A 1997-ben alakult dél-koreai hiphop duó, melyet a YG Entertainment szerződtetett. Nevük a két tag angolosított nevének összetétele (: Jinu, : Sean). A koreai hiphop nagyjaiként szokás emlegetni.

Története A duó két tagja debütálásuk előtt is foglalkozott már zenével. Jinu 1994-ben szólóelőadóként jelentetett meg dalt I was the Captain címmel, Sean pedig a Seo Taiji & Boys háttértáncosa volt. 1997-ben debütáltak Gasoline című dalukkal a frissen alapított YG Entertainment második együtteseként. A Gasoline gengszterrap stílusú volt, és teljesen eltért a K-popban megszokott zenei stílustól. Bár a lemez nem aratott kereskedelmi sikert, megalapozta a YG Entertainment jövőjét hiphopkiadóként.

A duó legnagyobb sikerét a Tell Me című dallal aratta, melyben énekelt.

A duó 2001-ben megjelent harmadik albumán a The Reign-en olyan nemzetközileg is ismert előadók működtek közre, mint Cypress Hill, Chino XL vagy Mobb Deep.

2004-es utolsó nagylemezükön, a Let's Playen Warren G és Snoop Dogg is közreműködött, a népszerű Phone Number című videóklipben pedig feltűntek jóval később népszerűvé vált énekesek, mint G-Dragon, Taeyang vagy PSY. Utóbbi akkor még nem a YG Entertainmenttel állt szerződésben.

Az együttes 2004 és 2015 között inaktív volt, bár tagjai külön-külön továbbra is a zeneiparban dolgoztak. Jinu producer a YG-nál, a jótékonysági tevékenységéről közismert Sean pedig belső igazgatói posztot kapott.

2015 áprilisában a duó Tell Me One More Time című kislemezével tért vissza, mely a megjelenése napján slágerlista-vezető lett az Olleh, Genie, Naver, Soribada, Monkey3 és a Cyworld digitális listáin.

Diszkográfia 1997: Gasoline 1998: The Real 1999: 태권 V () 2001: The Reign 2004: 노라보세 () 2015: 한번 더 말해줘

Jegyzetek

Kategória:1997-ben alakult együttesek Kategória:Dél-koreai könnyűzenei együttesek Kategória:Hiphopelőadók Kategória:YG Entertainment-előadók