Császár Gyöngyi (Budapest, 1956. augusztus 22. – Szolnok, 2014. október 7.) Aase-díjas magyar színésznő, a szolnoki Szigligeti Színház örökös tagja.

Pályafutása

Tanulmányait 1977–78-ban a 25. Színház stúdiójában, 1978 és 1981 között a Népszínház Stúdiójában végezte, ezt követően a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett 1981-ben. 1982 és 1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznál játszott, majd 1986-ban került a szolnoki Szigligeti Színházhoz, ahol a társulat örökös tagja volt. Főként karakterszerepekben és drámai hősnőként láthatta a közönség.

Színházi szerepei

Filmek, tévéjátékok, tévéfelvételek Csontváry (tévéfilm, 1975) Havasi selyemfiú (magyar tévéfilm, 1978.) Zikovék (színházi előadás tévéfelvétele. 1981.) William Shakespeare: Cymbeline (színházi előadás tévéfelvétele. 1982.) Régimódi történet (sorozat, 2006.) Bródy Sándor: A tanítónő (színházi előadás tévéfelvétele. 2010.) Megdönteni Hajnal Tímeát ( magyar vígjáték, 2014.)

Rendezése Móra Ferenc – Solti Gábor: Kincskereső kisködmön (Polgári Kézműves Színkör) Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.

Elhunyt Császár Gyöngyi mno.hu, 2014. október 8.

További információk

Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Aase-díjasok