, ahol az École nationale supérieure des beaux-arts hallgatója lett. Többek között Jean Prouvé, a híres építész tanította.
Az 1960-as évek elejétől Lovag építész helyett habitológusnak nevezte magát, és társai (Pascal Haüsermann, Jean-Louis Chanéac és Jacques Couelle) mellett a természet által ihletett formákkal kezdett kísérletezni. Céljuk olyan életterek megteremtése volt, amik természetesek és harmóniában vannak az emberi testtel. Terveikben még a bútoroknak is az épületek ívét kellett követniük.
Megvalósított tervei 1971: Maison Bernard Lyon, Port-La-Galère 1975–1989: Palais Bulles de Pierre Cardin, Massif de l'Esterel, Théoule-sur-Mer 1986–1989: Maison Gaudet Théoule-sur-Mer az épületegyüttest a Francia Kulturális Minisztérium 1998-ban műemlékké nyilvánította. A Côte d'Azuron számtalan más épület is épült tervei szerint: Cannes: Maison des Jeunes Picaud Nizza: Complexe astronomique du collège Valeri Saint-Raphaël: Complexe ludique du collège de l'Esterel Plateau de Calern, Alpes-Maritimes: Laboratoire d'interférométrie à l'observatoire astronomique de la Côte d'Azur
Jegyzetek
Fordítás
Források Antti Lovag Features Pierre Cardin háza
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Francia építészek Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Budapesten született személyek