Menczel Gábor (Budapest, 1971. június 24. –) magyar billentyűs, zeneszerző, számítástechnikai szakember.
A Bonanza Banzai zenekar billentyűs zenésze volt 1988 és 1994 között.
Pályafutása Tizenéves korában édesapja, Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgó hatására kapus poszton ifjúsági válogatott kerettag is volt. Később magánúton zongorázni tanult, miközben Holló Józseftől (R-GO) sajátította el a hangszerelés és stúdiótechnika fortélyait. Zenei érdeklődését – többek között a Depeche Mode hatására – az elektronikus, szintipop és Techno-wave zenei irányzatok keltették fel. Holló József irányította Fábián Tiborhoz (a Bonanza későbbi menedzseréhez), aki a Csillag Születik tehetségkutató versenyen feltűnt, de ekkorra már feloszlott, "Ede és a Bonanza Banzai" formáció egyik tagjához, Kovács Ákoshoz küldte őt. A kapcsolatfelvétel szerencsésen alakult, és mivel közben Ákos kibékült korábbi zenésztársával, Hauber Zsolttal is, pár hétre rá hárman megalakították a később már országosan is sikeressé vált Bonanza Banzai együttest.
A zenekar első próbája a végleges hármas felállásban, 1988. május 28-án, Menczel Gábor lakásában volt.
A Bonanza Banzai az elkövetkező évek egyik legsikeresebb zenekara lett, több komoly szakmai és közönségdíjat is nyertek. Hazánk egyik utolsó kultzenekara volt. Menczel Gábort 1992-ben az év billentyűsévé választották.
A Bonanza Banzai után 1993-tól szép lassan felhagyott a zenéléssel, már az utolsó Bonanza albumon sem segédkezett, mert ekkor már saját, számítástechnikai cégének felfuttatásán dolgozott. Sokáig kereskedőként, illetve szoftverfejlesztőként tevékenykedett. 1996-ban létrehozott egy zenei stúdiót, melyben többek között az akkoriban startolt Frei Dosszié című műsor zenéje, számos könnyűzenei produkció, valamit reklámzenék is készültek több hazai rádió és televízió megbízásából. Jelenleg szoftverfejlesztéssel foglalkozik, de internetes vállalkozásokban is érdekelt. Szabadidejében főként természettudományokkal – elsősorban amatőrcsillagászattal –, illetve számítástechnikával foglalkozik.
Ákos elmondásából tudjuk, hogy 2018-ban meghívta Gábort az Ákos 50 koncertre és azóta újra barátkoztak. 2021-ben meg is lett az eredménye: a Fel a szívekkel kislemezen két remixet készített, míg Az utolsó békeéven már a Több nem is kell című számnak az eredeti zenéjét is ő írta. Ezt követően Ákos meghívására 3 éven át együtt koncerteztek, melynek keretében két Aréna koncerten is fellépett az Ákos zenekarral. Ezen idő alatt, több dal koncert átdolgozását készítette el, többek között a Régi Jövő című Ákos dal elektronikus verzióját, valamint több korábbi Bonanza Banzai dalt, mint például a Nem ér semmit a dal, a Kihalt minden, a Vidám Dal, vagy az Elmondatott című szerzeményekát. 2024-ben, Ákos Metropolis című nagylemezén is dolgozott, Ő szerezte a Tükör című dal zenéjét és végezte annak hangszerelését, mely dalból videoklip is készült.
Magánélete
Még a bonanzás évek alatt ismerkedett meg feleségével, a házasságukból egy fia született, a neve Dominik (2000). 2014-ben elvált. Ezt követően új párkapcsolata lett Adrienn névre hallgató kedvesével.
Főbb slágerei Kihalt minden, Nem ér semmit a dal, 101-es szoba, Vidám dal, Colours, Nem érdekel, Szerelemisten, Symphonica, Tükör (Ákossal)
Diszkográfia 1989/ Bonanza Banzai – Induljon a banzáj! (aranylemez) 1990/ Bonanza Banzai – A jel 1990/ Bonanza Banzai – The compilation 1991/ Bonanza Banzai – 1984 1991/ Bonanza Banzai – A pillanat emlékműve (aranylemez) 1992/ Bonanza Banzai – Bonanza Live Banzai (aranylemez) 1992/ Bonanza Banzai – Elmondatott (aranylemez) 1993/ Bonanza Banzai – Régi és új 1994/ Bonanza Banzai – Jóslat (aranylemez) 1994/ Bonanza feat. Bonna Ross – Positive Thinking 1995/ Bonanza Banzai – Búcsúkoncert 2021/ Ákos – Fel a szívekkel 2021/ Ákos – Az utolsó békeév 2024/ Ákos – Metropolis
Források https://web.archive.org/web/20170518022842/http://bonanzabanzai.hu/ http://bonanzabanzai.gportal.hu/gindex.php?pg=102801 http://akosfanweb.gportal.hu/gindex.php?pg=5439834
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek