A Spartan a Ford F550 kistehergépkocsi alvázán alapuló 4×4 hajtásképletű könnyű páncélozott szállító jármű, melyet a kanadai Streit Group fejlesztett ki 2012-ben. Licenc alapján az ukrajnai AvtoKrAZ is gyártja.

Története Katonai, rendőrségi és speciális (pl. terrorelhárítási) feladatok ellátására fejlesztették ki. Az első jármű 2013-ban készült el Kanadában, majd a nyilvánosság előtt a 2013-as International Armoures Vehicles (IAV) kiállításon mutatták be.

A járművet 2014-től licenc alapján az ukrajnai Kremencsukban az AvtoKrAZ is gyártja. Az első Kremencsukban készített járművet 2014. június 22-én mutatták be.A járművet a később meggyilkolt Oleh Babajev kremencsuki polgármester személyesen mutatta be. 2014. augusztus elején az ukrán belügyminisztérium 21 darabot rendelt az Ukrán Nemzeti Gárda részére, darabonként 5,53 millió hrivnyáért.Ukrajinszkij bronyovik bude kostuvati bilse 5 miljonyiv hriveny, Gazeta.ua, 2014. szeptember 5. (ukránul) Az első járművek részt vettek az augusztus 24-i függetlenség napi katonai díszszemlén Kijevben. Az első 10 darab járművet október 22-én adták át az Ukrán Nemzeti Gárdának, melyeket a kelet-ukrajnai terroristaellenes hadműveletben (ATO) használnak.

Jellemzői A hegesztett páncéltest és a páncélüvegek kiskaliberű (5,56 és 7,62 mm-es) lövedékek, valamint gránátok és gyalogsági aknák repeszei ellen is védelmet nyújt. A jármű tetején elhelyezhető toronyba 7,62 vagy 12,7 mm-es géppuska (K–12,7), 40 mm-es automata gránátvető, vagy páncéltörő rakéta (az ukrán változatba Korszar) építhető be. 4x4-es hajtásképletű futóműve jó terepjáró képességet biztosít. Személyzete két fő, a deszanttérben 12 fő helyezhető el. A jármű orr részében elhelyezett V8-as hengerelrendezésű, 6,7 liter hengerűrtartalmú motor 400 LE-s teljesítményt biztosít, ezzel maximálisan 110 km/h-s sebesség elérésére képes. Az üzemanyagtartály befogadóképessége 257 l.

Alkalmazása – A nigériai hadsereg számára szállított néhány darabot a kanadai Streit Group. – 21 darabot rendelt a belügyminisztérium az Ukrán Nemzeti Gárda számára. Az Ukrán Fegyveres Erőknek 15 dbt adtak át 2014 december 30-án. Ezeket K–12,7 típusú géppuskával szerelték fel.

Jegyzetek

Források A Sparten az Army Recogniton oldalán AvtoKrAZ pokazav dvi novitnih broneavtomobili Szpartan i Kuha, Ukrjina Promislennaja, 2014. július 23. (ukránul) Dolgozsdannije oruzsije. Vlasztyi obescsajut szoldatam novoje vooruzsenyije, Korreszpondent.net, 2014. július 28. (oroszul)

További információk

Kategória:Gumikerekes harci járművek Kategória:Páncélozott szállító harcjárművek