bélyeg|Az Országos Tervhivatal 1968-ban épült székháza a budapesti V. kerületi Arany János utcában (tervezte: Hóka László) Az Országos Tervhivatal (rövidítése: OT) a Magyar Népköztársaság kormányának a népgazdasági tervezést irányító, minisztériumi rangú közigazgatási szervezete volt. Fennállása alatt mindvégig a központi gazdaságpolitika irányító szervezete volt. Élén az elnök állt, akinek a jogállása a miniszterekével volt egyenlő.Nem volt alárendelve a Pénzügyminisztériumnak sem. Az Országos Tervhivatal 1990 májusában megszűnt; feladat- és hatáskörét a Pénzügyminisztérium vette át.

Története 1947-ben hozták létre a szovjet tervgazdálkodást népgazdasági tervezés néven honosító szerveként. Az első hároméves terv időszakában (1947–1949) jelentős szerepet töltött be a magyar gazdaság szovjet mintára történő átalakításában. A megyei kirendeltségei megszűntek a tanácsrendszer 1950-ben történt kiépítésekor.Magyar Történelmi fogalomtár L–Zs. 78. old. Elnöke az első Nagy Imre-kormány óta – hivatalból – a kormány tagja volt. Feladat- és hatásköre a tervutasításos gazdaságirányításon alapult. 1968 után a népgazdasági tervezés is módosult az indirekt gazdaságirányítási rendszerre való áttérésnek megfelelően.

Elnökének jogállása Elnökét 1947 és 1949 között a köztársasági elnök nevezte ki (az alelnökökkel és a főtitkárral együtt). A Magyar Népköztársaság Alkotmánya szerint az elnököt az országgyűlés választotta, a Elnöki Tanács javaslatára. 1953 óta tagja a kormánynak (a Minisztertanácsnak). Az Állami Tervbizottságnak a létrehozásától, 1973-tól fogva annak az elnöke is az OT elnöke volt szokás szerint.ám jogilag nem kötelezően

Feladat- és hatásköre Variációkat dolgozott ki a gazdaságpolitika kialakításához; Életszínvonal-, szociál-, foglalkoztatás- és beruházáspolitikai terület- és településfejlesztési koncepciókat készített; Elemezte és értékelte a gazdasági rendszer működését.Akadémiai kislexikon, 353. old.

Elnökei 1947–1949: Vajda Imre 1949–1952: Vas Zoltán 1953–1954: Szalai Béla 1954–1956: Berei Andor 1956. október 26–31. és 1957. május 9.–1961. szeptember 13.: Kiss Árpád 1961. szeptember 13.–1967. április 14.: Ajtai Miklós 1967–1973: Párdi Imre 1973–1975: Lázár György 1975–1980: Huszár István 1980–1986: Faluvégi Lajos 1986–1987: Maróthy László 1987–1989: Hoós János 1989: Kemenes Ernő

Kutatható iratanyaga A működésének időszakában (az 1947–1990 közti években) keletkezett iratai közül 1378,01 iratfolyóméternyi, maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-A-16 törzsszámú fondon belül, keletkeztető szervezeti egységek és személyek szerint 31 állagra (részegységre) bontva, a XIX-A-16-a~~XIX-A-16-z törzsszámokon kutatható.Az Országos Tervhivatal iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. október 3.

Jegyzetek

Források Akadémiai kislexikon L–Z. Akadémiai kiadó, Budapest, 1990. 353. old. Magyar Történelmi Fogalomtár. L–Zs. Gondolat kiadó, Budapest, 1989. 78. old. A gazdaság jogi alapjai. i. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985. 114. old. sulinet45 Az Országos Tervhivatal repertóriuma; összeáll. Csízi István; MOL, Bp., 2007 (A Magyar Országos Levéltár segédletei)

Kapcsolódó szócikkek Pénzügyminisztérium Hetényi István Ötéves terv (Magyarország)

Kategória:Magyarországi állami szervezetek Kategória:1947-ben alapított szervezetek