A Bokor bázisközösség „katolikus gyökerű, a jézusi szereteteszményt képviselő emberek testvéri társasága, erkölcsi megújulási mozgalma” (2004-es önmeghatározásuk), tehát egy katolikus lelkiségi mozgalom.

Története Bulányi György piarista szerzetes-tanár hívta létre a közösséget 1945-ben Debrecenben, egy Kolakovics nevű horvát jezsuita szerzetes kezdeményezésére. A közösségek elsődleges célja a keresztény hit, gondolkodás és gyakorlat átmentése volt a kommunista diktatúra és egyházüldözés idejében.

A közösségi életet megtörte az 1952-es letartóztatási hullám, mely során sok csoportmunkát végző pap, szerzetes és laikus került börtönbe. A Bokor ma ismert – és folyamatosan alakuló –, önállóbb arculatát a 60-as évek második felében, az alapítónak a börtönből való kiszabadulását követően nyerte. Ekkor született meg a közösség eszmeiségét meghatározó, az evangéliumokban a Jézus ajkára adott mondatok elemzésére épülő, Keressétek az Isten Országát! (KIO) ötkötetes biblikus teológiai szintézis. A közösség összetartozásának máig alapja – és szinte egyetlen feltétele – a "KIO"-ban felvázolt jézusi örökséggel, az egycsúcsértékes Szeretet-Isten képpel és az ebből kikövetkeztetett etikával történő azonosulás.

A Bokor tagjai számára a hetvenes évek végén vált világossá, hogy a jézusi tanítás nem egyeztethető össze a másik életének elvételével – azaz a gyilkossággal –, ezért 1980-tól kezdve számosan megtagadták a katonai "szolgálatot", vállalva az így kapott 1-3 éves börtönbüntetést. A katonaságmegtagadást azonban nem csak az állam ítélte el, hanem a hivatalos katolikus egyház is. Vélhetően ez az ügy állt annak hátterében, hogy az állam jelentős nyomást gyakorolt az egyházi vezetésre, hogy az büntesse meg a Bokor bázisközösséget. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Bulányi Györgytől 1982-ben megvonta a nyilvános misézés jogát, és a korlátozást csak vatikáni nyomásra, 1997-ben oldotta fel.

Eszmeiség A közösség eszmeisége szerint Isten lényege a szeretet, és a Szentháromság egy szeretetközösség. Isten az embereket a szeretetre teremtette. Az eszmeiség legfontosabb eleme: minden ember lelkében jelen van Isten üzenete, miszerint amit nem akarnád, hogy veled tegyenek, azt mással se tedd. Úgy hiszik, ezt betartva már a Földön megvalósulhat Isten Országa, a szeretet birodalma, ahol senki nem bánt senkit.

Szerintük Jézus tanításának is ez a lényege, amit egy hármas eszményben fogalmaznak meg:

Aki szeret, az ad. Aki szeret, az szolgál. Aki szeret, az nem alkalmaz erőszakot

Jegyzetek

Források Schanda Beáta: A Bokorról (Vigilia, 1998. július)

További információk Bokor-portál www.ertedvagyok.hu Koinónia Simonyi Gyula: Szerelemről. Fiataloknak, házasoknak, szülőknek; Család Alapítvány, Budapest, 1990 Bulányi György: Nagypénteki levél; Irotron, Budapest, 1993 Bulányi György: A Bokor lelkisége; Bokorliget, Budapest, 1995 A Bokor 50 éves jubileuma; szerk. Kovács Teréz; Család Alapítvány, Budapest, 1997 Életképek. Harminchárom riport és beszámoló a Bokor közösség családjairól, csoportjairól; szerk. Merza József; Család Alapítvány, Budapest, 1997 Bulányi György füves könyve; szerk. Faragó Ferenc, Schanda Beáta; Bokor Közösségfejlesztő Kulturális Egyesület, Bp., 2015 Bulányi György önéletírása; sajtó alá rend. Gromon András, Schanda Beáta; Bokke, Bp., 2018 Merza József: Levelek Hunniából; Napkút, Budapest, 2022

Alapítványok Harmadik Világ Alapítvány és Bokor Hazai Rászorulók Alapítvány Bokorliget Alapítvány

Egyéb anyagok Máté-Tóth András: Bulányi György teológiája Zsumbera Árpád: A Bokor kisközösségi mozgalom és a pártállam ("Kváziellenzéki" mozgalom a Kádár-rendszerben) Bulányi György előadása az ellene hozott püspökkari ítélet titkos állami előkészítéséről

Kategória:Magyarországi katolikus közösségek, lelkiségi mozgalmak