thumb|260px|right|Az Alma együttes koncerten Az Alma együttes magyar zenekar, amely különösen kisgyermekek és szüleik körében népszerű.

Története Buda Gábor 1996 nyarán, egy gimnáziumi barátság nyomán alapította meg az akkor még négytagú Alma Együttest. Mivel eddigre már több száz saját szerzeménye készült el, kezdetben a felnőtt közönségnek játszották József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Arany János, Petőfi Sándor és Romhányi József verseinek megzenésítéseit.

Egy véletlen felkérés kapcsán kezdtek el gyerekeknek zenélni. Az első gyerekkoncertnek akkora sikere volt, hogy rögtön másik négy felkérést kaptak a jelenlévő pedagógusoktól. Hamarosan azon kapták magukat, hogy már csak gyerekkoncertjeik vannak. Ezért mondják magukról, hogy a gyerekek választották őket.

Buda Gábor 1999-től egy évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban. A frontember nélkül maradt együttes kénytelen volt feloszlani. Buda hazatérése után újjáalakította a zenekart. 2002-ben nősült meg; felesége 2004-től (2015-ben elvált) az együttes menedzsere. Legnagyobb slágerük, a Ma van a szülinapom! a leggyakrabban megosztott hazai Facebook tartalom. 2018 júliusában a zenekar kettévált. Buda régi-új zenészekkel megújította az Alma együttest, a négy korábbi tag pedig Kifli Zenekar néven új gyerekegyüttest alapított.https://index.hu/kultur/zene/2018/06/15/kifli_zenekar_lesz_az_alma_zenekarbol/https://www.facebook.com/kiflizenekar/

Tagjai Buda Gábor (Budapest, 1974.01.08.) – ének, vokál, gitár, ukulele, furulya [alapító tag 1996-tól] Berkesi Sándor ("Alex") (Debrecen, 1972.09.27.) – basszusgitár, ének, vokál [2018-tól]

Korábbi tagok Maroevich Zsolt – brácsa [2004-2018] Székely Zoltán – furulya, kaval, tilinkó, szaxofon [2008-2018] Szabó Tibor – gitár, tambura, bouzouki, basszusgitár, ütősök [2001-2018] Körmendy Dávid – ének, vokál, rap, beatbox, ütős hangszerek [2013-2018] Berkesi Sándor ("Alex") – basszusgitár, vokál [2010-2012] Radnai Róbert – brácsa, hegedű, billentyű, ének [1996-2005] Kerényi Ákos – basszusgitár, ütősök [2004-2005] Pirisi László – zongora, harmónika [2001-2004] Molnár Péter – furulyák, tilinkó, zergekürt, kaval, klarinét [1999-2001] Kertész Sándor – brácsa, basszusgitár [1999-2001] Zeke Szilárd – basszusgitár, gitár, citera, herfli, ének [1996-2001] Komesz András – furulyák, ütősök, ének [1996-1999] Erkel Gyula (Debrecen, 1978.08.17.) – ütősök, vokál [2018-ban] http://almazenekar.hu/mobil/alma-story/zenekar-tagok Ránki András (Budapest, 1982.08.22.) – billentyűsök, vokál [2018-2022]

Diszkográfia Alma (1997) Téli- nyári alma (2004) Bio (2006) Maxikukac (2007) Játsszunk együtt! (2008) Minimax maxi (2009) Mars a buliba! (2009) Bartos Erika Balaton (2010) Aranyalma kottáskönyv (2011) Szén, szerelem, költemény (2012) Mirelit (2012) Sárvári mese (2013) Bűvös mesetorna (2015) Csinkofák (2016) Hortobágy (2018)

Kedvelt dalai Bogyó és Babóca Ma van a szülinapom! Szuperkukák Mennyi selymes puhaság Almamánia Khumba

További információk Ökorádió interjú Buda Gáborral nol.hu picurradio.com

Jegyzetek

Források Alma-story zeneszoveg.hu zene.hu fidelio.hu

Kategória:1996-ban alakult együttesek Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek